Az aggodalom az ember vele született tulajdonsága, és mivel sohasem tudjuk legyőzni, meg kell tanulnunk együtt élni vele, akárcsak a viharokkal.

A félelem és az aggodalom az ember legádázabb ellensége. Mindenki érezte már, hogy fél valamitől. A legtöbben azt sem tudják, hogy mitől félnek. És van, aki rettenthetetlennek mondja magát. Azt mondja, nem fél semmitől. Jöhet tűz vagy víz, ő szembeszáll és küzd az elemekkel. De ő is fél valamitől. És az a valami, amitől mindenki retteg, a halál.

Mindegy hogy a sajátod vagy egy másik emberé. A halál mindenkit elborzaszt és megrémiszt. Talán azért félünk tőle, mert nem tudjuk mi vár ránk utána. Valóban ott az a fény az út végén? Vagy csak egyszerűen megszűnünk létezni? Van-e élet a halál után? Ezer és ezer kérdés, amelyekre csak akkor kapsz választ, ha már átélted. Ott és akkor eldől minden. Nem tudhatod, mi fog történni. Csak sejted vagy inkább csak bízol benne, hogy minden úgy lesz majd, ahogy azt te elképzelted.

A lényeg: Félj, de légy bátor!

Ne hagyd, hogy a félelmed visszatartson az álmaid megvalósításától. Tekints úgy a félelmedre, mint valami füstérzékelőre. Figyelj oda rá, ha megszólal, nézz körül, hogy valós veszély fenyeget-e, vagy csak megszólalt a riasztó. Ha nincs igazi vészhelyzet, felejtsd el a félelmed és éld tovább az életed.

Annyira félni, hogy meg se próbáld - ez az igazi veszteség. Elmondhatom, hogy sok hibát követtem el, de nem sajnálok semmit. Mert legalább nem azzal töltöttem az életem, hogy a pályán kívül álltam, és azon töprengtem, vajon milyen lehet az élet.

Kopogás hallatszódott az ajtó felől, majd a látogató felfedte kilétét.

-Booth ügynök! Itt Kenny ügynök! Nyissa ki, kérem! Megérkeztünk!

Booth azonnal az ajtóhoz sietett és szélesre tárta azt.

-Merre találjuk a hullát?- vágott a közepébe a férfi.

-Fel a lépcsőn aztán balra, a hálószobánkban.

-Rendben- intett tásainak és elindultak az emeletre.

-Booth! Mi történt?

-Szia Hodgins- vakarta meg a fejét az ügynök- Fogalmam sincs, de azt már tudom, hogy ki volt.

-Azt hiszem, egyre gondolunk. Booth ugyanezt tette velem és a családommal. Hulla a hálóban, drogok és zaklatta Micheal-t is- magyarázta Hodgins- Christine ugye, jól van?

-Igen, de azt hiszem, az a mocsok hozzáért-szorult ökölbe az ügynök keze- Eltűnt és a szobában találtuk meg, a hullával.

-Booth biztos vagy benne, hogy Pelant tette?

-Igen, teljesen, ezt hagyta itt nekem-ökölbe szorított kezét szétnyitotta és a virág ismét előbújt elfehéredett ujjai közül.

-Hát öregem ezzel jól elbántál-utalta a virág állapotára Hodgins- Üzenet igaz?

-Az.

-Legyetek nagyon óvatosak, Booth.

A férfi csak bólintott, Hodgins pedig felsietett a lépcsőn. Seeley visszatért a nappaliba Bones-hoz és leült. Nem akartak beszélgetni csak egyedül akartak lenni gondolataikkal.

Féltek. Féltek attól, hogy a másikat vagy Christine-t baj érheti. Csak hallgattak hosszasan és még csak meg se mozdultak. Christine-t megnyugtatta szülei közelsége és lassan elbóbiskolt Brennan karjaiban.

