- Anyu, anyu! Ki fog ma nekem mesélni? - ugrált anyja lábánál Christine.

- Életem, várj egy pillanatot, apáddal beszélek telefonon! - csitította lányát Brennan, majd tovább beszélt férjéhez. - Mikor jössz, Drágám?

- Nem tudom, Bones. Most szóltak, hogy rögtönzött értekezlet lesz. Sajnálom, Édesem, sietek, ahogy csak tudok. 

- Persze, megértem, hogy nem jöhetsz el, csak nem hallod? Christine már itt nyüstöl az esti meséjéért! Mit csináljak? Amióta közölte, hogy ne mesekönyvből olvassunk fel neki, mindig te intézted ezt!

- Nyugodj meg, Bones. Menni fog! Sikeres írónő vagy, emlékszel?

- De én felnőtteknek szóló krimiket írok, nem mesekönyveket!

- Hidd el, neked is sikerülni fog. Mesélhetsz a pöttömnek, amit csak akarsz, csak ne felejtsd el, hogy egy 5 éveshez beszélsz!

- De Booth...

- Jaj, Drágám, le kell tennem, kezdődik az értekezlet! Millió puszi!

- Szia! Siess haza! Szeretlek! - ezzel Brennan letette a telefont, vett egy mély levegőt, összegyűjtötte minden bátorságát, belenézet lánya nagy barna szemei, és azt mondta, hogy...- Ma én fogok neked mesélni, Christine! Jó lesz?

- Jaj, de jó! Te már olyan rég meséltél nekem. Mostanában mindig Apa mesél...

- Hát igen, Kicsim, sajnálom! Nos akkor...

,,Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egyszer egy király és az ő királynője. Szerették a királyságukat, és megtettek mindent azért, hogy országuk biztonságos legyen és gazdag. Éveken keresztül minden rendben ment, ha volt is olyan, aki a béke ellen támad, a királyi páros és hű társai hamar visszaverte, ezáltal megerősítve a nyugalmat a királyságban. Ám egyszer feltűnt egy gonosz boszorka, aki olyan ravasz, gonosz és sajnos okos is, hogy a király és a királynő még nem is találkozott hasonlóval. A boszorkány egyre több gondot okozott, nagyon sok embert elrabolt. A király és a királynő küzdött ellene, ahogy csak tudott, de sajnos ez nem mindig volt elég. Időközben elérkezett a királynő szülinapja, bált is rendeztek a számára. Amikor aztán be kellett volna vonulnia a királyi párosnak, a királyt nem találták sehol sem, és ekkor megjelent a rosszt hírt hozó madár, a fekete varjú, a boszorka hű csatlósa. Csőrében egy levelet tartott, amiben a rettegett mondat állt, ,,Nálam van a király, elzártam a barlangomba. Még egy napig élhet. Adja át nekem a királyságot, és megmondom, hol tartom fogva a férjét. Most üzentem Önnek utoljára." A királynő majdnem elájult ennek hallatán, de aztán összeszedte magát, tudván, hogy férjének szüksége van rá. Hívatta az udvar bölcseit. Minden erejüket összegyűjtötték, hogy megtalálják királyukat. De közben a király maga sem tétlenkedett. Miután a boszorkány elvarázsolta, és bezárta őt a barlangjába, ő természetesen megpróbált onnan kijutni. Talált is aztán egy alagutat, és azon átmászott egy nagyobb terembe, ott aztán egy hatalmas, mély szakadékot kellett átugrania. A következő akadály egy hatalmas tó volt. De a király félelmet nem ismerő bátorsággal ugrott abba bele, és átúszott a víz alatti átjárón a következő terembe. Mindeközben a palotában a királyné és csapata sürgölődve dolgoztak a szabadítási terven. Először sikerült odavarázsolniuk a fekete varjút, és a tőle megszerzett tudással a boszorkányt is elkapták. Ám a boszorkány nem adta magát olyan könnyen, nem árulta el semmiért sem, hogy hol van a titkos barlangja, elvégre is nem véletlenül nevezik azt titkosnak?! De végül egy titkos bűbáj, amit a szomszéd király mondott rá, megtudták, hogy hol tartja fogva a királyt. Így már megvolt az úti cél, és a másik király pedig kölcsön adta pegazusát. A királyné azonnal fel is pattant rá, és repült is szerelméhez. A király már ki is ért ezen idő alatt a barlang szájához, ám ott egy vad sárkány várt rá. A király kirántotta kardját, ám az a tűz ellen nem védte meg. A behemót pedig csak úgy ontotta magából a vad lángokat. Ekkor segélykérően az égre nézett, ahol meg is látta kedvesét. Felpattant mögé, és hazavágtattak, át az égen. A sárkány pedig dühében az egész barlangot felégette. A királyi pár ezután pedig még erősebbek voltak. Gyarapodott a bátorságuk, a tudásuk és persze szerelmük. És boldogan éltek, míg meg nem haltak."

Ekkor Bones felnézett. Ez könnyebb volt, mint hitte. Adott még egy jó-éjt-puszit a már majdnem alvó lányának, és lement a földszintre, épp mikor férje hazaért.

- Szerbusz, Drágám!

- Szia, Szerelmem!

- Na, hogy ment? Mit meséltél neki?

- Áhh, csak egy ügyünket! - vágta rá nemes egyszerűséggel.

- MI??? Ezt most ugye nem mondod komolyan? Ugye csak viccelsz, Bones? Remélem, nem mondtál neki semmi felkavarót!

- Ugyan már, én Királyom! - és csak mosolyogva bement a konyhába.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés