Birtokba vette a lány ajkát, ahogy addig soha senki. Még soha, egyetlen csók sem jutatta túl azon a bizonyos ponton, senki nem hatott rá eddig úgy, hogy még többet kívánjon, és senki tüze sem égette úgy, mint ez a tűz.

Karen Hawkins

***

Szinte hangtalanul emelkedett fel újra a redőny ezzel ismét fénybe borítva az irodát. Booth gyorsan begombolta ingjét majd egy sokat sejtető pillantással fordult a doktornő felé.

-         Sokáig kell dolgoznod?- kérdezte a férfi

-         Sajnos, de este találkozunk a lakásomon, megfelel? – mosolyodott el a nő

-         Tudod Bones arra gondoltam, hogy mehetnénk az én lakásomra is nem szeretném, ha mindig csak a te lakásodban lennénk. – vettette fel az ötletet Booth

-         Rendben, de jobb szeretem az én lakásomat a tied egy kicsit szűkös kettőnknek.

-         Szűkös ezt, hogy érted? – ráncolta a férfi a homlokát

-         Ne gondolj rosszra csak az én lakásom nagyobb ezért kényelmesebben elférünk. - válaszolt a nő

-         Azt hiszem, ezt majd később megbeszéljük… - fejezte be Booth ahogy meglátta Angela közeledő alakját

-         Édesem beszélnünk kell! – viharzott be Angela az irodába

-         Hát én akkor megyek is… akkor este? – fordult vissza a férfi az ajtóból

-         Akkor este… - mosolyodott el a doktornő a férfi visszamosolygott majd elhagyta az irodát, magára hagyva a két nőt

-         Félbeszakítottam valamit? – vetette le magát Angela egy székre

-         Semmi fontos csak azt ecsetelgettem Boothnak hogy azért jobb az én lakásom, mert az nagyobb és sokkal komfortosabb kettőnknek. – válaszolt a doktornő

-         Nem mindegy a te lakásod vagy Boothé a hálószobán kívül nem hiszem, hogy máshol is sokat lennétek… - mosolyodott el Angela

-         Angela! – rivallt rá a nő

-         Édesem a fejem azért nem kell leharapni, de ami igaz, az igaz…

-         Nem beszélhetnénk másról, mint Booth és az én szexuális életem? Amúgy se mondtad, hogy miért jöttél… - terelte Brennan a témát

-         Ja, igen, édesem nem felejtettél el véletlenül valamit? Várj, segítek Elisával kapcsolatos…

-         Nem tudom, nem szoktam dolgokat elfelejteni… - kezdett el keresgélni asztalán heverő papírok között

-         Várj, segítek Elisa 28.– án teszi le a doktorátusát és ma, ha hiszed, ha nem 27. – ike van, és ez mit jelent? – fordította Brennan felé a naptárat

-         Azt hogy holnaptól Elisa nem dolgozhat nálam… Ó istenem hogy felejthettem el! – ugrott fel a nő a székből

-         Igazából van egy mód, hogy itt maradhasson… - nézett fel Angela a nőre

-         Tudom… és már gondoltam is rá, csak azt nem tudom, hogy bírná-e… - ült vissza Brennan a székbe és gondterhelten hajtotta fejét tenyerei közé

-         Csak gondold végig, egy esélyt megérdemel, és ha nem válik, be onnan is van kiút… - emelkedett fel Angela az ajtó felé indulva hogy magára hagyhassa a nőt a gondolataival

Brennan mély levegőt vett és kezén lévő karkötőt kezdte elemezgetni, vagyis inkább azt, akitől kapta… Abban a döntésben is volt kockázat, de tudja, hogy nem bánta, meg, ahogy ebben is van, és úgy döntött megéri kockáztatni, és talán ha a végkifejlet nem lesz olyan, mint amit most elvár akkor sem fogja megbánni és ez mindkét esetben érvényesül…

Gyorsan teltek az órák és a nő már csak arra eszmélt, hogy este fél tíz van, fogasra akasztotta köpenyét és elindult kifelé az épületből. A kocsiban ülve a férfi lakásáig az út irtózatosan hosszúnak tűnt, amin az, hogy szemét alig bírta nyitva tartani nem segített, de meg akarta beszélni a férfival a döntését és remélte, hogy egyetért vele…

-         Booth én vagyok az! –dörömböl t a férfi ajtaján

-         Megyek! – szűrődött ki a férfi hangja a lakásból és meghallotta az egyre közeledő lépések hangját

-         Szia, azt hittem már soha nem jössz! – nyitotta ki a férfi az ajtót és lesegítette a nőről a kabátot

-         Bocsáss meg csak sok dolgom volt… - hajtotta a nő fáradtan a férfi mellkasára fejét

-         Valami baj van? – ölelte át a férfi

-         Segítened kell… - nézett fel a nő az ölelésből

-         Gyere, üljünk le, nem vagy éhes? – kérdezte aggódva a férfi

-         Nem köszönöm… - rogyott le Brennan fáradtan a fotelba

-         Mi a baj?