A nappaliban már csak ők hárman voltak. Az összes ügynök és helyszínelő az emeleten volt. Aztán társaságuk érkezett.

-Dr. Brennan! Önre is szükség lenne az áldozat azonosításához- szólította meg a nőt a lépcső alján álló idegen férfi.

Az idegen férfihangra Christine is felriadt és nyöszörögni kezdett, de Bones megnyugtatta.

-A protokoll nem tiltja?- állt fel a kanapéról a kislányt dajkálva.

-Menj csak Bones. Most az egyszer kivételt teszünk-mondta és átvette Christine-t.

-Addig felhívnád apámat?

-Persze.

Bones felment az ügynökkel az emeletre. Booth pedig egyedül maradt Christine-vel a nappalijukban.

-Na Christine? Felhívjuk a nagypapit?- gügyögött a kislánynak, aki a nagypapi szó hallatán felnevetett- Ezt igennek veszem.

Kikereste Max számát a névjegyzékéből és felhívta.

-Szia Max! Itt Booth!- szólt bele a telefonba.

-Fiam! Örülök, hogy hallom a hangod.

-Figyelj Max! El tudnál jönni Christine-ért?

-Átmegyek hozzátok és vigyázok rá. Így egyszerűbb nektek is.

-Nem, ez most nem megoldható-sétált az ablakhoz és kinézett az utcára.

-Miért?

-Mert a házunkban most éppen helyszínelnek-fordult meg és aggódó tekintetét a lépcső irányába fordította.

-Mi történt, fiam?

-Itt egy hulla…- adott egyszerű választ.

-És mégis, hogy került az oda? Csak nem Tempe akart otthon vizsgálni valami múmiát?- nevetett fel a férfi.

-Pelant- Booth csak ennyit mondott, de ebből Max megértett mindent és önfeledt nevetése azonnal abbamaradt.

-Booth el kell vinned a családod, amíg ez az egész meg nem oldódik. El kell rejtőznötök.

-Ez nem ilyen egyszerű Max.

-Miért?! Booth a rendszert már többször kijátszotta!

-Most nem fog neki sikerülni. Zárt nyomozást indítunk.

-Gondolom a rendszeren belül-sóhajtott, majd folytatta- Csináld, ahogy akarod fiam. De ha az unokámnak és Tempe-nek baja esik, akkor…

-Tudom- sóhajtotta.

-Bízom benned Booth- mondta, majd kisebb szünet következett a beszélgetésben- Akkor 10 perc múlva ott vagyok Christine-ért- szólalt meg ismét.

-Köszönöm- mondta és letette a telefont.

Max nem sokkal később meg is érkezett és elvitte Christine-t. Booth pedig felment megnézni, hogy halad a nyomozás.

-Mit tudunk?- állt Brennan mellé Booth szokásos jegyzetfüzetével a kezében.

-Booth érintettek nem vehetnek részt az ügyben.

-Te is az vagy.

-Ez igaz, de én vagyok az egyetlen törvényszéki bonctanász a környéken. A legközelebbi Montrealban van.

-Inkább dobj meg néhány „érdekes”- ujjaival idézőjelet formált- ténnyel, Bones.

-Rendben. Tudtad, hogy az emberi combcsont erősebb a betonnál? A gyomrunk kéthetente új nyálkahártyát termel, máskülönben megemésztené saját magát. Az eddigi leghosszabb matematikai egyenlet, melyet egy tudományos lapban leközöltek, 215 oldal hosszúságú volt. Ez szerintem igazán lenyűgöző. Ó és Booth. Azt tudtad, hogy az átlagos emberi húgyhólyag kb. 370 grammnyi folyadékot képes tárolni? És Booth, azt tudtad, hogy…

A férfi eddig türelmesen hallgatta Bones szónoklatát, de az utolsó felettébb érdekes ténynél közbeszólt.

-Na jó Bones, én az áldozatra gondoltam és különben sem érdekel a húgy meg és az egyéb emberi testrészek. Ettől a szagtól pedig valósággal jojózik a gyomrom.

-A jojó eredetileg egy fegyver volt, amit a Fülöp-szigeteken használtak, a dzsungelben.

Booth erőteljesen forgatta szemeit, mire a nő vette a lapot.

-Áááá… metaforikusan értetted. Ez azért lehet, mert a tetem már erősen oszlásnak indult-magyarázta.

-Hát azt látom.

-Az áldozat fehér nő volt a harmincas évei elején. A testmagassága úgy 165-170 cm. A testtömege pedig kb. 80 kg lehetett- sorolta a tényeket.

-Az rendes mértékben mennyi?

-Körülbelül 5 és fél láb és 176 font.

-Rendben- jegyezte fel az adatokat.

-Kompressziós törés az L5-ös és L6-os csigolyáknál. Ez arra utal, hogy az áldozatot valószínűleg elgázolták, de ebbe még nem halt bele.

-Remek, Bones, és a halál oka?

-Ezt még nem tudom megmondani. Majd, ha letisztítottam a csontokat. Túl sok a hús!- fakadt ki a nő- Miért nincs itt Cam?! Ez nem az én feladatköröm! 

-És a halál ideje?

-Tekintve az oszlás előrehaladottságának mértékét, kb. 2-3 nappal ezelőttre tenném a halál időpontját, de ezt Hodgins pontosabban meg tudja, majd határozni a rovarokból. Hohoho-lepődött meg Brennan.

-Mi az, Bones?- fordult felé a férfi.

-Azt hiszen, megvan a halál oka- felelte szörnyülködve.

-Na és mi az?

-Booth, hiányzik a szíve. Kitépték. Bevérzett szöveteket látok. Nézd meg az aortát. Ez azt jelenti, hogy a nő még élt, amikor a gyilkos eltávolította a szívét.

-Áuu. Csúnyán elbántak vele- mondta, majd ismét hullára nézett- Na jó, ez egyre durvább lesz-elfordult- Mindent a Jeffersionan-ba! Gyerünk srácok, mozgás! Minél előbb vissza akarom kapni a hálószobámat!

-Észre kellett volna vennem.

-Semmi baj, Bones. Most mind idegesebbek vagyunk. Pelant miatt. Ez az ember nem normális. Amúgy is nyakig turkálsz a szutyokban, a hulla még tele van hússal. Ez bárkivel megesik.

-De nem velem- mondta a nő és felkelt az áldozat mellől- Én általában képes vagyok objektíven hozzáállni az ügyekhez.

-Bones, ez nem ilyen egyszerű…

Ismét a hulla felé fordultak mindketten, majd összenéztek. Ez a nő és a ruházata ismerős volt számukra, de valamiért egyikük se tudta honnan.

***

A félelemtől nem lehet megszabadulni, de nem is kell. Nem ismerek egyetlen olyan embert sem, aki ne félne - én is félek. Az azonban már baj, ha mindig elkerülöm az olyan helyzeteket, ahol esetleg félni kell, mert akkor a saját félelmemnek a foglya leszek. Nem merek semmit sem csinálni, mert esetleg félni kell. A legtöbb esetben tehát nem az a baj, hogy félek, hanem az, hogy félek félni.

Az ember éppen olyan mélyen fél az élettől és a szeretettől, mint a haláltól. Legtöbben attól rettegnek, hogy elfogadják; szeretik őket. A szeretetben ugyanis nincs kontroll. Ha egyszer átadjuk magunkat neki, onnantól minden attól függ, hogy a másik szeret-e.

-Brennan, szükségem lenne a koponyára!

-Vidd csak én már megvizsgáltam-mondta kissé unottan- A csontokon szinte semmilyen sérülés nem látszik, kivéve ahol felnyitották a mellkasát, a csigolyákon látható kompressziós törés és ezt a régebbi koponyasérülés a falcsonton- mutatta a nő- Ha így haladok és nem találok mást, akkor aligha akadok Pelant nyomára.

-Brennan, ez csapatmunka- magyarázta, majd folytatta- Veled minden rendben?- kérdezte a nő közben pedig a szürke tálcára helyezte az áldozat koponyáját.

-Igen- mondta, majd helyesbített- vagyis azt hiszen, de nem tudom.

-Mi a baj, Szívem?

Angela letette a koponyát az asztalra, majd a nő mellé lépett.

-Azt hiszem, félek. Félek, hogy valakinek baja esik. Félek, hogy elveszítek valakit. És azt hiszem, féltékeny vagyok…- sóhajtotta.

-Kire és miért?

-Rád, Camre, Hodginsra és talán mindenki másra, akit ismerek.

-Miért?

-Mert hisztek benne, hogy a szerelem örökké tart- mondta majd lehajtotta a fejét.

-De hiszen te megkérted Booth-t, hogy vegyen feleségül. Te is hiszel benne, Édesem.

-Nem, Angela, én már nem hiszek benne- mondta, majd ismét a csontok fölé hajolt- Megéri ez? Az, hogy a boldogságunk ilyen sokban múlik más valakin? Annyira féltem, hogy elveszítek valamit, amit szeretek, hogy ezért semmit se voltam hajlandó szeretni. Talán jobb lett volna, ha ez így is marad- szemében egy apró könnycsepp jelent meg, ahogy az emlékképek peregtek a szemei előtt, de azon nyomban le is törölte.

***

-Van már valami, Cam?

- Amíg 5 percenként kérdezed, addig egy darabig nem lesz eredmény, Seeley.

-Ne nevezz, Seeley-nek. Hodgins, ezt nem lehet gyorsabbra állítani? Tudod úgy, mint a mosógépet? Nincs rajta valami gyors mód gomb?- forgatta a szerkezetet Booth és mindenhol jó alaposan megnézte.

Amikor semmi efféle dolgot nem talált, idegességében majdnem földhöz vágta, de Hodgins gyorsabb volt és kikapta a kezéből.

-Booth, ha itt sürgetsz mindenkit, azzal nem halad a nyomozás!

-De ha nem adtok valami nyomot, amin elindulhatok, addig nem tudok mit csinálni!- förmedt rá a férfire az ügynök.

-Higgadj le Booth- próbálta nyugtatni az ingerült férfit Cam.

-Mégis hogyan nyugodjak meg?! Az a mocsok hozzáért a lányomhoz!- kiabált, majd lerohant az emelvényről- a szokásos csipogás kíséretében- és Bones irodájába ment.

Booth valósággal bevágtatott az irodába. Idegességében bevágta az ajtót és leült a kanapéra. Angela végignézte a jelenetet és nem bírta szó nélkül hagyni.

-Szeretnél beszélni róla?- kérdezte.

-Te meg mit keresel itt?

-Itt dolgozom, Booth. Egyébként elindítottam egy keresést az áldozat arcára és az eredményt várom. Szóval szeretnél beszélni róla?- tette fel ismét a kérdést.

-Nem!

-OKÉ- nyomta meg a betűket egyesével a nő- Magyarázd meg neki! Kérj tőle bocsánatot!- fordult a férfi felé Angela.

-Mi?! Mégis mit? És kinek?

-Brennan-nek! Figyelj Booth! Én nem vagyok hülye. Látom, hogy valami nem stimmel. Te nem mondtad volna csak így le az esküvőt. Valami van a dologban. Érzem és ki fogom deríteni.

-Hagyhatnánk most ezt a témát Angela? Már így is épp elég gondom van.

A nő éppen vissza akart vágni, hogy ő ugyan nem. Ne is higgye vagy remélje azt Booth, hogy ő majd csak ennyiben hagyja a dolgot, végignézi, ahogy Brennan szenved és ismét eltávolodik majd tőlük. Már szólásra nyitotta ajkait, amikor Bones lépett be az irodába.

