Brennan és az általa kiválogatott gyakornok, dr. Hodgins és Angela társaságában alig két órával azután, hogy elhagyták Miss Julian irodáját már a First Security első számú raktárhelyiségében merültek el nyakig a bizonyítékok felkutatásában. A 10 év alatt felhalmozódott por és bűz a pólusaik mélyéig hatoltak átjárva egész lényüket. A kezükben volt a lehetőség, hogy véget vethessenek egyszer s mindenkorra ennek a rémálomnak. És végre Bren is visszatalált, - ugyan csak egy rövid időre, - racionális önmagához és minden figyelmét a munkának szentelte. Ez volt jelen pillanatban az egyetlen olyan dolog, ami képes volt elterelni a gondolatait a fájdalmáról, Booth és Alexa viszonyáról és a kétségről, mi a szívét mardosta. Még érezte Booth csókjának ízét a száján, ölelését magán, látta maga előtt barna, fájdalommal teli könnyes szemeit, de legalább most képes volt megállni, hogy ne sírjon. Lassan úgy érezte, hogy már a könnyek sem segítenek. Az érzelmei teljesen átvették a teste felett az uralmat, úton-útfélen sírva fakadt. Nem kellett a férfi közelsége, elég volt, ha csak rá gondolt, vagy ha Christine rámosolygott. Ugyanaz a mosoly volt. Az a huncut félmosoly ült ki mindkettejük szája szegletébe, ha valamit el akartak érni és Ő a nagy dr. Temperence Brennan képtelen volt ellenállni ennek a mosolynak, legyen szó akár a lányáról, akár a férjéről. Időközönként el-elkalandoztak a gondolatai és visszatértek Booth képei. Ilyenkor kényszerítenie kellett magát, hogy most csak és kizárólag a munkára koncentráljon, mert most nem hibázhattak, találniuk kellett valamit, bármit, ami megdönthetetlen bizonyítékként szolgálhat akármelyik bíróság előtt. A legjobbak legjobbikai dolgoztak most összhangban, de látszólag mindhiába. Az éjszaka hangjai lassan társukul szegődtek…

Mindeközben Miss Julian irodája magányában, kedvenc bögréjével és kedvenc segédjével immár sokadjára nyálazták át a Róka és bandája ellen összeszedett múltbéli és jelenlegi aktákat, bizonyítékokat, apró cetliket, melyek többsége nemhogy az aktába nem volt való, de még egy halovány szikrácska meggyújtásához is kevés lett volna. Caroline nyugodt és higgadt természete mindig előre vitte őt karrierje során, de most nagyon közel állt már ahhoz a ponthoz, hogy elszakadjon az a vékonyka cérna és a tehetetlenség dühe kirobbanjon belőle. Fiatal segédje, az egyetemről még épphogy kikerült vékonyka, törékeny, ázott kis galamb kinézetű, de rendkívül okos, intelligens és ambiciózus Jane Hops az eltelt hat hónap alatt már megtanulta kezelni Miss Julian ilyenfajta kirohanásait. Szorgalmasan hordta neki a KV-t, dolgozott a keze alá, hallgatta figyelmesen, és ha kellett a saját szemszögéből is megerősítette illetve megcáfolta a híres ügyésznő hangos gondolatmeneteit. Caroline pontosan ezekért a megszólalásaiért kedvelte őt annyira és vette a szárnyai alá. Saját fiatalkori mását látta meg Janeben. Remekül tudtak együtt dolgozni és ez most óriási segítség lehetett volna Caroline számára. De bármilyen irányból is közelítette meg a dolgot nem jutott előbbre sem az ügyben, sem pedig a tégla megtalálásában. A kissé állott és furcsa ízű KV az egészségesnek éppen nem mondható mennyiség ellenére már nem segített, és mindemellett a tehetetlenség dühén túl kezdte egyre rosszabbul érezni magát. Rázta a hideg, fájtak az izmai, nehezen kapott levegőt, és a feje is egyre jobban kezdett lüktetni.

Jane, drágám, mára ennyi! – rázkódott meg Miss Julian. – Menjen haza és pihenje ki magát, mert holnap, azaz ma – nézett órája, ami lassan hajnali 3 mutatott – korán folytatjuk.

És Ön? Önre is ráférne a pihenés, nincs túl jó színben.

Köszönöm az éleslátását Jane, de magam is észrevettem, hogy elkapott valami nyavalya. – ráncolta meg homlokát Caroline.

Elnézését, én…

Semmi baj Jane, magára ne vegye, látom, már maga is fárad, különben nem szabadkozna. De én is hazamegyek nemsokára, csak még beszélnem kell dr. Brennannel.

Miért nem hívja fel?

Fél órája még a raktárban voltak és lemerült a telefonja, épp amikor belekezdett volna valami hablaty tudományos rizsába, úgyhogy inkább kimegyek a raktárba, nagyon izgatottnak tűnt a hangja…

Booth még néhány percig, szemében immár a remény sugarával csak bámult a csókjuktól összerezzent és megtört Caroline tárgyalójából kirohanó felesége után. Mióta ismerte minden vágya az volt, hogy boldoggá tegye őt és most pont ő az, aki a legnagyobb fájdalmat és csalódást okozza neki. Még maga sem tudta pontosan, hogy is keveredjen ki abból az érzelmi kálváriából, amibe jó lehet önmagát keverte, igaz nem önszántából. A Los Angelesi- találkozása Alexával kemény lecke volt a számára, de akkor pontosan tudta mit kell tennie. Igaz, a fia hiánya még a mai napig is kínozta, sokat gondolt rá és gyakran álmodott róla, hogy egyszer talán lesz lehetősége elmondani az igazat neki, és ahogy Parker és Christine, úgy Roland is a gyermeke lehet. De mindezek mellett már akkor is érezte, hogy talán jobb is, hogy így alakult az életük és a távolság Alexa és közte szükséges ahhoz, hogy feldolgozzák a múltban történteket. Azonban most itt volt a lehetőség előtte, hogy Rolandot fiaként, nyíltan szerethesse, de ami közte és Alexa között történt a hotelben, az megrémisztette. Abban biztos volt, hogy még mindig szerelmes Bonesba és esze ágába sem volt elhagyni őt, és ezt neki is be fogja bizonyítani, de abban viszont Bonesnak volt igaza, hogy Alexa örök kísértés maradhat köztük, ha nem tisztázza saját magában is le az érzéseit. Lehet, egyáltalán két nőbe szerelmes egy férfi? Mindkettőt lehet akarni, vágyni utána, zavarba jönni egy pillantásától, megremegni egy érintésétől, vagy csak szótlanul átölelni és ezzel elmondani mindent, mit érzünk iránta? Ez volt az egyetlen olyan dolog, amibe sohasem hazudott, mindig őszintén, szívből, egy nőt szeretett. Világ életében elítélte azokat az embereket, akik a családjuk, feleségük/férjük mellett szeretőt, ne adj Isten több családot, csak így csúnyán kimondva, tartottak fent. Nem volt híve a bigámista életnek és nem is akarta kipróbálni, de az a bizonyos hang, amit csak köznyelven megfogalmazva a „Kisördög”-nek hívunk, ott duruzsolt a fülében és az asztalon hagyott már rég kihűlt, utolsó korty kávé felhörpintése után elindult a Washington Pláza 408-as szobájába…

Súgó 1 hozzászólás

Új hozzászólás Frissítés

2013.08.07. 23:49 PÜT Nagyon vártam már a folytatást!!!!  Köszi!!!!! Gratula hozzá!!! Bízom benne, hogy Boothnak sikerül tisztáznia magában a dolgokat!!! Na és persze a legjobbkor hagytad abba...mikor nem kellett volna... de hát izguljunk csak, igaz??!! KK!!!!!!!