|
Angela: Mágia/5.
A gyertya meggyulladt s kormos füstje a magasba szállt. Ebben a pillanatban egy óriási villám hasította ketté a reszkető égboltot és visszhangzó mennydörgéssel csapódott az épületbe. A villámhárító szinte kiszakadt a helyéről a helikopter leszálló aszfalt pályája pedig megolvadt a hőtől. Tökéletes sötétség és csönd lett egy pillanatra. Majd kórtermekben szerte a kórházban egymásután hangzottak fel, a velőtrázó sikolyok.
Dr. Silvermann belépett a kórterembe Booth kíséretében, aki persze előtte mindenről tájékoztatta a férfit. Nem igazán szeretett hazudni a betegeinek, de azt ő is belátta, hogy a jelen helyzetben vajmi kevés választása volt ezt illetően. Hamar megvizsgálta a nőt és közölte vele, hogy ha továbbra is minden rendben, másnap reggel kiengaedik. Engedélyezte továbbá azt is, hogy meglátogassa a barátait, feltéve, hogy valaki elkíséri arra az esetre, ha mégis rosszul lenne. A nő megköszönte és az orvos távozott is. Booth ahogy a doki kiment belépett a kórterembe és egyenesen az ágy mellé sétált.
- Na? Mit mondott?
- Holnap reggel kiengednek és meglátogathatom Angelát, ha valaki felkísér. Hívok is egy nővért.
- Minek? Majd én, felkísérlek.
- Biztos?
A férfi szemforgatva billentette oldalra a fejét egy apró bólintás kíséretében jelezve, hogy komolyan gondolta. Arcára kiült az a tipikus kemény macsós mosoly, aminek a nő sosem tudott ellenállni.
Kinyújtotta a kezét és finoman fogta meg a nőét, miközben segített neki kimászni az ágyból. Bones épp felállt, amikor a világítás kialudt és a sikolyok elszabadultak. Ösztönösen lépett közelebb a férfihoz és szorosan a mellkasához bújt. Mint egy villanás, vagy álomkép. Egyszercsak a szemei előtt megjelent egy pillanat, ahogy a férfi beugrik a helikopterbe. Érezte azt a felszabadult örömöt, bár nem tudta mitől, és látta, ahogy a férfit megöleli. Tisztán, érdekek nélkül. Érezte mennyire félt, mennyire örült neki, mennyire vágyott az ölelésére. Egy pillanat erejéig a nő most még szorosabban bújt az ügynökhöz, aki természetesen azonnal átölelte, mit sem törődve a valósággal, amely elválasztotta őket. Ám ahogy az emlékkép eltűnt úgy az érzés, és vele együtt a pillanat is elveszett. Temperance lassan eltolta magától a férfit, és felnézett rá. Ekkor egy újabb villám szelte ketté az eget és a sötét kórtermet beragyogva megvilágította Booth arcát. A nő látta a tekintetét, a gyengédséget a szemében. Elkapta egy őrülten erős érzés, hogy megcsókolja a férfit. Ám mielőtt megtehette volna a generátor bekapcsolt és a világítás visszatért a kórházba.
- Jól vagy? - kérdezte az ügynök, ahogy a fények újra felkapcsolódtak
- Igen. Csak kicsit megszédültem. - magyarázkodott a nő, akinek esze ágában sem volt bevallani a valóságot, pláne azt a részét ahol kis híján elvesztette a fejét.
Booth bár egy szavát sem hitte el, hisz érezte, látta, ahogy a nő hozzábújik, úgy vélte jobb, ha most úgy tesz, mint aki elhiszi amit mond. Nem akarta a nőt összezavarni.
- Megnézem, mi folyik odakint. Mindjárt jövök. - mondta a férfi és kilépett a kórterem ajtaján.
Kint a folyosón teljes káosz uralkodott. Felváltva rohangásztak orvosok és nővérek a szobákba, ahol szűnni nem akaróan sikoltottak a betegek. Booth nagy nehezen állított csak meg egy kis rezidenst, aki címszavakban vázolta neki a helyzetet. Eközben az emeleten Jack is teli torokból ordítozva hánykolódott az ágyban. Hamarosan nyílt is a kóterem ajtaja és nővérek rohantak be rajta. Nyugtatót adtak a férfinak. Ám az nem használt.
- Mi lehet ez? - halotta meg Angela az ágyban fekve csukott szemmel a nővérek párbeszédét.
- Fogalmam sincs! Még életemben nem láttam ilyet. Olyan mintha mindenkinek, aki aludt, vagy eszméletlen a kórházban, egyszerre lenne valami borzalmas fájdalma, ami sehogy sem akar csillapodni.
- És most mit tegyünk?
- Nem tudom. Félek, ha ez a helyzet tovább fokozódik, a végén a betegek belehalnak.
A nővér Hodginst figyelte. Valami furcsa okból kifolyólag hasonlított a viselkedése arra, ahogy a gyermeke szokott viselkedni otthon mikor rémálma van. Pontosan ugyanúgy kiabált és dobálta magát az ágyon.
- Nem lehet, hogy rémálmuk van?
- Minden betegnek egyszerre?
- Nem tudom. Csak egy ötlet volt.
- Szólnunk kell a doktor úrnak azonnal. Nem tudhatjuk előre, hogy ez az állapot mennyit árthat a betegnek.
- Igazad van! Menjünk. - válaszolta a másik és kimentek a kórteremből.
Angela csak erre várt. Kiugrott az ágyból és behúzta a függönyt az ágy körül, majd a folyosón végigfutva a lépcsőlejáróhoz rohant, hogy egy emelettel lejjebb a nő szobájához érkezzen. Benézett az ajtón lévő kis ablakon és látta, ahogy a nő háttal áll neki. - Itt az idő! - gondolta és halkan belopakodott a kórterembe. A mit sem sejtő Bones eközben az ablakon keresztül figyelte a vihart és a mostanra folyamatossá vált villámszimfóniát az égen. Hatalmas hangzavar kísérte a jelenséget, így esélye sem volt meghallani, ahogy a nő mögé lopakodik. Angela szemei elfeketedtek és már épp készült, hogy valami rémeset tegyen mikor a kórterem ajtaja váratlanul nyílni kezdett. Nem maradt ideje semmire. Hasra vetette magát és begurult az ágy alá.
Booth lépett be és egyenesen a nőhöz sétált, mit sem sejtve az ágy alatt rejtőzködő látogatóról.
Ahogy a háta mögé lépett, az ügynökön valami furcsa borzongás futott végig. A kórházi köntös kissé szétnyílt a nőn, és így a férfi kutakodó tekintete végigsiklott feltáruló idomain. Még mindig csodálatos alakkal büszkélkedhetett. Booth érezte, ahogy ereiben a vér gyorsabban kering és a vágy lassú hullámokban árasztja el a testét. Hatalmas erőfeszítésébe került, hogy ne támadja le az előtte álló nőt.
Bones orrába kúszott a jellegzetes parfümillat. Hátra sem kellett néznie, megérezte a férfi jelenlétét, aki csendben lépett mellé és ő is kitekintett a háborgó égboltra.
- Mi történt? Sikerült beszélned bárkivel is? Mi ez a káosz?
- Még senki sem tudja. Aggódom Bones. Itt maradok veled ma éjszakára.
- Semmi szükségem rá Booth. Tudok vigyázni magamra és nem hiszem, hogy Epps halála után szükséges lenne az őrzésem.
- Nézd Bones ez nem vicc. Odakint teljes a káosz. Valamitől a betegek ordítozó félőrültekké váltak, még az orvosok sem tudják, mi folyik itt. Lehet, hogy fertőző. Ráadásul odakint iszonyatos vihar tombol. Nem vagyok hajlandó most itt hagyni téged és kész.
- De Booth…
- Nincs de, nincs kifogás, nincs ellenvetés. – válaszolta a férfi ellenmondást nem tűrően és szembefordulva vele közelebb lépett hozzá, hogy egyik kezével az álla alá nyúlva kissé megemelje a nő fejét, aki így kénytelen volt felnézni rá.