-         Elfejtettem azt, hogy Elisa holnap teszi le a doktorátusát, ami azt jelenti, hogy attól a perctől kezdve, ahogy a kezében tartja, a papírját nem dolgozhat velünk együtt, ha csak…

-         Ha csak mi? – ült le a fotel karfájára férfi

-         Ha csak nem biztosítok neki teljes állást a Jeffersonban. – nézett fel a férfira

-         Te szeretnéd, hogy ott dolgozzon, ugye? – simította végig a nő arcán a kezét 

-         Azt hiszem Miss. Krone elég ambiciózus és tehetséges, hogy helyet kapjon az intézetben, de nem tudom, hogy lelkileg eléggé felkészült ahhoz, hogy minden egyes nap szembenézzen azzal, amivel mi is…

-         Szerintem mindketten tudjuk, hogy erősebb, mint amilyennek látszik, adj neki egy esélyt… megérdemli… - mondta a férfi

-         És ha nem tud helyt állni? – kérdezte a nő

-         Tudod, hogy helyt fog… - mosolyodott el a férfi

-         Tudom… - sóhajtott a nő majd elmerült a mély barna szemekben, amelyekből áradó melegség megnyugvással töltötte el, szemeit lecsukta és a férfi vállára hajtotta a fejét. A férfi átkarolta a nagyot ásító nőt és érezte, hogy ő is egyre álmosabb lesz. Percekig maradtak így majd a férfi érezte, hogy a nő lélegzése egyenletessé válik, egy mosollyal nyugtázta, hogy elaludt… Karjaiban a nővel indult el a hálóba, ahol gyengéden az ágyra fektette és betakarta, mellé feküdt ő is. Percekig csak nézte az alvó nőt, soha nem gondolt volna arra, hogy egyszer a karjaiban tarthatja azt a nőt, akit mindig is igazán szeretett és bármit megtett volna érte, soha nem volt ilyen boldog… Átfogta a nő derekát, arcára csókot nyomott és mosolyogva aludt el…

December 28. 16:00

Brennan idegesen morzsolgatta kezében tartott csomagot, az egyetem épülete előtt várt a lányra, hogy amikor kilép, rögtön közölhesse vele ajánlatát. Nem beszélt a lánnyal nem tudta, hogy egyáltalán örülni fog neki vagy már kapott jobb ajánlatot mástól? De ahogy végiggondolta tudta, hogy minden feltörekvő antropológus álma az, hogy vele dolgozhasson és arra jutott, hogy ezt Elisa is biztosan tudja és döntésében ez is szerepelni fog… Szeme sarkából egy felé tartó ismerős alakot látott meg.

-         Dr. Brennan! – üdvözölte a doktornőt

-         Jó napot Miss. Krone! Vagy inkább Dr. Krone. –mosolyodott el Brennan

-         Még nekem is szokatlan. – viszonozta a mosolyt a lány

-         Nos, hát akkor a lényegre térek… - kezdett bele a nő

-         Valami baj van? –értetlenkedett a lány

-         Fontos dolog miatt jöttem és szavak nélkül is érteni fogja… - nyújtotta át az eddig a kezében tartott csomagot a lánynak, a lány sietve szedte szét a csomagolást majd szája tátva maradt, ahogy meglátta mi is van benne. Az a bizonyos hőn áhított kék laborköpeny a Jefferson hivatalos logójával és az ő nevével… a lány szája egy pillanatra tátva maradt majd egy könnycsepp jelent meg szeme sarkában…

-         Köszönöm… - ölelte meg Brennant, a nő egy pillanatig sem habozott rögtön viszonozta az ölelést, érezte, ahogy egy könnycsepp hullik blézerére, de tudta, hogy ez nem egy szomorúság kiváltotta könnycsepp, egy örömkönny volt…

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés