|
viki: Mindig van remény!/3.
Booth arra gondolt, hogy Bones talán arra a helyre ment, ahol megkérte a kezét. Olyan gyorsan száguldott végig az utakon, ahogy csak bírt. Vezetés közben sem tudott szabadulni kínzó gondolataitól: hogy Bonesnak baja esehetett, hogy úgy kell táncolnia, ahogy Pelant fütyül, hogy megbántotta a nőt, akit szeret, és nem veheti el feleségül, ráadásul azt sem tudja, merre lehet, és ha megtalálja sem tud mit mondani neki. "HA megtalálom...meg fogom találni!"
Mikor odaért, kétségbeesetten kutatott szemeivel, de sehol sem látta szerelmét. Semmi nyoma sem volt egyetlen embernek sem. Ekkor az ügynök egész testét átjárta a tehetetlenség és a düh. Mivel nem volt több ötlete Bones hollétét illetően, nem tehetett mást, hazament.
Mikor hazaért, ismét ledőlt a kanapéra, és elaludt. Teljesen kimerült. Reggel mobiljának csörgése ébresztette. Cam szólt, hogy találtak egy hullát, amit minden bizonnyal Pelant hagyott hátra nekik.
- Kétségünk sincs afelől, hogy ez egy újabb üzenet tőle - mondta aggódva Cam a telefonba.
- Bocs Cam, de jelenleg nem érdekel. Bones eltűnt.
Booth ekkor Cam remegő sóhajtását hallotta a telefonban.
- Mi az? - kérdezte.
- Semmi...semmi konkrét.
- CAM! - ordított a telefonba.
- Ne kezdj el pánikolni, oké? Mr. Bray szerint az áldozatunk egy 30-40 év közötti nő lehet. De ezen kívül nincs semmink. Többet majd csak a laborban tudunk megállapítani. Nyugodj meg, rendben? Ismerjük Pelantot, és...
- Nem Cam, az egy őrült, aki játszik velünk, és minden lépése kiszámíthatatlan!!! Azt hisszük, ismerjük, de csak annyit tudunk róla, hogy irányítja az egész életünket!!!
- Seeley ezzel most nem segítesz. Szedd össze magad, és gyere egy óra múlva a laborba. Szia.
Miután lerakta a telefont, csöngettek. Hirtelen remény szökött a szemébe. "Ez csak Bones lehet!" Amikor ajtót nyitott, meglátta Maxet Christinnel. Max látta a férfi arcán a csalódottságot.
- Talán valaki mást vártál? Sajnálom, hogy csalódnod kellett, de gondoltam, ideje hazahoznom a lányod.
- Bocs Max, csak kicsit fáradt vagyok. Kösz, hogy vigyáztál rá.
- Én köszönöm, hogy az unokámmal tölthettem az időm. És hol van Tempe?
Booth nyelt egyet, majd próbált gyorsan kitalálni valamit. Nem kell, hogy Max is aggódjon.
- Korán be kellett mennie a laborba dolgozni.
Bones apja látta az ügynökön, hogy valami nem stimmel, de inkább ráhagyta.
- Rendben, akkor majd mondd meg neki, hogy beszélni szeretnék vele. Most mennem kell.
Azzal egy puszit nyomott unokája arcára, és elment.
Booth Christinet bölcsibe vitte, majd elindult a laborba. Korán odaért, az új áldozatot még nem szállították be, és Camet sem látta. Angela irodájába tartott, hogy van-e ötlete, hol lehet Brennan. Mikor belépett, nem hitt a szemének. Bones ott ült Angevel a kanapén.
- Bones!- kiáltott fel.
- Szia Booth! - köszönt Angela, majd folytatta - azt hiszem én most magatokra hagylak titeket.
- Köszi Angela - hálálkodott Booth, és leült a kanapéra Ange helyére.
- Bones szörnyen aggódtam érted, mégis hová tűntél?
- Angelaéknál voltam, csak megkértem Anget, hogy ha telefonálsz, ne mondja meg, hogy ott vagyok. Nem akartam beszélni senkivel sem...
- Vagyis inkább csak velem nem akartál, ugye?
Bones sóhajtott.
- Tudtam, hogyha kideríted, hogy hol vagyok, odajössz, én pedig nem álltam készen rá, hogy beszéljünk. Sajnálom, hogy aggódtál.
- Most viszont muszáj lenne megbeszélnünk a dolgokat.
