Petra: A megoldás/8. (befejező rész)
Booth Bones lakásajtóján kopogott. Brennan még nem készült el, ugyanis reggel rájött, hogy még van egy-két dolog, amit el kellene raknia. Ajtót nyitott:
-Szia. - köszönt Brennan. Hangja semleges volt, amit az ügynök is észrevett.
- Szia Bones, figyelj beszélnünk kéne! - hangjából remény áradt.
- Ne most, Booth. Mennünk kell, két perc és kész vagyok. Adig kérsz egy kávét?
- Nem, köszi. Lent várlak, a ház előtt.
- Rendben, mindjárt megyek. - majd becsukta az ajtót és elkezdett pakolni.
Booth még telefonált egyet.
- Ez itt Camille Saroyan üzenetrögzítője. - szólalt meg egy ismerős hang - Most nem tudok beszélni, a sípszó után kérem hadjon üzenetet. - hangzott utána egy sípszó.
- Szia Cam, Booth vagyok. Nyomoztam egy kicsit az üggyel kapcsolatban és igazatok lesz, hívjátok fel az FBI-nál Jeneviev Show ügynököt, hogy tartóztassa le a gyanúsítottat. Szép munka volt. Én elfuvarozom Bones, szoríts nekem. Na szia. - és lerakta.
Ekkor megérkezett Brennan.
- Jól van. Mehetünk.
És elindultak. Az út nem volt hosszú, mégis óráknak tűntek. Mindketten csak ültek és a másikra gondoltak. Mintha Bones a munkáról elmélkedik Booth pedig elmerül a vezetésben.
,,Na, ilyen helyzetben még nem igazán voltam. Ez nagyon kínos. Ez a csönd... mintha most öltünk volna meg valakit. Mit csináljak? Vegym elő a laptopot és dolgozzak? De mégis mit? Még nem is kaptam munkát. És mi lesz, ha odaértünk?? Örülök, hogy ismerhettelek Booth, ég veled Bones? Vagy csak kirak és viszlát? Ó, ebbe nagyon nem gondoltam bele!" ezeken gondolkodott Bones az autó-út alatt.
,,Ó istenem, miért nem szólal már meg? Bones nem a szavak embere, de beszélgetni szoktunk!! De most? Mégis miről? A munka tabu... A magánélet tabu... Miért nem akar végig hallgatni? Beleőrülök, ha elveszítem!" s ezeken jártak Booth gondolatai.
S végre-valahára megérkeztek. Bones kiszállt és kivette a csomagtartójából a bőröndjeit. Két súlyos bőrönd volt, így Booth segített neki kivenni. Majd megálltak egymással szemben és egymsra néztek, mintha azt kérdezték volna egymástól: ,,És most hogyan tovább?" Végül Brennan szólalt meg:
- Szóval, köszönöm Booth a fuvart. Remélem boldogok lesztek Hannahval. Szia. - azzal már fordult is vissza, hogy elmegy, de Booth megfogta a karját.
- Ne várj, Bones! Ne menj még el!!
- De Booth, nekem most mennem kell. El fogok késni. És miért ne mennék el?
- Mert... szakítottam Hannahval.- nyögte ki Booth.
- Micsoda? - Brennan meglepődött.
- Igen, ezt akartam elmondani. Hogy szakítottunk. - mostmár ömlöttek belőle a szavak. - Hannah is tudta és én is tudtam, hogy téged szeretlek. Egyszerűen ahányszor meglátlak szívem szerint vigyorogva ugrálnék, hogy veled dolgozhatok és láthatom a mosolyodat. És közben mégis sírnék mert nem lehetek veled. Mert nem foghatom a kezed. Mert nem csókolhatlak meg. Én szeretlek és tudja meg az egész világ, hogy belehalok, ha többé nem láthatlak. Akár örökké, akár egy évig! Szeretlek, mint még senkit! Kérlek ne menj el! - mikor Booth befejezte, látta, ogy Bones arcán könnyek csorognak, ám még várta a választ.
- Booth... én.... nem fogok tudni megváltozni. Nem akarom, hogy kiábrándulj belőlem és elhaggy!
- Bones. Én sosem hagynálak el! Olyannak szeretlek, amilyen vagy! Nem akarom, hogy megváltozz, semmiért sem!
- Tényleg? - hangjából megkönnyebbülés hallatszott.
- Tényleg. Szóval...
Egy pillanatot várt, vett egy mély levegőt és aztán kimondta azokat a szavakat, amiket Booth annyira várt: - Én is szeretlek.
Booth szíve megkönnyebbült. Tudta, hogy mostmár minden rendben lesz. Bones egy lépést tett Booth felé és megfogta a kezét. Booth lehajolt majd megcsókolta. Ugyan már többször csókolóztak, de ez volt az igazi. Amit mind a ketten akartak. Amiben az érzelmek látszottk. Ami 6 év elfolytott szerelmet ölel fel. Hosszú csók volt, majd levegő hiányában elváltak ajkaik. Egy ideig csak álltak és nézték egymás szemét, gyönyörködtek a jövőben. Majd Booth szólalt meg:
- Gyere Bones. Menjünk haza!
- Rendben. De hozzád vagy hozzám? - Brennan teljesen természetesen mondta ki ezt a mondatot.
- Ó, máris a közepébe? - vicceskedett Booth. Erre mind a ketten elnevették magukat.
- Nekem teljesen mindegy.
- Na ne mond!
- Akkor hozzád. - mondta Bones majd megcsókólta szerelmét, amit ő boldogan viszonzott.
Hazaértek majd együtt töltötték az éjszakát. Reggel mind a ketten érezték a felhőtlen boldogságot és megkönnyebbülést. A szerelmet. Hogy megkezdhették közös életüket, melyben csak ők ketten vannak. Melyben ha ők úgy akarják happy-end lesz. És melyben minden nap olyan, akár az első: tökéletes.
Vége
|