Szép lassan beköszöntött az estére az éjszaka. Az orvos segítségével az ügynök elintézte, hogy a két nő egy kórterembe kerüljön az ő ádáz figyelme alá. A férfi bevackolta magát egy kényelmesebb fotelbe és várt. Hodgins szervezetéből kimosták a mérget és a férfi végre a gyógyulás útjára léphetett.
Cam a vihar elvonultával elindult, hogy összeszedje Bones és Angela dolgait és átvigye őket a férfi lakásába. Menet közben pedig azon gondolkozott, hogy Booth lakása lassan tömegszállóvá változik. Ezen aztán kissé el is mosolyodott, főleg mikor meglátta, hogy a férfinél bizony csak egy ágy van és egy kanapé.
Elérkezett a reggel. A kórház viszonylag gyorsan kiadta a zárójelentéseket és ellátták őket a megfelelő utasításokkal és tanácsokkal, hogy az állapotuk tovább javulhasson.
Booth a kocsiban ült és a kormányon dobolva várakozott arra, hogy végre az antropológus is beszálljon mellé az ülésre. A nő persze alaposan kivallatta az orvost Hodgins állapotáról és jól megváratta a többieket. Végül azonban beszállt ő is a kocsiba és kezdetét vette az utazás. Booth szándékosan hatalmas kerülővel vitte haza a lányokat, nehogy bármelyikük is kiszúrjon valamit a környezeten, ami változhatott.
- Elköltöztél?
- Nem dehogy! Miért kérdezed Bones?
- Olyan furcsa nekem ez a táj, mintha nem erre jártál volna régen haza.
- Ez igaz. Nem hittem, hogy észreveszed. Tudod, az FBI berkein belül terjednek időnként pletykák és ennek a környéknek igen rossz híre van. Mivel tudom, hogy ez a környék gázos, így egy ideje erre megyek haza, hátha látok valamit.
- Vagyis jó pontokat akarsz szerezni? Most mire hajtasz? Még nagyobb irodára?
- Honnan veszed ezt?
- Hát tudod, azt látom, hogy a kocsidat újra cserélték, gondolom ez sem véletlen.
- Ebbe most nem mennék bele, de hidd el, semmilyen hátsó szándék nem vezet.
Az ügynök a nőre nézett hosszan és mélyen, és az ismerős sármos félmosoly ült ki az arcára. Temperance ismerte ezt a nézést. Valahol belül egy furcsa kis hang azt suttogta jobban is, mint gondolja. Bólintott egyet. A hátuk mögött Angela árgus szemekkel figyelte a jelenetet. Egyáltalán nem tetszett neki a gondolat, hogy a férfi esetleg ismét megkísérel majd a nőnek udvarolni.
A kocsi lassított és megállt a speciális háza előtt. Booth segített a lányoknak feljutni az emeletre. A lakásba lépve szemei keresni kezdték az árulkodó nyomokat, de pár pillantás után rájött, hogy Cam már elintézett mindent. Megnyugodva kínálta hellyel a lányokat a kanapén, mikor igencsak furcsa felismerés hasított belé. Csak egy ágy van és egy kanapé. Hogy lesz az elég hármuknak?
- Nos, a helyzet az hölgyeim, hogy van egy kis helyhiányunk. Így tehát azt tudom nektek felajánlani, hogy átengedem a hálószobát és én a kanapén fogok aludni. Ugye nem gond, ha egy ágyban alszotok?
- Természetesen nem. Gondolom, pár napról van szó úgy is, míg kiderítjük ki akarta Hodginst megmérgezni.
- Még nem tudom Bones, de valószínűleg így van.
- Nekem sajnos nem biztos, hogy jó így.
- Miért Angela? - kérdezte a nő meglepetten.
- Tudod édesem, hogy nem vagyok egy panaszkodós típus, épp ezért nem meséltem, hogy nem bírom a puha ágyat. Sose bírtam. Fáj a hátam tőle. Én leginkább a kemény fekvést szeretem.
- Hazudós! Még hogy keményet? Én utálom a kemény ágyakat! - ordította Ange a falai mögött.
- És akkor most hogy legyen? Booth aludjon velem? Vagy a kádban? - kérdezte rémülten az antropológus.
A féri felderült az együttalvás gondolatára, de mikor meglátta a nő milyen rémült arcot vág azonnal le is hervadt.
- Nos, én úgy gondoltam, hogy jó lesz nekem egy hálózsák is és elalszom a padlón. Nem kell gondot csinálnotok ebből.
- Szó nem lehet róla Ange. Nem alszol a padlón. Ebben az esetben tied a kanapé és én alszom a felfújható matracon. Viszont kénytelen leszel velem osztozni a nappalin. Ez így megfelelő? - vette vissza a szót a férfi.
- Igen. - válaszolta a nő és igyekezett szerénynek tűnni, de mikor a többiek elfordultak ördögi mosoly terült el az arcán.
A nap további részében ki-ki a maga dolgával foglalkozott. Brennan az orvosokkal és Cammel tárgyalt Hodginsról, Booth az FBI-osokkal egyeztetett a tűz és robbanás lehetséges okairól. Szerencsére Bones számára ez cseppet sem volt feltűnő, hiszen azt hitte, hogy az Epps féle robbanásról van szó. Angela a konyhában sürgött-forgott javarészt és közben folyamatosan a férfi látóterében állt és fülelt.
Beköszöntött lassan a délután, majd az este.
Angela remek főztje után felvetette, hogy igazán nézhetnének valamit együtt, ha már így összekényszerültek. Mindenki támogatta a javaslatot így némi popcorn sütögetés és pár sör felnyitása után a kis csapat helyet foglalt a kanapén.
Lassan az estéből éjszaka lett és a filmet egyre többször zavarták meg ásítás féle hangok. Bones úgy érezte teljesen elfáradt, míg Boothnak, aki igyekezett minél szorosabban a nő mellé ülni, egyre jobban melege lett és furcsa érzés kerítette hatalmába. Többször is megnézte az üveget, de mivel az első sör volt és ez sem erős, nem igazán értette miért érzi úgy, hogy a fejébe szállt. Mellette Angela, aki kissé megkeverte az italokat, természetesen folyamatosan azt figyelte, mikor éri el a kívánt hatást és kezdhet hozzá a terve megvalósításához.
Hamarosan a férfi elszenderült. A lányok magára hagyták a film végeztével. Míg Angela bevetette magát a fürdőbe addig Brennan Booth ágyát rendezte át a maga kényelmére. Hamarosan az antropológus is úgy érezte ólomsúly nehezedik a pilláira és mély álomba merült. Angela erre a pillanatra várt. Most már biztonságosan mozoghatott a lakásban. Korábbi tervét már elvetette arról, hogy Booth-t is manipulálja alvás közben és egy sokkal kézenfekvőbb megoldást talált ki magának. Leült a nő mellé az ágyra és két kezével megérintette Bones halántékát. Becsukta a szemeit és várt. Hamarosan megtalálta a nőt és belelépett az álmába. Természetesen a laborban voltak. A doktornő épp egy csontvázat vizsgált, mikor Angela mögé állt és beszélni kezdett hozzá lassú álmatag tempóban. Beletelt pár percbe amíg a nőből reakciót tudott kiváltani, de végül szép lassan Brennan felelni kezdett a feltett kérdésekre. Fél óra sem telt bele és az entitás mindenre választ kapott, ideje volt hát, hogy cselekedjen.
Elengedte a nőt és felállt az ágyról, majd a szoba közepére sétált.
- Szólítalak Abigor pokolbéli királyság nagyhercege a jövő látója. Jelenj meg színem előtt!
Pár pillanattal később a sötétből egy alak lépett elő. Meztelen felső teste mögött két óriási fekete szárnyal, amelyet ezüst sáv szegélyezett. Kezeiben hatalmas fekete kardot tartva meghajolt Angela előtt.
- Rendelkezz velem uram!
- Szólítalak Anubisz holtak istene. Jelenj meg színem előtt!
Ekkor a szoba másik feléből, a sötétségből egy sakál fejű teremtmény lépett elő, arany jogart tartva kezében.
- Rendelkezz velem Baal. - hajolt meg.
- Hogy mersz a nevemen szólítani alantas lény? Mit merészelsz?! - kiáltotta villámló szemekkel.
- Bocsáss meg uram. - könyörögte az egyed és térdre vetette magát.
- Így máris jobb! - válaszolta fenyegetőn. - Nem tűröm a tiszteletlenségeteket! Fogjátok a csontjaimat és töltsétek meg élettel. Vegyétek fekete vérem és osszátok szét a világban híveim között. Mire a nap felkél testem legyen újra az enyém, s hatalmam a régi. Parancsolom továbbá a 66 légiónak, hogy hívásomra sorakozzanak a pokol kapujában.
A két lény egyszerre bólintott. Körbevették a nőt és kántálni kezdtek.
Órák teltek el így mikor egyszerre fekete lángok gyulladtak, és vörös fénnyel a két látogató eltűnt a szobából.
- Már csak egy dolgom maradt mielőtt a nap megvirrad. - suttogta Angela bele a sötétségbe.
Ange a TV képernyőjén figyelte riadtan a történteket. Tudta, hogy elérkezett az idő mikor küzdenie kell. Az entitás most érte jön, hogy végezzen vele. De ő már előre eldöntötte, hogy küzdeni fog. Nem adja magát könnyen. Mire a nap ma reggel felkel valamelyikük halott lesz. A védőkörhöz szaladt és az összes fehér gyertyát meggyújtotta. Lekapta a komód széléről a vázát, amit még gyermekkorában az apja hozott neki Görögországból és eltörte, hogy hozzáférjen a hófehér tengeri sóhoz a belsejében. Köralakban körbeszórta maga és a gyertyák körül. Végül a kör közepére ült és ismét kántálni kezdett. - Ízisz, aki életet ad égnek és földnek, ismeri az árvát, ismeri az özvegyet, igazságot keres a szegénynek, biztonságot nyújt a gyengének, védj meg most engem. - a körbe szórt só felragyogott és a tetején hófehér láng gyulladt. Ange a fehér lángok közepén ült és szakadatlan kántált mikor a falak rázkódni kezdtek és odakintről torz ordítás hangzott fel.
Cam maga sem tudta hány órája olvasta már ugyanazokat a jelentéseket. Szeretett volna többet megtudni a laborbéli tűzről, de valahogy semmit sem tudott kihámozni a leírtakból. Egyre fáradtabb volt. Végül úgy döntött maga ellenőrzi a helyzetet. Kocsiba ült és egyenesen a Jeffersonba hajtott. Ahogy leparkolt a garázsban és kiszállt azonnal megcsapta az orrát az égett szag. Fintorogva indult fel a lépcsőn. Végül a kártyát lehúzva kinyitotta a bejárati ajtót és ledöbbent a látványon. Az egykori emelvény közepén egy fekete szárnyas lény és egy sakálfejű teremtmény épp az edényt hasította ketté egy karddal, hogy hozzáférjen a benne lévő csontokhoz. Cam mikor meglátta a jelenetet felsikoltott és egyszerűen elájult.
A reggel beköszöntött. A hajnal első sugarai körbetáncolták a szobát. Megvilágították a kanapén alvó ügynök vonásait. Megsimogatták az ágyban fekvő antropológus barna fürtjeit és forró csókot leheltek a szoba közepén fekvő eszméletlen nő homlokára. A férfi ébredezni kezdett. Álmosan pislantott körbe a nappaliban. Először azt se tudta hol van. Azután szép lassan emlékezni kezdett: Tűz, robbanás, kórház, amnézia, Bones újra az ágyamban… - Erre akaratlanul is elmosolyodott. Felült és ekkor fedezte fel, hogy a kanapén aludt el. Riadtan nézett a földre, ahol azt hitte helyette Angela alszik, de mikor senkit se látott ott megnyugodott kissé. – Ezek szerint Ange mégiscsak bent aludt vele. – ezen töprengett is volna még, de ekkor a telefonja megszólalt.
- Booth.
- Cam?
- Jézus! Mi történt?
- Ne hadarj ennyire! Lassabban az istenért!
- Hogy?
- Máris megyek! – kiáltotta, majd letette a telefont és kirohant a konyhába. Egy cetlire üzenetet vésett a lányoknak és felhajtotta a maradék előzőnapi hideg kávét, amitől fintorogni kezdett. Felkapta a kocsi kulcsát és elindult kifelé a lakásból. Végül az ajtóban megtorpant. Mégiscsak meg kéne néznie, hogy hogy vannak. Visszaindult a szobaajtó felé. Kezét a kilincsre rakta és már épp benyitott volna, mikor az utcáról egy hangos csattanás hangzott fel. Az ablakhoz szaladt és kinézett. Kint az utcán több autó rohant egymásba. Visszafordult az ajtó felé, ám ekkor a mobilja ismét megszólalt és újra Cam számát jelezte a készülék.
- Megyek már, megyek! - mondta félhangosan és kiviharzott a lakásból mielőtt a telefoncsörgés felébreszthette volna a többieket.
Tövig nyomott gázzal szirénázva száguldott át a városon és sikoltó fékezés közepette ért oda. Kipattant a kocsiból és berontott a Jeffersonba. Egyenesen Camhez rohant, aki egy széken ült a sarokban plédbe csavarva, és egy mentős mérte épp a vérnyomását, miközben a nő szemmel láthatóan reszketett.
- Mi a fene történt? – pattant oda melléjük Booth.
Cam ahogy a férfit meglátta felugrott és a nyakába borulva zokogni kezdett.
- Fogalmam sincs uram. Így találtunk rá, ebben az állapotban. Azt hiszem valamiféle sokkot kapott, de egy szót sem bírtunk kihúzni belőle a történtekről. Azonban ezt leszámítva semmi baja. – áll fel a mentős is.
- Köszönöm. Innen átveszem. – bólintott a mentősnek, aki készségesen magukra is hagyta őket.
- Mi történt Cam? Bántottak? – próbálta megtudakolni a speciális a helyzetet, de nő nem bírt felelni csak zokogott. Végül belátta, hogy így nem sok információhoz fog hozzájutni. Meg kell várnia, míg a nő összeszedi magát. Szorosan megölelte és tartotta egész addig, míg a zokogásból, sírás, majd gyenge szipogás, végül hangos szuszogás nem lett. Ekkor eleresztette és a szemébe nézett.
- Jobban vagy? Tudsz beszélni? – a nő bólintott. – Akkor elmondanád mi történt? Mitől akadtál ki ennyire?
- Láttam valamit Booth. – suttogta remegő hangon.
- Mit?
- Valami iszonyatosat. Fogalmam sincs, hogy valódiak voltak-e vagy csak képzeltem, de láttam őket Booth higgy nekem.
- Rendben hiszek. Kiket láttál?
- Nem tudom. Ördögöket vagy démonokat lehet, hogy magát Lucifert.
- Hogy kit? – a férfi szemei hatalmasra nyíltak és már épp valami olyasmit készült volna mondani, amin a nő minden bizonnyal megsértődik, amikor eszébe jutottak Oliver szavai a fekete lángról. Ránézett az előtte álló reszkető és sápadt halottkémre, aki máskor oly bátor, és akit kevés dolog tud ennyire megijeszteni és tudta, hogy nő komolyan gondolja, amiket az előbb mondott. Mivel ő maga is vallásos ember volt, aki olvasta a bibliát és kívülről tudta majdnem az összes zsoltárt, Seeley Booth életében először most valóban megrendülten állt ott a reszkető nő mellett és érezte ahogy a félelem lassan körbeöleli a szívét.
Vatikánváros, Szent Péter Bazilika, Olaszország.
A kihalt folyosó némaságát egy vérvörös talár súlyos suhogása törte ketté, ahogy egy idős férfi gyors léptekkel haladt át rajta. Keresett valakit. Végül meg is pillantotta az egyik kanyarban és egyenesen hozzá sietett.
- Szentatyám. – hajolt meg mélyen a férfi a Pápa előtt és megcsókolta a kezét.
- Bertello bíboros. Hogy vagy öreg barátom?
- Levelet hoztam atyámnak. - nyújtott át a férfi egy hófehér borítékot, amin a vatikáni pecsét díszelgett. A címzett maga a Pápa volt személyesen, a küldő pedig a szentek ügyeinek kongregációja. Az egyházfő kissé remegő kézzel nyitotta fel a levelet. Régen volt már, hogy személyesen kapott levelet a kongregációtól. Kibontotta és megnézte a cikornyás betűkkel papírra vetett írást, mely mindössze egy mondatból állt.
,,Baal feljutott, öntudatára ébredt és ölni fog."
Többször is el kellett olvasnia a sorokat, mert elsőre nem akart hinni a szemének. Térdei megremegtek és az idős ember megkapaszkodott a korlátban maga mellett.
- Baj van szentatyám? - kérdezte a férfi, akit igen csak megrémisztett az, ahogy a Pápa reagált a levélben írottakra.
- Giuseppe. Hány éve is vagyunk barátok?
- Annak bizony már legalább húsz éve atyám.
- Hát akkor erre a húsz évre kérlek, ne kérdezz semmit. Hagyd el a Vatikánt még ma.
- De atyám! Hogyan tehetnék én ilyet? Hisz én vagyok Vatikán Városállam Pápai Bizottságának elnöke és a Kormányzóság elnöke is. Mi történt?
- Nem! Kérlek Giuseppe, nem mondtatom el. Az úr előtt esküdtem. Legyen elég annyi, hogy a vallásunk és az életünk került végveszélybe.
- Atyám akkor főleg itt a helyem!
- Nem. Ha bekövetkezik a legrosszabb, valakinek maradnia kell, aki tovább viheti az egyházat, aki tudja és ismeri a tanokat. Aki újra kezdheti a harcot.
A két idős ember farkasszemet nézett hosszan, végül a fiatalabb, a bíboros lehajtotta a fejét és felsóhajtott.
- Rendben atyám megteszem. De félek, az úr előtt kell majd lakolnom gyávaságom miatt.
- Ettől ne félj barátom. Mostantól a te küldetésed az, hogy megvédd a hitünket s ez az úr szemében sem gyávaság, hanem szent küldetés. Most menj! Pakolj össze és hagyd el a Vatikánt. Remélem, még találkozunk Giuseppe.
- Kérlek atyám, vigyázz magadra.
- Úgy lesz barátom. Az úr kísérjen utadon és vezessen ha eltévednél. In nomine Patris, et Filii, et Spiritus Sancti.
A Pápa megáldotta az idős bíborost, aki kezet csókolt ismét és szeretettel nézte, ahogy az egyházfő alakja lassan távolodva eltűnik arrafelé ahonnan pár perce még ő érkezett és utoljára visszanéz rá.
A Pápa imádkozni kezdett magában miközben a kezében lévő rózsafüzért szorongatta. Mielőtt befordult volna a sarkon még vetett egy utolsó szomorú pillantást a kertre, mely a kis oldalfalon túl pompázott. Arra gondolt mennyire fog ez hiányozni neki. Majd a barátjára nézett a folyosó másik végén és befordult a sarkon, miközben a fejében egyetlen gondolat visszhangzott tisztán: Legyen meg a te akaratod!
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