-Angela, van már valami?- sürgette a nőt.

-Szívem, tudhatnád, hogy amíg a kereső nem jelez találatot, addig nem tudok semmi újat mondani.

-Szia Bones!- intett a férfi a kanapéról.

-Booth! Te meg mit keresel itt?- lepődött meg kissé a nő.

-Amíg nincs nyom, nem tudok mit csinálni…

Brennan megfordult és az asztalon heverő vázlatra pillantott. Valamiért ismerős volt neki ez a nő. Mintha már látta volna. Aztán akárcsak egy villámcsapás a felismerés belehasított.

-Angela! Ez meg mi?- kérdezte és hangja elcsuklott.

-Az áldozat arcának előzetes vázlata-adta meg a választ Ange, de ezt Brennan is jól tudta- Valami baj van, Szívem?

-Booth?- pillantott az ügynökre kétségbeesetten.

Seeley elvette a vázlatfüzetet és jó alaposan szemügyre vette.

-Angela! Rajzolj neki egy kicsit rövidebb hajat. Úgy vállig érőt, a száját vékonyabbra és az orra, azzal is csinálj valamit!- adta meg az utasításokat Booth.

-Máris.

Angela azt tette, amit Booth kért tőle. Most már Seeley és Temperance is tudta ki az, aki a boncasztalon fekszik.

„Christine dadája, Lilian Abraham”

Tudták, hogy ő az mégse merték kimondani. Aztán Temperance megtalálta a hangját, amit még a döbbenet vett el tőle.

-Booth ez… ez Lilian… Lilian Abraham- mondta remegve és a férfi mélybarna szemeiben keresett megnyugvást.

-Az meg ki?- szólt közbe Angela, aki már nem tudta szó nélkül hagyni Booth és Brennan furcsaságát.

-Christine… Christine dadája- mondta Booth még mindig döbbenten- Hívd Max-et! Kérdezd meg tőle, hogy minden rendben van-e Christine-vel!- fordult Bones-hoz a férfi.

Brennan nem felelt csak bólintott és felhívta az apját.

***

-Booth?- szólította meg a férfit a nő az áldozat apjának háza előtt- Nem kéne most inkább Christine-vel lennünk?- beszélt belőle az anyai ösztön.

-Minél előbb felderítjük ezt az ügyet, annál hamarabb kaphatjuk el Pelantot- szeméből elszántság tükröződött.

Bones fejét lehajtotta, majd megszólalt.

-Pelant már a mániáddá vált-suttogta halkan a szavakat.

Nem értette miért ilyen Booth. De nem is érthette, hiszen nem tudott mindent. Neki mindig a család az első, de ma mintha nem is ő lenne. Mintha valaki más beszélne belőle.

-Addig nem nyugszom, amíg azt a mocskot holtan nem látom- szűrte meg jó alaposan a szavakat összeszorított fogai között.

Booth nem szólt többet csak bekopogott az ajtón.

-Peter Abraham! FBI! Kérem, nyissa ki az ajtót!

Az öreg bácsi lassan megközelítette a bejáratot és kinyitotta az ajtót. Arcán látszott, hogy nincs túl jó passzban.

-Lilian-ről van szó igaz?- kérdezte szomorúan.

-Részvétünk a veszteségért- mondta Booth és ezzel el is mondott mindent.

-Hogy történt? Szenvedett?

-Az aorta széttépésével rengeteg fájdalom jár és a radiuson láthatót sérülésekből ítélve…- kezdte Bones, de Booth félbeszakította.

-Bones! Hányszor mondjam még el, hogy legyél tapintatosabb?- utalt az idős férfi szörnyülködő arckifejezésére.

-Sajnálom- mondta Bones és közben jelentőségteljes pillantást vetett Boothra.

-Muszáj feltennünk néhány kérdést- szólította meg Booth ismét a magába roskadt idős férfit- Szóval ismerte a lánya vagy esetleg ön Christopher Pelant-ot vagy álnéven Bassam Alfayat-ot?