Temperance megdöbbent egy pillanatra.
Mikor lett ez a férfi ilyen határozott? Persze azelőtt is kerültek már veszélyes helyzetekbe, sőt mentette is már meg az életét többször, de még sosem látta, hogy ennyire védelmezőn kiállt volna érte, főleg úgy nem, hogy épp vele szemben tette. Mennyire más most. Mennyire férfias. Miden mozdulatából, minden szavából árad a kőkemény férfiasság. Talán ha annak idején mikor találkoztak is ilyen lett volna. Lehet, hogy nem csak addig a forró csókig jutnak a bár ajtajában. Töprengése közben annyira megfeledkezett magáról, hogy észre sem vette, hogy már legalább két perce bámulja ugyanazt az egy pontot. Az ügynök ajkait.
- Most meg mi van? – szakította meg a nő gondolatainak sűrű forgatagát a férfi, aki nem volt rest észrevenni, ahogy a nő vággyal telten ránézett.
- Semmi. – lépett egyet hátrébb a nő – Legyen, ahogy gondolod.
- Helyes. Máris kerítek egy plédet! – válaszolta Booth széles mosollyal az arcán és kiment a kórteremből.
- Végre! – gondolta Angela és lassan előkecmergett az ágy alól, úgy hogy a nő ne láthassa meg. Szemeiben megint felizzott a gonosz. Ám ezúttal is, mint az előbb, ahogy varázsolni kezdett volna az ajtó megint megmozdult. Angelát féktelen harag töltötte el. Ismét visszakényszerült az ágy alá.
Cam sétált be a szobába.
- Dr. Saroyan. – üdvözölte a nő.
- Dr. Brennan. Épp most jártam az emeleten.
- Mi a helyezet? Hogy vannak? Angela magához tért már?
- Sajnos semmi változás.
- Értem. Hamarosan meglátogatom én is, csak Boothra várok.
- Igen láttam, hogy épp most ment ki innen.
- Takarót keres, mert azt vette a fejébe, hogy itt marad velem éjszakára.
Cam szája szegletében egy hamiskás mosoly jelent meg.
- Szerintem is jó ötlet. Nem kéne, most magára maradnia. – felelte a halottkém miközben helyet foglalt az egyik székben. – Talán én is itt maradok fent az emeleten a többiekkel. Amúgy sem szeretek vezetni ilyen időben.
- Na, azt már nem! – gondolta Angela az ágy alatt. – Akkor nem marad esélye megszerezni, amit akar. – Sajnos annak, hogy emberi bőrbe kényszerült megvoltak az árnyoldalai is. Képtelen volt akkora erőt irányítani, mint amire képes. Egyszerre csak egy embert tudott manipulálni. Vagyis nem, mert valójában kettőt, de az egyik a megszállt alanyt volt, s ez lekötötte az energiái felét. Ahhoz, hogy most mindkét nőt egyszerre manipulálni tudja, el kellett engednie egy időre a megszállt nő tudatát. Gyorsan kellett cselekednie. Eleresztette a tudat nagy részét és ismét elfeketedtek a szemei miközben beszélni kezdett.
- Valóságból álom, emlékekből illúzió, tudásból hatalom. Jelenjetek meg színem előtt.
A két nő a szobában megmerevedett.
A következő pillanatban egyszerre történt több dolog is. Ahogy a két nő megmerevedett az ajtó ismét kinyílt és Booth lépett be rajta egy takaróval a kezében. Egy szemvillanásig értetlenül nézte a két mozdulatlan nőt, majd megérintette a hozzá közelebb álló Camet. Ahogy a halottkémhez ért a csuklóján lévő tetoválás vörösen izzott fel és az ügynök fájdalmasan felordítva kapta el a kezét. A varázslat megtört és mindkét áldozat ránézett. Ez alatt az ágy alatt lévő nő is eltorzult arccal kapott a fejéhez. Ange eközben szüntelen kántált a védőkörben.