Booth el akarta kezdeni a magyarázkodást, de Bonesból áradni kezdtek a szavak.
- Booth én már nem az vagyok, aki voltam. Mindig próbáltam erős maradni, és a hideg, racionális Temperance Brennant mutatni, ezzel védve magamat az érzésektől, amik fájdalommal járnak. Te vagy az Booth, aki miatt megváltoztam...aki miatt tudtam, hogy megéri a fájdalom, ha veled lehetek!
- Bones én...
- Úgy érzem, ha házasok volnánk, azt érezném, hogy összetartozunk. És én szeretném ezt érezni. Nem akarok attól félni, hogy elhagysz!
Booth már szinte az ájulás határán volt. Mikor összeszedte magát, a lehető leghatározottabban kezdett bele mondandójába, miközben Bones keze felé nyúlt, és megszorította.
- Soha, soha, soha, de soha nem foglak elhagyni téged, megértetted? Szeretlek, az életemnél is és mindennél jobban.
Bones nem bírta tovább és zokogni kezdett. Booth mélyen a könnyektől csillogó szemeibe nézett, és folytatta:
- Soha nem akartalak belekényszeríteni a házasságba, és amikor megkértél, azt gondoltam, te így érzed...és hogy még nem állsz készen rá. Azt akarom, hogy boldog legyél. Igazad volt. Nem kell összeházasodnunk. Hiszen tudod, a házasság nagyon idejét múlt intézmény - itt nevetni kezdett, és hatalmas kő esett le a szívéről, mikor látta, hogy Bones is elmosolyodott. Ekkor Cam zavarta meg őket.
- Dr. Brennan! - derült fel arca - örülök, hogy látom. Megjöttek a maradványok, szükségünk lenne rád.
- Máris megyek - válaszolta.
Az ajtóból visszapillantott Boothra, aki odalépett hozzá, és megcsókolta. Kimentek az irodából, és faggatni kezdték Camet.
- Miből gondoljátok, hogy Pelant hagyta nekünk a hullát? - kérdezte Booth.
- Ugyanolyan nyomok vannak rajta, mint Ethan Sawyeren. Ugyanaz a módszer. Farkasok…
- Kösz Cam, ne részletezd - sürgette Booth a patológust.
- Még vizsgáljuk a testet, de elég egyértelmű az üzenet.
- Mégis micsoda? - kérdezősködött Bones is.
- Hát, én pontosan nem tudom - kezdte meg válaszát Cam - de abból ítélve, mi történt Ethan halála után, az üzenet nyilván neked szól, Dr. Brennan...
- Gondolod, hogy megint gyanúba akarja keverni Bonest? - ijedt meg Booth.
- Nem tudom Seeley...nem hinném. Még meg kell vizsgálnunk a testet.
- Ha találunk bármit, ami eltér Ethan esetétől, abban lesz az üzenet - jelentette ki határozottan Brennan – Angela azonosítsa az áldozatot – folytatta,
- Nem lepődnék meg, ha az áldozatunk is valami diliházból szökött zseni lenne – feltételezett Cam.
- Az üzenet a holttestben rejlik. A válasz itt van előttünk… - mondta Bones a csontokra bámulva.
Egész nap dolgoztak, vizsgálták az áldozatot, de semmit sem találtak.
Ezalatt Booth Sweetsért ment, és az áldozat lakására mentek, hátha ott találnak valami nyomot, de ők sem jártak sok sikerrel. Sweets látta az ügynökon, hogy még mindig nincs minden rendben, de kissé nyugodtabbnak látta, így nem faggatózott ismét.
Beesteledett. Booth és Bones otthon voltak Christinnel. Elég csendesen telt az este. Már épp lefekvéshez készülődtek, amikor Bones Booth felé fordult, és folytatta abbamaradt beszélgetésüket.
- Booth...én készen állok rá. Nem kényszerítettél bele semmibe, azt szeretném, ha összeházasodnánk.
Booth legszívesebben megcsókolta volna, és már abban a pillanatban elvette volna őt feleségül, de tudta, hogy nem lehet. És most megint meg kell tennie. Megint vissza kell utasítania őt. Össze fog törni a szíve.
- Bones...nem lehet...- mondta szinte alig hallhatóan. Ekkor a Booth mobiljának csörgése zavarta meg öket. Booth felvette, mialatt Brennan értetlenül küzdött könnyeivel.
- Itt az idő, Booth ügynök - az említett felismerte Pelant hangját a telefonban. Az ügynök kiment a szobából, nehogy Bones meghalljon valamit.
- Mégis mire?
- Mondja meg neki, hogy már nem szereti, és hogy nem akar vele tovább élni.
Booth nevetni kezdett.
- Ez sosem fog megtörténni.
- Itt én irányítok. Én diktálom a játékszabályokat. Ne bosszantson fel. Tegye, amit mondtam, vagy a gyerekei és a kedves Dr. Brennan élete is veszélybe kerülhet - mondta Pelant, miután Booth válasza felidegesítette. Booth fenyegetőzni akart, de nem tudott mivel. Semmilyen eszköz nem volt a kezében. Érezte, hogy vesztett. Semmit sem tehet. Telefonját teljes erőből a falhoz vágta. "Mégis mi a francot akar elérni ez a féreg???" Sosem szenvedett még ennyire, mint ezekben a percekben, és tudta, hogy ez csak még rosszabb lesz.
Bones a szobában észre sem vette a telefon csattanását, annyira belemerült gondolataiba. Nem talált magyarázatot Booth viselkedésére, csakis azt, hogy már nem szereti, de ez nem lehet...sosem volt erőssége, hogy olvasson az emberekben, ez Sweets és Booth képessége, de mégis tudta, érezte, hogy Booth szereti őt. Türelmetlenül várta, hogy a férfi befejezze a telefonálást és magyarázatot adjon. Nem kellett sokat várnia, az ügynök belépett az ajtón. Néhány másodpercig csak bámultak egymásra, végül Brennan megtörte a csendet.
- Magyarázatot szeretnék...
Booth képtelen volt belekezdeni. "Mindent rendbe fogok hozni, megígérem, csak tarts ki addig! Túl kell esnem ezen...Istenem de mégis hogy tehetném ezt vele?" Folyamatosan Bones arcát fürkészte, szemébe nézett.
- Nem mondasz semmit?- erősködött Bones. Muszáj volt elkezdenie, élete legnehezebb mondatait.
- Bones, én...- két szót sikerült kimondania, és szeméből patakokban kezdtek folyni a könnyek, ahogy Brennan szemébe nézett. A nő közelebb lépett Boothhoz, aki azonban hátrált. Bones semmit sem értett. A férfi minden erejét összeszedte.
- ...már nem érzek úgy, ahogy eddig…már nem szeretlek.
Nem hitte el, hogy kimondta. Nem akart, nem bírt Brennanre nézni. De mégis látni akarta az arcát. A férfi arca még mindig könnyeitől ázott, Brennan arca azonban meg sem rezdült, Booth szemébe nézett. Legalább fél percig álltak így.
- Rendben - ezzel Bones kiment a szobából, a férfi pedig tehetetlenül és fájdalommal teli bámult a szeretett nő után. "Rendbehozom, megígérem!" De ebben ő sem volt biztos. Ha valaha el is kapja Pelantot, ki tudja, mikor. Lehet, hogy csak évek, évtizedek múlva. Ez őrült megszerezte az irányítást, és azt tesz az egész életükkel, amit csak akar.
Bones Christine szobájába indult. Arcán továbbra is hidegség mutatkozott. Mintha mi sem történt volna. Magának sem vallotta be, hogy még sosem érzett ilyen fájdalmat. Tisztában volt vele, hogy ha beismeri, akkor teljesen elgyengül, és mindig Booth az, aki megvigasztalja. Csak ő tudná megnyugtatni, de ez most lehetetlen. Egyre csak a férfi szavait hallotta ismétlődni, egyre jobban kellett visszatartania könnyeit, és egyre nehezebben ment neki. "Miért tetted ezt velem..." Érezte, ahogy hirtelen minden ereje elhagyja, majd egyszerűen összeesett...
viki: Mindig van remény!/4.
Booth ezalatt a szobában ült és sírt, zokogott, ahogy még soha. "Szeretlek Bones, ahogy soha senkit, soha nem akartam fájdalmat okozni neked és ígérem, rendbehozok mindent, esküszöm!!!"Nem bírt tétlenül ülni. Látnia kellett Bonest, nem tudta kiverni a fejéből az arcát. Ahogy nézett rá, egyetlen könnycsepp nélkül, érzelmek nélkül. De mit mondhatna neki? Nem számít, utána kell mennie,ezt már nem nézheti tétlenül. Letörölte könnyeit és kiment a szobából.
- Bones! Bones! Hova tűntél?
Ekkor megpillantotta a nőt földön heverve. Odaszaladt hozzá, ölébe kapta, és szólontgatni kezdte.
- Bones! Ébredj fel! Kérlek! Nyisd ki a szemed!
Mivel az említett meg sem mozdult, Booth ijedtében gyorsan mentőt hívott. "Ez az én hibám...én tehetek róla..."
- Bones ébredj, kérlek, szeretlek!
Gyorsan észbe kapott és rájött, hogy az utolsó szót nem szabadott volna, de nagyon aggódott, egyszerűen kicsúszott a száján. És Bones amúgy sincs magánál.
A kórházban megállapították, hogy az ájulás oka kimerültség és túlzott stressz volt, hiszen Bones nem nagyon tudott aludni mostanában. Legtöbbször csak sírt éjszakánként, vagy elkalandoztak a gondolatai, próbálta kiverni a fejéből a fájdalmat, amit Booth okozott neki. De ha a fejéből sikerült is, a szívéből soha. Amit pedig Booth mondott neki mielőtt összeesett volna, bőven elég stresszre adott okot ahhoz, hogy elájuljon.
Az orvosok szerint a betegnek sok pihenésre lesz szüksége, de mondták Boothnak, hogy egy kis időre bemehet hozzá. A férfi azonban habozott. Nem biztos, hogy ez jó ötlet. Persze látni akarta Brennant, de csak még jobban összezavarná és lehet, hogy az állapotának sem tenne jót. "De lehet, hogy az sem, ha nem vagyok ott..." Ezen gondolatait már hangosan kimondta, ekkor érkezett meg Max.
- Booth! Mi történt? Van már valami hír a lányomról?
- Azt mondják, hogy a kimerültség és a túl sok stressz miatt esett össze - válaszolta az ügynök.
- Dehát te meg Tempe remekül megvagytok, ugye?
Booth elhallgatott. Mondhatta volna, hogy biztos a munkája miatt történt, vagy hogy Christinnel van valami gond, de a lelkiismerete nem engedte. Így is eléggé marcangolta magát a történtek miatt, még akkor is, ha ezzel a családja életét mentette meg. És előbb-utóbb ki fog derülni mi történt.
- Max…őszinte leszek veled. "Már amennyire lehet"- folytatta gondolatban - Bones...ő egy csodálatos nő. És szeretem őt de...de csak mint a társamat.
Max nem akarta elhinni amit hall.És nem is hitte. Booth szemébe nézett.
- Én nagyon kedvellek téged Booth. Sokszor kihúztad a lányom a szarból, és azt is tudom, hogy szereted őt. De ha te azt mondod, hogy csak társadként...akkor úgy csinálok, mintha elhinném neked. De nem ma jöttem le a falvédőről. Nagyon rosszul hazudsz. Rá fogok jönni, hogy mi folyik itt.
Azzal elindult Brennan szobája felé, majd az ajtóbol hátrafordult Booth felé, és folytatta.
- Remélem, nem csináltál hülyeséget. Ne bántsd meg a lányom.
"Már késő..."-sajnálkozott magában az ügynök.
Max bement a lánya kórtermébe. Brennan hallotta, hogy valaki belép hozzá. "Booth!" Ám mikor kinyitotta a szemét, édesapját pillantotta meg.
- Tempe! Hogy érzed magad?- ült le az ágy mellé Max.
- Hol van Booth?
Ő maga sem értette, miért kérdezi ezt, pontosan tudta, mit mondott neki a férfi nemrég.
- Odakint van.
Bones bólintott, aztán hirtelen beugrott neki egy kép...vagyis egy hang. Ahogy Booth azt mondja neki, hogy mégis szereti. "Biztos csak álmodtam...de olyan valóságos volt. Booth a karjában tartott miután összeestem, és...nem, biztos, hogy csak képzelődtem." Ekkor könnyek szöktek a szemébe, amit apja észre is vett.
- Tudom, mi történt Boothsszal. Figyelj kicsim...tudom, hogy most mit érzel. De ismerem az embereket, és láttam Bootht. Valami itt nem stimmel, higgy nekem!
- Beszéltél vele? És mit mondott?- kérdezte Brennan még kissé kábán.
