A lelki társak gondolata még Platóntól származik. Az ókori görög filozófus elképzelése szerint az embereknek négy karjuk, négy lábuk és két arcuk volt. Zeusz fenyegetve érezte magát az erejüktől, ezért kettévágta őket, arra ítélve bennünket, hogy életünkben végig a másik felünket keressük. Ők megtalálták…

***

December 27.

Hajnalodott, a nap sugarai kellemetlenül tükröződtek az éjjeli szekrény fényes lapján. A kínzó fénysugár felkeltette az ágyban fekvő, eddig békésen alvó férfit. Homlokát ráncolva nyitotta ki a szemét, a takarót fejére húzta és morogva fordult el a fénysugártól. Kezét kinyújtotta, hogy átkarolhassa a mellette fekvő nőt, de csak a párnát ölelhette, mert a nőnek már hűlt helye volt, kitörölte az álmot a szeméből és kikelt az ágyból és a nappali felé indult. A nő a konyhapultra könyökölve merült el az aznapi újságban észre sem véve a férfit. Booth hangtalanul mögé settenkedett, átkarolta a nő derekát és csókolgatni kezdte a nyakát.

-         Jó reggelt Booth! – fordult meg mosolyogva a nő, átkarolta a férfi nyakát és közelebb húzta magához a férfi készségesen engedelmeskedett és megcsókolta a nőt, csókjukat a nő telefonjának idegtépő csengése törte meg…

-         Nem hiszem el! - bosszankodott a férfi

-         Brennan! – vette fel a nő a telefont miközben Booth a fejét a falba verte

-         Jó értem… értem… ott leszek. – rakta le a nő a telefont

-         Nem mondod komolyan hogy munka? – rázta a fejét a férfi

-         De… másfél óra múlva benn kell lennem a Jeffersonban…- vakarta meg a fejét a nő

-         Tudod Bones másfél óra alatt sok mindent lehet csinálni…- mosolyodott el csábosan a férfi és újra átkarolta a nő derekát és forró ajkait szájára tapasztotta

-         Booth tényleg mennem kell… - tolta el magától a férfit, de Booth nem hagyta abba a próbálkozást 

-         Booth nem lehet…- suttogta a nő

-         Kegyetlen vagy tudtad? De én is tudom, hogy legyek kegyetlen…– mosolyodott el a férfi majd derekánál ragadta meg a nőt és felültette a pultra, a nyakát kezdte csókolgatni, a nő hátrahajtotta a fejét és az a gondolat, hogy dolgoznia kell minden csóknál egyre csökkent. A férfi hirtelen abbahagyta és önelégült mosollyal nézett a nőre

-         Azt hiszem én nyertem… - suttogta rekedt hangon a nő fülébe, a nő elmosolyodott lábával átfogta a férfi csípőjét és szorosan magához húzta majd a férfi fülébe suttogta:

-         Tudod, hogy én soha nem veszítek… - mondta majd leugrott a pultról és csípőjét ringatva indult a fürdő felé, a férfi szinte rosszul volt az ingszerű hálóruha alól kivillanó fekete csipke alsónemű szélének látványától.   Megvakarta a tarkóját majd nagyot sóhajtva nézte a női alakot. Brennan a sóhaj hallatán hangosan felkacagott és bármennyire is szeretett volna a férfi nyakába ugrani szólította a kötelesség…

Körülbelül egy óra múlva a nő már a kocsiban ült és a Jefferson felé tartott. Brennant még mindig a nevetést fojtogatta ha Booth kiskutya tekintetére gondolt mikor reggel ott hagyta, de valamiért önelégült volt mikor arra gondolt, hogy megőrjítheti a férfit szinte bármely mozdulatával. Letörölhetetlen mosollyal lépett be az intézetbe.

-         Szia, édesem! Mi ez a jókedv? – lépett oda Angela már az emelvényen tartózkodó nőhöz

-         Szia Ange! Csak egyszerűen jó kedvem van… - mosolygott tovább a nő miközben haját copfba kötötte Angela szeme egy pillanatra kikerekedett, de első sokk után hihetetlenül hatalmas mosoly került arcára

-         Édesem… édesem ki van szívva a nyakad! – mondta Angela vagy inkább az örömtől kiáltotta ezzel minden szemet magukra vonzva

-         Mi hol?- engedte le idegesen Brennan a haját miközben a nyakát fogdosta

-         Nos, édesem nem akarsz nekem elmondani valamit, ki volt az? - kezdte Angela kissé diszkrétebben, de még mindig teljes örömmámorban

-         Hát… szóval… - habozott a nő

-         Édesem?

-         Booth. – nézett fel a nő, a szó hallatán Angela akaratlanul elsikította magát és barátnője nyakába ugrott

-         Mégis mi folyik itt? – jelent meg Booth az emelvény aljánál miközben Bones próbált Ange csontropogtató öleléséből szabadulni

-         Te most velem jössz! – szaladt le Brennan az emelvényről megragadta a férfi karját és maga után vonszolta az irodájába, ahogy beértek becsapta az iroda ajtaját.  Angela  még mindig a felhők felett járt ahogy rájuk nézett.

-         Miért nem szóltál, hogy ez itt van? –hajtotta hátra a fejét a nő, hogy megmutathassa a nyakán ékeskedő foltot mire a férfi felnevetett

-         Nekem tetszik, szerintem tartsd meg! – próbálta a férfi elfojtani a feltörni kívánkozó kacagást

-         Hahaha, nagyon vicces! – mosolyodott el most már a nő is és megcsókolta a férfit

-         Most nem él az a szabály hogy a munkahely tiltott terület? – kérdezte önelégült mosollyal Booth, a nő egy kapcsolóhoz lépett megnyomta mire egy redőny indult le az iroda üvegfalain teljes elszigeteltséget nyújtva

-         Azt hiszem reggel hagynom kellett volna, hogy te nyerj… - húzta a nő közelebb a férfi vágytól izzott testét a sajátjához

-         Egyetértek- mosolyodott el a férfi

***

Birtokba vette a lány ajkát, ahogy addig soha senki. Még soha, egyetlen csók sem jutatta túl azon a bizonyos ponton, senki nem hatott rá eddig úgy, hogy még többet kívánjon, és senki tüze sem égette úgy, mint ez a tűz.

Karen Hawkins

Súgó 1 hozzászólás

Új hozzászólás Frissítés

2013.05.26. 16:43 nevetlen Nagyon tetszett ez a rész. Szinte tényleg láttam magam előtt az egészet.  Nah és Ange, ááá. :)) Jó lett, gratula! :)