-Soha nem hallottam róla- suttogta megtörten- Úgy vélik, hogy ő ölte meg Lilian-t?

-Minden bizonnyal, igen- adta meg a kérdésre a választ Bones.

-Volt Lilian-nek bármiféle konfliktusa valakivel? Vagy tud ön olyan ügyről, ami miatt megölhették a lányát?- folytatta a kérdezősködést Booth.

-Nem, Lilian egy földre szállt angyal volt. Mindenkinek segített. Ő tartott el engem és a feleségem is, egészen Carolina haláláig. Azóta csak ketten élünk itt. Lilian és én. Őt mindenki szerette…- csuklott el a hangja.

***

-FBI!! Nyissa ki!- dörömbölt egyre idegesebben az ajtón Booth.

-Booth! Hangokat hallok- állapította meg a tényt Brennan, az ablak mellett hallgatózva.

-Hát persze, hogy hangokat hallasz Bones, hiszen otthon van!- förmedt rá a férfi, egyre jobban frusztrálta, hogy még mindig nincs semmilyen nyom, amin elindulhatnának.

-Graham, ha nem nyitja ki az ajtót, berúgom!- kiáltott ismét, de az ajtó csak nem nyílt ki.

Booth várt még néhány percet.

-Ha bárki kérdezi…

-Nyitva volt-fejezte be a mondatot a szokásos módon.

-Maradj mögöttem! Lehet, hogy a fickó veszélyes… nem szeretném ha Christine mindkettőnket elveszítene.

Booth meg se várta Brennan válaszát csak berúgta az ajtót.

Az első, amit megpillantottak egy táncoló férfi volt alsóneműben. Mindketten egy kissé hátrahőköltek, de nem jobban, mint az idegen pasas.

-Normális vagy öregem?- kérdezte és közben leoperálta magáról a headset-et.

-A maga öltözete-utalt a kacsás alsógatyára- és misztikus táncaiból ítélve, arra enged következtetni, hogy inkább maga nem normális- kezdte Bones, de hogy „menőbbnek” hasson a megállapítása még hozzátette- öregem.

-FBI- mutatta fel a jelvényét Booth- Lenne néhány kérdésünk.

-Legalább felöltözhetek?- kérdezte gúnyosan közben pedig Brennan-t méregette- Talán maga is segíthet- vigyorgott.

-Na idefigyelj haver!- Booth kezdett egyre idegesebb lenni- Nem vagyok jó passzban-közeledett a férfi felé- Kapj magadra gyorsan valamit és többet rá se merj nézni Bones-ra! Vili?!

-Booth...- Brennan közelebb lépett a férfihez és megfogta a kezét- Hagyd!

-Persze haver- mondta kissé félénken, amikor Booth már csak fél méterre volt tőle és kezét-melyet Temperance fogott- ütésre készen emelte a magasba.

Graham az emeletre ment, amilyen gyorsan csak tudott, Booth pedig leengedte a kezét és visszafordult Bones-hoz.

-Nem gondolod, hogy egy kicsit durva voltál vele, Booth?

-Nem.

-Megtalálták Lili-t?- kérdezte a férfi, miután visszatért most már teljes öltözetben.

-Igen- válaszolt Brennan Booth-t megelőzve és rögtön a lényegre tért- Maga megverte a barátnőjét.

-Mi?! Nem, én soha nem bántottam volna Lili-t. És egyébként sem a barátnőm. Már szakítottunk.

-Akkor mivel magyarázza a hajszálrepedéseket ott, ahol az os parietale sutura lambdoidea-val kapcsolódik az os occipitale-hez?

-Ez meg mit zagyvál? Francia vagy micsoda?

-Ez azt jelenti, hogy a falcsont lambda varrattal ízesül a…- kezdett bele Brennan tagoltan a magyarázatba, úgy mintha egy süket emberhez beszélne, de Booth félbeszakította.

