|
Felicitas: Az őrjítő titok/3.
Merre és hová menjek most
kérdezem magamtól és elindulok
bizonytalan léptekkel mint a vakok.
Örvénylik az idő
hullámzik a tér
s íme a megsebzett fák
kiégett házak romjai közt
merre és hová menjek most.
Kassák Lajos
-Szívem! Kérlek, nyisd ki!- kérlelte Angela a nőt, még mindig az ajtó túloldaláról.
Már vagy fél órája ott állt és könyörgött neki.
-Mi történt Angela?- lépett mellé Cam, aki eddig meg bírta állni, hogy ne lépjen közbe.
-Nem tudom Cam, épp ezt szeretném kideríteni, de azt hiszem, Booth…
-Booth?- lepődött meg kissé- Hívjam fel, hogy jöjjön ide? Biztos tud segíteni- és már Booth számát kereste névjegyzékében.
-Ne! Ne!- állította meg Angela- Előbb beszélnék Brennan-nel.
-Akkor én megyek is-indult meg, de aztán eszébe jutott valami- És Angela!
-Igen?
-Ha Dr. Brennan ma nem tud dolgozni, akkor vidd haza… még úgy sincs új ügy, a többi pedig ráér.
-Kösz Cam- felelte, majd elmormolta az orra alatt- Feltéve, ha sikerül bejutnom.
-Édesem- kiáltott ismét irodában ülő barátnőjének- Ha nem nyitod ki 5 percen belül, akkor szólok Hodgins-nak, hogy törje fel a zárat, biztos ért hozzá… tudod, hogy egyszer úgyis bejutok.
Temperance-nek nem is kellett több. Tudta, hogy Angela, ha kell egész nap itt áll és előbb utóbb úgyis beszélnie kell vele. Nehezen felkelt a kanapéról, letörölte könnyeit és megindult az ajtó felé. Torkában hatalmas gombócot érzett.
Angela örömmel hallotta meg barátnője lépteit. Tudta, hogy végre hatott rá és beengedi.
Brennan kinyitotta az ajtót, Angela pedig abban a pillanatban belépett és átölelte.
-Mi történt Szívem?
-Már nem akarja Ange, már nem akarja- sírt tovább most már barátnője vállán.
-Mit? Brennan mit?- nem értette miről beszél.
-Booth…- remegett meg hangja, majd nyelt egy nagyot és folytatta- Booth már nem akar elvenni…
-Biztos csak félre értetted- vigasztalta barátnőjét már a kanapén ülve.
-Nem Angela! Nagyon is világos volt- sóhajtotta- Már nem akar elvenni…
-Sajnálom... muszáj lesz beszélnem vele… Nem értem, miért mondott ilyet neked Édesem, de mérget vehetsz rá, hogy majd én a végére járok ennek.
-Ne Angela! Ne- könyörgött neki a nő- Kérlek, ne beszélj vele. Nem akarom, hogy megtudja, hogy ez az egész ennyire megviselt. Én nem szoktam sírni. Nekem nem szabad sírnom- bontakozott ki az ölelésből és letörölte a könnyeit- Erősnek kell lennem.
-Szívem attól, hogy valaki erős, még nem jelenti azt, hogy nem sírhat-magyarázta.
-Kérlek, ne mond el Booth-nak- nézett ridegen barátnője szemébe.
-Rendben, megígérem, de azt nem, hogy nem kérdezek rá a miértjére.
-Én… én most visszamegyek dolgozni- mutatott a csontszoba felé a nő.
-Brennan, nem kell dolgoznod. Cam azt mondta, nyugodtan hazamehetsz.
-Nem, inkább itt maradnék. Nem szeretnék most otthon lenni-sóhajtott.
-Rendben Édesem- ölelte meg még egyszer, majd Bones elhagyta az irodáját.
-Ezt azért nem hagyom annyiban- mondta szinte csak magának, majd zsebéből kikutatta telefonját és bepötyögte Booth számát.
-Booth? Beszélnünk kell.
-Szia Angela. Várj, most nem nagyon érek rá. Christine-nel körhintázunk éppen.
-Booth, el ne mozdulj onnan, fél óra múlva ott vagyok! Várj meg- azzal a telefont le is tette és elindult kifelé a laborból.
***
-Angela mi volt ilyen sürgős?- állt a nő előtt a férfi, kezében Christine-nel.
-Ez meg mi? Booth te teljesen megőrültél?- tért rögtön a lényegre.
-Mi?! Te meg miről beszélsz?
-Brennan, te és az esküvőtök- sorolta a szavakat, melyek többet mondtak mindennél- Miért Booth?
-Angela sajnálom, de erről most nem beszélhetek-hajtotta le a fejét.
-Mi?! Ne szórakozz velem Booth. De még mennyire hogy beszélni fogsz róla. És megmagyarázod Brennan-nek is. Teljesen kivan.
-Sajnálom…
-Sajnálod? Csak ennyit tudsz mondani?- tárta szét a kezeit a nő- Tudod Booth, ez nevetséges. Hát nem ezt akartad? Brennan végre megnyílt neked és rászánta magát. Már ő is akarta. Erre te visszasunnyogsz. Talán már nem is lesz több lehetőséged arra, hogy megkérd a kezét, hogy feleségül vedd. Hiszen tudod, hogy milyen. Egy életre rettegni fog, hogy mikor okoz neki valaki ismét fájdalmat. Vagy te már nem is akarod őt elvenni?
-Egyáltalán nem erről van szó Angela. Szeretem őt!
-Hát akkor?
-Nem lehet. Nem vehetem el- sóhajtott a férfi, szemét pedig égetni kezdték a könnycseppek.
Erős férfi volt. Sosem sírt, inkább elnyomta magában. Ő Seeley Joseph Booth, leszerelt katona, FBI ügynök, nem engedheti, hogy mások gyengének lássák.
-Na jó figyelj, én ezt már nem értem.
Booth a parkban lévő kamerára pillantott.
-Figyelj Angela, én nem akartam Bones-t olyan dologba belekényszeríteni, amit nem akar. Nem tehetem meg ezt vele.
-De Booth én láttam rajta… Ő is akarta. Veled akarta eltölteni élete hátralévő részét. Nem mással Booth! Veled! Érted?
-Nem álltunk még készen.
-Mi?! Na jó, ezt nem veszem be. Évekig kerülgettétek egymást. Lassan két éve vagytok együtt –sorolta a tényeket a nő- Ja és, hogy meg ne feledkezzünk róla… van egy közös lányotok! Hát mi kell még?
-Bones még nem állt készen…
-Te is tudod, hogy ez nem igaz-tette csípőre a kezét a nő- Szóval mi a valódi ok?
-Nem mondhatok többet Angela, és ha most nem haragszol, akkor visszamennék Christine-nel körhintázni- indult el.
-Összetörted a szívét-vágta a férfi képébe.
Booth megfordult és idegesen a nő felé vette az irányt.
-Sosem akartam. Te is tudod. Sosem bántanám meg önszántamból.
-Most mégis sikerült-felelte majd dühösen „elvágtatott” a helyszínről.
Booth visszament Christine-nel a körhintához. A kicsinek tetszettek a színes figurák. Hol egy paci vágtatott el előtte, hol pedig egy menő autó. És mindezt hang is kísérte. Nagyon tetszett neki, főleg rajta ülni az apukájával.
Booth elgondolkozott azon, amit Angela mondott.
„Összetörtem a szívét”- sóhajtott-„Egy életre elriasztottam ettől a dologtól… Valakinek el kell mondanom, mert megőrülök.”
Ekkor ötlött fel benne egy gondolta. Telefonját előkotorta a zsebéből és gyorsan bepötyögte a már jól ismert telefonszámot.
-Sweets? Itt Booth. Beszélnünk kell.
***
Booth az FBI épületében Sweets irodája felé tartott. Az ajtó előtt megtorpant, majd benézett az ablakon. A férfi már bent várta és meglátta a férfit. Intett neki, hogy jöjjön be.
Booth még kicsit hezitált, majd benyitott.
-Booth ügynök.
-Sweets.
„Köszöntek” egymásnak.
-Szóval, miért volt szükséged rám?- kíváncsiskodott- Munka ügy? Kiről kell profilt alkotnom?- dörzsölte össze a tenyerét.
-Nem, nem, ez most nem munka. Ez magánügy…- sóhajtott- És most egyáltalán nem egy „pszichomókusra”, sokkal inkább egy barátra van szükségem.