- Azt, hogy ő már csak társként szeret téged. De én tudom, hogy ez nem igaz, és mire kikerülsz innen, ki is fogom deríteni, hogy mi történt valójában.
"Lehet, hogy mégsem álom volt?"- gondolta Bones.
- Apa, kérlek, hívd be Bootht. Beszélnem kell vele.Max kiment a teremből, és Boothhoz lépett, aki azonnal aggódva érdeklődni kezdett szerelme felől.
- Hogy van? Felébredt? Jobban érzi magát?
- Veled szeretne beszélni.Booth hatalmasat nyelt. Képtelen megint megtenni. De muszáj volt bemennie. Remegve lépett be az ajtón. Mikor meglátta a nő arcát, felderült a szíve. Mintha minden rendben lenne a világon...
- Bones! - örült meg szerelmének - hogy érzed magad?
A nő ki akarta deríteni, mi folyik itt, ezért egy kis próbatételt tett.
- Arra gondoltam, hogy apához költözöm Christinnel.
Az ügynöknek minden erejére szüksége volt ezekben a percekben."Rendbehozom, rendbehozom..."
- Nem Bones, ti maradjatok a házban. Még ma összepakolok, és mire te hazamész, én már ott sem leszek.
Brennan nem erre a válaszra számított. Mostmár végképp összezavarodott. Elkönyvelte magában, hogy az apja csak vigasztalni próbálta őt, és hogy Booth már nem szereti őt. Könnyekkel a szemében folytatta:
- Visszatérek a régi csontvázaimhoz. A régi munkához. Mi már nem tudnánk együtt dolgozni, én pedig nem szeretnék új társat. És végre azzal foglalkozhatok, ami miatt antropológus lettem.
Az utolsó mondatával azt próbálta elérni, hogy társa ne lássa rajta, mennyire fáj ez neki. De nem volt túl hatásos.
Booth csak bólintott, de nem bírta tovább, és sietve távozott a szobából. Oda szeretett volna menni szerelméhez, megcsókolni, megfogni a kezét, átölelni, és mellette lenni, amíg teljesen rendbe nem jön, de nem tehette. Nem törődött semmivel, csak azzal, hogy elkapja Pelantot. Mást nem tehet. Nincs ideje szomorkodni és sajnálni magát. Össze kell szednie magát.
- Na hogy ment? - kérdezte Max, amikor az ügynök kilépett a váróba.
- Bones megmondta, hogy költözzek el, és hogy nem akar többé együtt dolgozni.
- Azt hiszem ez érthető azok után, ami történt - helyeselt Max - de tudom, hogy rendbe fogod hozni a dolgokat. Tudom, mit érzel iránta, és hogy ő hogyan érez irántad, ezért kétségem sincs afelől, hogy megérti majd.
Booth értetlenül állt. Honnan tudhat Max ennyi mindent? Talán csak jobban tud olvasni az emberekben, mint a lánya. Booth a kijárat felé vette az irányt, de előtte még Max lelkére kötotte:
- Vigyázz rá!
Booth hazament, és elkezdte összepakolni a cuccait. Teljesen összetört, nem tudta, hová mehetne, nem volt ereje gondolkozni. Nem tudta, mennyi ideje van elmenni, mikor engedik haza Brennantt. Még aznap otthon aludt, a közös ágyukban. Ezúttal azonban az ágy másik oldalára feküdt, ahol Bones szokott aludni. Érezte a párnán a nő illatát. Lassan elaludt.
Másnap korán reggel Booth Max lakására igyekezett. Remélte, hogy otthon találja. Ki akarta deríteni, mi újság Brennannel, mikor engedik ki a kórházból. Bekopogott az ajtón, de nem érkezett válasz. Biztos, hogy már ébren van. Mikor megelégelte a várakozást, betörte az ajtót.
- Max! Itt vagy? - kiáltott.
Ekkor hirtelen iszonyatos bűz csapta meg az orrát. Elindult a szoba felé, ekkor egy hatalmas vértócsát pillantott meg, mellette pedig Max feküdt eszméletlenül. Odament, hogy ellenőrizze a pulzusát, de már késő volt…Max Keenan halott. Az ügynök azt is tudta, hogy miért. „Pelant…az a rohadék…látta, hogy Max sejt valamit…tudta, hogy lebukhat Bones előtt…a francba!!!”
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
