|
enci.2: What If
- Beszélnünk kell. – szólalt meg nehezen az ügynök.
- Oké. – válaszolta könnyedén, de észrevette a komor tekintet mögött húzódó érzéseket.
- Az esküvőről, a házasságunkról.
- Ó, a ceremónia… nekem mindegy. De nem fogok fehéret felvenni.
- Nem hiszem hogy meg kellene tennünk. Nem gondoltam át korábban. – azt hitte, hogy csak álmodik, és ez nem történik meg, ez nem történhet meg.
- De ez az amit akartál. – adott hangot kavargó gondolatai egyikének.
- De te nem.
- De most már igen. Szeretlek, és hozzád akarok menni. – olyan őszintén válaszolta, hogy még a férfi szeme is bepárásodott tőle.
- Mert már olyan nagy rajtad a nyomás. Mármint ez… Tényleg, miért tennénk? Úgy értem, te mondtad, hogy ez… ez csak egy darab papír. Elég az amink már így is van.
- Igazad van. Igazad van. Különben is, elég stresszes időszak volt ez az időszak, és… lenyűgöz hogy végre az én szemszögemből látod a dolgokat. – próbált észszerű lenni, és bár nagyon nehezen, de értelmes szavak hagyták egy a száját.
- Rendben. Nem kérsz valamit? Csinálhatnék valami mártást. – mondta zavartan.
- Nem igazán vagyok éhes. Felmegyek inkább és olvasok még egy kicsit.
- Jól van. Én sem vagyok igazán éhes. De Bones… azért rendben vagyunk, igaz?
- Hát persze.
- Oké. – hallotta még a férfi hangát, majd bizonytalan léptekkel kisétált a szobából.
Alig hitte el, azt ami az előbb történt. Összeszorult a szíve a gondolatra, s egy kicsit meg is ijedt, hogy a férfi talán azt akarja beadagolni így neki, hogy vége a kapcsolatuknak. Sírni lett volna kedve, ordítani, és egyszerűen csak megkérdezni: Mi a gond?
Az ügynök szavai beletiportak a lelkébe, egészen mélyre. Egy pillanat alatt visszaállt a régi Temperance Brennan. Ismét megkérdőjelezett mindent ami körülötte volt, legfőképpen azt, hogy Booth és ő együtt vannak. Tisztában volt vele, hogy egyedül is fel tudott volna nevelni egy gyereket, mégis akkor ő a szívére hallgatva a közös életet választotta. Megijedt a saját gondolatától is: Vajon jó ötlet volt akkor ezt tenni?
Akármennyire is szerette volna könnyeit visszatartani, mégsem sikerült neki. Érezte ahogy néhány csepp végigfolyik az arcán miközben ment felfelé a lépcsőn. Annyira szeretett volna elmenekülni. Csalódott volt, és félt. Ismét lelkébe férkőzött az a félelem ami Christine megfoganása óta eltűnt.
Ahogy belépett a szobába csak rosszabbul érezte magát. Körbenézett. Látta a fotókat a családjukról, az ügynök ruháját a nyitva hagyott gardróbajtón keresztül. S érezte az illatát. Azt a jellegzetes illatot, amit mindig is mióta csak együtt dolgoznak. Nem tudta hogy mit kellene most tennie, de ahelyett hogy olvasott volna a fürdőszoba felé vette az irányt. Szabadulni akart az összes gondolatától ami a fejében kavargott, és a legjobbnak látta, hogy engedi hogy a víz kimossa az egészet. Gyorsan kibújt ruháiból, s megengedte a vizet. Érezte ahogy a vízcseppek végigfolynak bőrén, majd még forróbbra vette, hogy szinte már égette. Így állt szinte mozdulatlanul a zuhany alatt. Gondolataiból mégsem tudott kiszakadni. Nem értette mi és miért történik, de nem tetszett neki. Régebben persze megvolt a véleménye a házasságról, ami mostanra sem változott, viszont szerette volna boldoggá tenni a férfit azzal, hogy megteszik együtt ezt a lépést.
Booth sem érezte magát semmivel sem jobban. Jól tudta, hogy Pelant most is figyelheti, így próbálta leplezni érzéseit. Legbelül viszont ostorozta magát amiatt hogy fájdalmat okozott a nőnek. Ismét elutasította, még ha nem is olyan formában, mint évekkel ezelőtt, de rosszul esett neki. Viszont akkor sem tudott megbékélni azzal amit tett. Helyre akarta hozni, el akarta mondani hogy minden vágya lenne, ha összeházasodnának, viszont ez az egyetlen mód hogy megvédje őt, és a lányukat. Folyamatosan kattogott agya, hogy mit tegyen, hogyan is jelezhetné a nőnek az okát, amiért körülírtan is, de nemet mondott neki.
Lassan, gondolatai fogságában haladt felfelé a lépcsőn.
Még benézett a lányuk szobájába, hogy minden rendben van-e, és hogy elég biztonságban van-e, majd a saját hálószobájuk felé ment. Mikor elsétált a fürdő mellett azonnal megcsapta fülét a zuhany hangja, és tudta, hogy Brennan csak azért ment oda, mert így nem zavarja ha sír. Akkor nem érzi könnyei súlyát.
Hirtelen fejébe költözött az ötlet, hogy a zuhany hangja éppen eléggé el tudja nyomni azt a hangot, ha csak suttognak, s így úgy adhatja tudomására, hogy mi is folyik itt, hogy a sorozatgyilkos semmit nem fog tudni belőle. Remélhetőleg.
Kissé hezitált még mielőtt belépett volna.
Mikor lenyomta a kilincset, a nő éppen eltárta a vizet, s törölközőbe csavarva lépett ki a zuhanyfülkéből. Tekintete rögtön összetalálkozott a férfiéval, és egy nagy levegőt vett mellyel tüdeje teljesen megtelt a fürdőben uralkodó párával.
Booth azonnal cselekedett. Ismét megnyitotta a vizet, majd gyorsan levéve ruháit belépett a fülkébe. Egyik kezével megragadta a nő karját, míg a másikkal kibontotta a puha anyagból és magával húzta a kabinba. Gondoskodott róla, hogy az ajtaját bezárja, s azonnal Brenn felé fordult.
- El kell mondanom neked valamit. – kezdett bele.
- Ne aggódj, Booth, nincsen semmi gond. Felfogtam, nem akarod hogy a feleséged legyek. Ez teljesen érthető, különben is, az egész felesleges időpocsékolás lenne…
- Ssss, Bones. Halkabban. – rakta a nő ajkai elé mutatóujját amivel lecsitította őt.
- Mi folyik itt? – kérdezte mikor meglátta a komoly tekintetet.
- Sajnálom, amit mondtam, de ezt kellett tennem. Pelant figyel minket, és azzal vagytok a legnagyobb biztonságban, ha egy kicsit szétszakadottabbnak hisz minket mint amilyenek valójában vagyunk.
- Úgy érted, azért mondtál mindent mert azt akartad, hogy megbántottnak lásson? – már mindent értett, de akkor sem érezte magát jól.
- Pontosan. Hidd el örülnék neki ha egyszer összeházasodnánk, viszont szeretném ha azon mindhárman épségben lennénk jelen, tehát remélem megérted. Sajnálom.
- Ez teljesen racionális döntés volt részedről. De akkor is… - csuklott el először a hangja a beszélgetés során, és szemei ismét megteltek könnyekkel.
- Tudom, kérlek bocsáss meg. Nem akartam, hidd el. Nagyon szeretlek. – húzta közel magához, és szorosan megölelte.
Brennan készségesen simult a férfi karjaiba, ahol lelke megnyugvásra talált.
Megértette a férfit, teljes mértékben. Valószínűleg ő is így cselekedett volna. Mégis annyira égették a szavak amiket hallott. Egy pillanatra elhitte neki, talán még egyet is értett vele akkor. Teljesen elmerengett, Booth pedig nagyon is jól tudta, miért.
Majd megcsókolta. Feledtetni akarta a nővel az előbbi párbeszédet, hacsak egy kis időre is. Végigsimított vizes testén, majd derekánál fogva magához húzta, s egyre hevesebben ostromolta ajkait. Bár már jó ideje voltak egy pár, mindig az újdonság varázsával ért hozzá. Olyan volt számára, mint egy ajándék, amelyet újra és újra megkap, majd kibont.
Brennan sem érezte másképp. Szeretett végigsimítani az ügynök izmain, edzett felsőtestén, férfias domborulatain. Érezte ahogy ujjai érintése alatt megfeszülnek az idegek, és tetszett neki, hogy ilyen reakciót vált ki belőle. Még mindig rabul ejtette a csók, az Ő csókja. Nem tudott rá haragudni. Talán egy pillanatra elszomorodott, de még véletlenül sem akarta, hogy végleg kilépjen az életéből. Élvezte ahogy dicső lovagja végigcsókolja nyakát, kulcscsontját, s halad egyre lejjebb. Viszont ő nem bírta kivárni, míg visszatér arcához. Felemelte fejét, és lecsapott a férfi ajkára. Fogalma sem volt, hogy mit szeret igazán benne, mi az amiért ilyen megmagyarázhatatlan vágyat érez iránta. Szerette, mint társat, a gyermeke apját, szerető férjet, s mint férfit…
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Enci nagy gratula!!!!!!
Ez annyira, de annyira jó volt!!!! Teljesen magával ragadott!!! Csak csatlakozni tudok az előttem szólókhoz!!!
És jó lenne, ha a híres rendezők is ezt a folytatást választanák, bár kétlem....
Azt hiszem még egy párszor elolvasom....
GRATULA!!!!!!!!!!!!
KMF!!!!!!!!!!