-Értem- tette le a tollat és a jegyzetfüzetét az asztalra- Akkor hallgatlak-dőlt hátra a székében.
-Tudod, Bones megkért, hogy vegyem feleségül- kezdte nehezen- de én…én visszamondtam-nyögte ki végül.
-Mi?! Miért? Ezt nem értem, annyira boldogok voltatok. Hát nem erre vártál?
Booth körbenézett a szobában, szemével egy kamera, vagy akármilyen adatrögzítő eszköz után kutatott, majd az ablakhoz lépett és lehúzta a redőnyt.
-Booth, most meg mit csinálsz?- kérdezte értetlenül.
-Nem akarom, hogy megtudja.
-Ki? És mégis mit?
-Pelant- sóhajtott, majd visszaült a kanapéra- Pelant megfenyegetett, hogyha elveszem Bones-t megöl 5 ártatlan embert.
-Tessék?- döbbent meg a pszichológus- Én figyelmeztettek Booth, hogy nem fog a háttérben maradni. Aktív volt és ő akart a középpontban lenni.
-Olvasta valami tanulmányod rólam és ebben ezt írtad…
-Én… én nagyon sajnálom Booth…
-De én most nem ezért vagyok itt- szakította félbe.
-Dr. Brennan tud erről mármint, hogy ezért mondtad le az esküvőt?
-Nem- hajtotta le a fejét- Nem mondhatom meg neki, Pelant ezt is megtiltotta. Nem engedhetem, hogy bajuk essen. Ő és Christine a mindenem. Szeretem őket.
-És Dr. Brennan, hogy fogadta?
-Épp ez a baj Sweets. Nem tudtam neki megmagyarázni, mit miért tettem. Láttam a szemében, hogy fáj neki. De amikor rákérdeztem, azt mondta minden rendben. Mit kellene tennem? Nem mondhatom el neki…
-Ez valóban nehéz helyzet.
-Mit tegyek?
-Tudod, Booth fogalmam sincs. Semmiképp se próbáld neki hazugsággal megmagyarázni. Az nem vezet sehová. Próbáld éreztetni vele, hogy szereted, és hogy ebben sose kételkedjen. És ha végre elkaptuk Pelant-ot, elmondod az igazságot, de ezt az időszakot valahogy át kell, hogy vészeljétek. Tudod, sok kapcsolat már ennél kevesebb problémával is tönkrement volna.
-Kösz Sweets, ezzel most nagyon megnyugtattál-utalt a legutolsó mondatára Booth.
-Nem Booth, én nem így gondoltam. A ti kapcsolatotok különleges. Mindig is az volt. Már akkor, amikor még fel sem ismertétek, mit éreztek a másik iránt.
-Értem. Kösz Sweets- pattant fel ültéből az ügynök.
-Szívesen- bólintott.
-Ja és ez, amit most mondtam, az köztünk marad. Ugye?- nézet vissza az ajtóból.
-Bízhatsz bennem Booth.
Seeley csak bólintott, majd becsukta az ajtót.
***
Brennan ismét a csontszobában foglalatoskodott. Már az összes csontot megvizsgálta, mégis úgy érezte valamit szem elől tévesztett. Ezért újra elkezdte megnézni őket sorban egymás után. Kezében fogta a fibulát, tibiát, majd a patellaval és a femurral folytatta. És így tovább…
Már órák óta ellenőrizte feljegyzéseit, amikor csörögni kezdett a telefonja.
Az asztalhoz lépett, amelyen mobilja volt. A kijelzőn Booth neve villant fel. Kicsit hezitált, majd felvette.
-Brennan- szólt bele a szokásos módon.
-Bones! Itt Booth. Mikor jössz haza?
-Még van egy kis dolgom és néhány órát igénybe vesz.
-Lassan már este 9- sóhajtott a telefonba.
-Sajnálom Booth, de a munkám fontos.
-Tudom.
-Most mennem kell. Várnak a csontok.
-Mint mindig.
-Szia Booth- tette is le a telefont, meg se várta, hogy a férfi azt mondhassa:
„Szeretlek”
***
-Kösz Max, hogy vigyáztál rá, amíg Sweets-nél voltam-takarta be a kicsit Booth, amikor elaludt.
-Fiam, tudod, hogy bármikor szívesen vigyázok az én kis unokámra- suttogta, majd becsukta a gyerekszoba ajtaját és a nappali felé vették az irányt.
-Egyébként, mi van veled és a lányommal? Olyan feszültnek tűntök.
-Majd elmondom Max, de ezt előbb vele szeretném megbeszélni.
-Rendben fiam, akkor én megyek is- mondta, majd felvette a kabátját.
-Szia Booth- köszönt el már az ajtóban állva, majd becsukta az ajtót.
Booth a konyhába ment, elővette kedvenc skót whiskey-jét és kitöltötte a poharába. Kezébe vette a poharat és jó alaposan szemügyre vette. Elhatározta, hogy megvárja Bones-t. Meg kell beszélniük a dolgokat. Ha a teljes igazságot nem is, de legalább érzéseit elmondhatja a nőnek.
Már a harmadik pohárral hajtott fel a bódító italból, amikor kulcszörgést hallott.
Már 11 óra volt, amikor végre a nő is hazaért. Halkan lépkedett. Azt hitte, családja már alszik és nem akarta felkelteni őket.
-Bones!- szólította meg a férfi és elindult felé.
-Booth! Szia!- lepődött meg egy kissé, hogy a férfi még nem alszik- Mit csinálsz itt ilyen későn? Azt hittem... azt hittem, hogy már alszol.
-Nem, nem alszok- mondta zavartan- Meg akartalak várni. Beszélnünk kell.
-Rendben. Miről?
-Az eljegyzésünkről. Házasságunkról- ez a két szó tőrként hatolt a nő szívébe, hiszen amikor legutóbb ezt mondta neki a férfi, lemondott mindent, de most legalább már nem tud mit.
-Booth én, én nem akarok erről beszélni- fordult meg és indult volna felfelé a lépcsőn, de Booth visszahúzta.
-Muszáj lesz Temperance- csak akkor hívta a keresztnevén, ha valamit nyomatékosítani akart vele, ebből pedig Brennan is érzékelhette, hogy valami tényleg komoly dolog következik- Nem söpörhetjük csak így a szőnyeg alá.
-Booth én nem akarok erről beszélni- nézett szúrós tekintettel a férfi szemébe.
-Kérlek, Temperance. Beszéljük meg- kérlelte könyörgően.
-Booth, kérlek… én nem tudom megérteni…
-Sajnálom, de nem magyarázhatom meg.
-Miért?- emelte fel a hangját- Miért nem érdemlek annyit, hogy megmagyarázd?!
-Nem sodorhatlak veszélybe, értsd meg. Ennél többet nem mondhatok- válaszolt higgadtan- Szeretlek.
-Booth…- nézett rá könnyektől csillogó szemekkel.
-Bízz bennem kérlek- erősen magához húzta a nőt és megcsókolta.
A bizonytalanság érzése leginkább valami lappangó betegséghez hasonlít, amely észrevétlenül felszívódik az ember szervezetében. Van úgy, hogy nem is gondol rá, nem is vesz tudomást róla, egyszerre aztán erőt vesz rajta, és a legboldogabb perceket is meg tudja mérgezni.
-Nem tudom Booth- szólalt meg miután csókjuk véget ért- Tényleg nem tudom- könnyei megállíthatatlanul potyogni kezdtek, majd kitépte magát az ölelő karok fogságából és felrohant a lépcsőn.
A nemtudás - a bizonytalanság, a kétség - inkább olyan, mint a termeszek, vagy mint egy gyógyíthatatlan betegség. Belülről emészt fel. Nem tudod megállítani a rothadást. Nem tudod újjáépíteni magad, mert a kétség örökké gyötörni fog.
Tudhatjuk-e, mit érlel számunkra a holnap? Mi közeledik felénk, amely lesújthat ránk, vagy magasba emelhet bennünket, mit tudhatunk a jövőről, mikor az egész mai életünk egy szakadatlan, nagy bizonytalanság.
A szerelem nem hoz, soha nem hozott boldogságot. Éppen ellenkezőleg: szenvedés, harcmező, álmatlan éjszakák, örök bizonytalanság, hogy helyesen cselekszünk-e. Az igazi szerelem eksztázis és gyötrelem elegye.
Paulo Coelho
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