-Azt én sem tudom. A lényeg annyi, hogy maga megütötte a barátnőjét.

-Nem, ez nem igaz- állította még mindig a férfi- Elesett és beverte a fejét, ha erre gondolnak. Kórházba is vittem, mert agyrázkódása volt, de soha egy ujjal sem értem hozzá.

-Ismerte ön Chritopher Pelantot vagy Bassam Alfayatot?

-Én nem, de Lili egyszer mesélt róla, hogy valami egyiptomi pasas bement a bölcsödébe, és beszélgetett vele- Booth és Brennen jelentőségteljesen egymásra pillantottak, majd Booth folytatta a kérdezősködést.

***

-Szerinted hazudik, Booth?- kérdezte Brennan az autóban ülve.

-Nem. Nem hiszem-bajlódott a biztonsági övvel.

-De meg se rázta a volt barátnője halála. Nem te mondtad, hogyha valakit szeretünk vagy szerettünk, az nyomot hagy a szívünkben?

Booth amikor végre sikeresen becsatolta az övet Bones-ra nézett és csak ennyit mondott.

-Talán, nem szerette igazán- majd tekintetét az útra emelte és rálépett a gázpedálra.

Néhány percig csend uralkodott a járműben.

-Elmegyek Christine-ért- mondta Bones, majd ismét csend borult rájuk.

***

A férfi több száz képernyő előtt gubbasztva arra várt, mikor pillanthatja meg végre kiszemeltjeit. Várt és várt csendesen. A sötétbe burkolózva. Csak arcát világította meg a helység plafonjához függesztett halványan pislákoló villanykörte.

Az egyik képernyőn most egy másfél éves kislányt vélt felfedezni. Rövid szőke fürtjeibe játszadozva kapott bele a szél. Ragyogó kék szemeivel körbe-körbe tekintgetett, merre talál valami izgalmas dolgot.

A parkban szaladgált kissé ügyetlenül, hiszen majdnem minden negyedik lépésnél orra bukott. De nem adta fel. Minden esés után újra feltápászkodott és ugyanolyan mosolygósan ment tovább. Rácsodálkozott a nap fényességére, a madarak énekére. Szeretett a természetben lenni. Szerette az állatokat, a növényeket és még jobban szerette a vizet. Most is úgy tett, mint mindig, ha erre járhatott. A szökőkúthoz imbolygott és nevetve a hideg vízbe nyomta a kezét. A csobogó víz hangja még nagyobb nevetést csalt ki belőle. Megpróbált felmászni a kút szélére, hogy közelebbről is szemügyre vehesse a magasba törő vízsugarat. Viszont lába a nedves márványon megcsúszott és kissé ijedten, de nagyapja karjában landolt, aki épp ebben a percben érte utol.

-Christine! Kicsikém- folytatta lágyabb hangon- Vigyázz jobban magadra- dorgálta meg kicsit a karjaiban lévő izgő-mozgó kislányt, aki csak arra várt, hogy újra folytathassa felfedezőútját.

Pelant a billentyűzeten kezdett ügyködni és ráközelített a képre. Arcán ördögi vigyor jelent meg, amikor egy nőt látott közeledni a kislány felé, aki hatalmas vigyorral az arcán ölelte át édesanyját. A nő még váltott pár szót az apjával, majd lányát a babakocsiba ültette és elbúcsúzott.

-Minden a terv szerint halad…- suttogta Pelant elégedett mosollyal az arcán és hátradőlt székében.

Vedd el valakitől, ami a legfontosabb neki, tedd reménytelenné és készen is van a bosszú. Vedd el valakitől a lehetőséget, hogy szeretteinek segítsen, hogy oda menjen, ahová a szíve húzza és készen is van az igazi szenvedés. Szállj szembe mindennel, vállald a lehetetlent is, rúgd fel a szabályokat és kész is a valódi háború.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés