|
WonderWoman: A múlt árnyai/13.
Brennan még sohasem érezte ilyen hosszúnak ezt az utat, úgy tűnt soha nem érnek haza. Talán az apjának igaza volt, talán mégis létezik igaz szerelem. Hiszen amit Booth iránt érez az tiszta és soha nem múlik el. Már ezerszer próbálta kiverni a fejéből, de sohasem sikerült.
- Talán mert nem is akartam! - szólalt meg Brennan.
- Mit nem akartál? - kérdezett vissza Booth.
- Á semmit, semmit. Csak elgondolkodtam.
- Ha nem akarod, hogy hazavigyelek...
- Dehogynem akarom! - kiáltott Brennan Boothra amin egy kicsit meglepődött.
- Akkor jó. - válaszolt Booth, de tudta, hogy valami nincs rendben, de jobbnak látta, ha inkább most hallgat. Általában ő szokta kérni, hogy mások legyenek csendben, de most neki kellett csendben maradnia és most végre rájött milyen nehéz is. Rengeteg dolog jutott eszébe, de valahányszor meg akart szólalni, mindig elakadt a szava. Már épp szóra nyitotta volna a száját, de valami megakadályozta. Alkalmanként Bonesra nézett, de semmi jelét nem látta annak, hogy figyelne rá, vagy hogy szeretne vele beszélni. Az arcán semmiféle érzelem nem tükröződött csak ült mozdulatlanul és némán nézte a város fényeit. Ő úgy gondolta, hogy a nő még mindig haragszik rá, pedig nem így volt. Brennannek folyton az apja szavai jártak a fejében. Maga elé képzelte újra és újra a beszélgetésüket. Az apja minden szava ott visszhangzott a fejében. ” Sosincsen késő….Soha ne szégyelld azt amit érzel…”
- Bones? Jól vagy?
Brennan csak most vette észre, hogy a kocsi megállt, itt voltak a lakása előtt. Nem tudta mennyi ideje állhatnak itt csak azt hogy nem akarja itthagyni a férfit. Az illata…És a barna szemei….
- Bones?
- Igen? - kérdezett vissza Brennan, a hangjában olyan természetességgel, mintha semmi sem történt volna.
- Aggódom érted. Már 5 perce itt állunk. Biztos minden rendben?
- Már 5 perce? - lepődött meg Brennan.
- Észre sem vetted? Na jó gyere, felkísérlek és főzök neked egy kávét.
- Booth erre semmi szükség, nincs semmi bajom és már nagylány vagyok.
- Ellenkezést nem fogadok el! Különben sem kérdeztem, hanem kijelentettem, hogy felmegyek. Na gyere.
Booth kiszállt a kocsiból, de Brennan nem tudott. Mivan ha nem tud ellenállni a férfinak nem akar mindent elrontani. Nem bírná ki ha elveszítené.
- Bones! Gyere már nekem nincs kulcsom! - kiáltott oda Booth. Brennan kiszállt az autóból és elindult a férfi felé. Kinyitotta az ajtót és együtt mentek be a nappaliba.
- Te ülj le ide, mutatott Booth a kanapéra én pedig máris hozom a kávét, jó?
- Jó. - Brennantől csak ennyi tellett, más szó nem jött ki a torkán. Egyszerűen azért mert félt, hogy túl sokat mond. Annyi mindent el akart mondani a férfinek, annyi mindent magában tartott már rég. De mégis hogy kezdjen bele? Hogy mondja el azt amit még ő sem képes felfogni, hogyan öntse szavakba a szerelmet? Bárcsak itt lenne Angela, ő mindig tudja mit mondjon, neki biztos ez sem okozna gondot. De ő! Ő nem képes erre. Gondolatai közben halotta Bootht ahogy a konyhában serénykedik. Hallotta a csészék csörgését és Booth dúdolását. Hihetetlen volt számára, hogy itt a férfi tőle nem messze de mégis oly távol. Booth behozta a kávét és leült a nő mellé.
- Tessék! Remélem finom lett, úgy készítettem, ahogy szereted. És most mondd el mi bánt?
- Semmi, tényleg. Csak fáradt vagyok.
- Ugyan már. Engem nem csaphatsz be, túl régóta ismerlek. - mosolyodott el Booth. Brennan imádta ezt a mosolyt. Akár egész nap is elnézte volna. De most nem hagyhatta, hogy elgyengítse.
- Ami az illeti… - kezdte Brennan.
- Igen?
- Szerinted van igaz szerelem?
Booth meglepődött a kérdésen. még soha nem beszélgettek ilyen dolgokról. Fogalma sem volt miért kérdezi ezt a nő és azt sem tudta, mit válaszoljon.
- Ez meg hogy jutott eszedbe?
- Hát beszélgettünk apámmal. De nem válaszoltál. Létezik vagy nem?
- Szerintem létezik. Nézd csak meg az apádat. Biztos örökre szeretni fogja az anyádat, ez látszik. Vagy vegyük például Hodginst és Angelát.
- Vagy téged és Hannah-t. - szakította félbe Brennan.
- Nem. Ezt meg honnan szedted? Az nem igaz szerelem volt.
- Honnan tudod ilyen biztosan? Honnan tudja az ember hogy igaz szerelem-e amit érez?
- Nem tudhatod, amíg el nem veszíted. Amikor Hanna elment én tudtam, hogy nem ő az igazi. Ha elveszíted azt akit igazán szeretsz, akkor úgy érzed, hogy az életednek semmi értelme, úgy érzed nem tudsz élni nélküle. Mintha megállna az idő. A mindennapok unalmassá válnak és minden olyan egyhangú lesz.... Legalábbis valahogy így gondolom. – helyesbített Booth, mert saját maga is megijedt a hirtelen jött szenvedélyességétől.
- És mit lehet ilyenkor csinálni? Hiszen ha elment, ha elveszítetted akkor már nincs visszaút.
- Mindig van második esély… De most inkább idd meg a kávédat, aztán irány az ágy! Rád férne egy kis pihenés a mai nap után. Ha akarod itt maradok, ha bármire szükséged lenne. – várakozó pillantással nézett Brennanre, de ő nem nézett rá. Elgondolkodtatták Booth szavai, és bár mindennél jobban vágyott a férfi társaságára, úgy döntött inkább egyedül maradna. Szüksége van gondolkodásra,és tudta ez semmiképpen sem megy, ha a férfi a közelében van. Ezért nem volt más választása, mint hogy megköszönje Boothnak, hogy hazakísérte, aztán elbúcsúztak egymástól… Legalábbis arra a napra.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Köszi szépen a dícséretet :) Örülök,hogy tetszett :) sajnálom a késlekedést, de mostmár teljes gőzzel dolgozom rajta :)