- S mikor a gyertya lángja kialszik varázslat lészen, s a rossz szándékot megkötik mindörökre.
Angelát minden eddiginél pusztítóbb harag öntötte el, amiért a férfi megtörte a varázslatát. - Ha nem megy szép szóval, majd megy mással. - gondolta és fekete szemeivel a tenyérbe bámulva beszélni kezdett.
- Eurynome, halál fejedelme. Szólítalak, jelenj meg színem előtt. Teljesítsd kívánságom, vedd el az életet parancsomra. Pusztuljon, ki utamba mer állni! - azonban ahogy a szavakat kiejtette csendben a szemei hirtelen ismét emberiek voltak.
Ange lihegve és fáradtan ült a kör közepén és nézte a füstölgő gyertyát, mely az imént aludt ki.
- Ez meleg helyzet volt!
Eközben Angela, aki nem értette mi történt, újra nekifutott a megidézésnek, de ezúttal sem járt sikerrel.
A kórházban mindenfelé lassan elhaltak a sikolyok és a vihar is csendesedni látszott.
Bootht hirtelen hagyta el a fájdalom. Még szorongatta a vörös csuklóját, de már nem érezte, hogy égne.
- Mi a baj? - lépett oda hozzá Cam.
- Nem tudom. Bejöttem, ti olyan furcsán néztetek, és ahogy hozzád értem, hirtelen úgy éreztem a csuklóm lángra kap és iszonyatos fájdalom nyilallt belém.
- Lehet, hogy Cam fel volt töltődve és statikus kisülés áldozata lettél.
- Hát akkor ez volt a legnagyobb kisülés amit valaha láttam és a legfájdalmasabb is. - válaszolta kissé már mosolyogva a mindig okos nőnek.
- Ha a panaszaid elmúltak, akkor esetleg mehetnénk?
- Persze. - válaszolta speciális és a karját nyújtotta a nőnek. - Hölgyem? - Bones belékarolt és kiindultak a kórteremből Cam kíséretében.
Amint az ajtó bezáródott mögöttük Angela előmászott az ágy alól és mérgében akkorát rúgott a székbe, melyen nemrég még a halottkém ült, hogy az átszállva a szoba másik végibe hangosan csattant a fal melletti radiátoron.
- A fene essen bele! Megfizetsz még ezért! - fenyegette inkább csak saját magát, mint bárki mást.
Azonban erre most nem maradt ideje. Feltépte a szobaajtót és futva indult meg a másik lépcsősor felé, hogy megelőzze az őket meglátogatni készülő csapatot.
Szinte kitépte a kórterem ajtaját éppen egy pillanattal azelőtt, hogy Booth feje felbukkant volna a sarkon túl. Szerencséje volt, mert a szobában Jacken kívül most senki sem volt. Se orvos, se nővér, aki láthatta volna, ahogy az eszméletlennek hitt beteg artistákat megszégyenítő módón szaltózik keresztül az akadályokon és fekszik vissza az ágyba.
Hamarosan nyílt is a kórterem ajtaja és a kis csapat besétált a szobába.
Angela szorosan lehunyta a szemeit. Elszámolnivalója akadt valakivel, aki nem ölthetett testi valót előtte bizonyos okból.
Ange ült a tévé előtt és nagyon boldog volt, hogy a történtek ellenére a barátai megúszták a nagyobb bajt, mikor egyszer csak a falak remegni kezdtek. Minden eddiginél erősebben és hangosabban halotta a hangot a falon túlról.
- Azt hiszed nyertél? Ostoba vagy! Engem nem lehet megkötni! Az én hatalmam oly nagy, hogy a te gyenge tudatod beleroppanna, ha elmondanám! Megfizetsz a tettedért! Az én hatalmamat nem lehet meghaladni!
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Mint ahogy már odaát említettem:
Hát Angela ez nagyon jó volt!!!
A frász kerülget a megszállt Angelától!!! Nagyon jól kitaláltad ezt a történetet!!!!
De persze a B&B jelenetek.........na azok most nagyon jót tettek a lelkemnek!!!!
Nagy gratula!!!!