|
Leti: Leila/3.
Vannak a világban okos emberek és olyanok, akik kevésbé azok. De első ránézésre nem tudhatjuk meg egy emberről mennyit tud és mennyit észlel a saját reakcióinkból. A felnőttek a gyerekeket általában lenézik és nem is feltételezik, hogy van amit jobban tudnak náluk. Ez nem hiba csak megszokás. Mert az emberek többsége tényleg többet tud egy gyereknél. De nem mindig. Kivételek mindig vannak. Ez csak erősíti a szabályt.
10 perc múlva meg is érkeztek a helyszínre majd kiszálltak a kocsiból. A környéken csak úgy nyüzsögtek az FBI nyomszakértői. Hirtelen egy férfi lépett melléjük. Ügynök volt, ez jól látszott. De nem hétköznapi. Fickós övcsatja volt és színes zoknija.
Furcsa – gondolta Leila.
- Helló Bones! – köszönt a fickó. Bones? Kit hívnak itt Bonesnak? Ez az ember lehet, hogy nem százas. Vélekedett a lány. Nem lehet valami jó a Washingtoni FBI, ha ilyen embereket alkalmaznak. – Nem is mondtad, hogy van egy lányod. – viccelődött.
- Booth, ő nem a lányom. – Leila most értette meg, hogy az ügynök Tempiehez beszélt. Akkor csak nem kattant. – Ő Zooey lánya, csak Őt baleset érte így most én vigyázok rá. De ezt már mondtam Neked. Ennyire nem figyelsz rám?
- Bones, tudom, hogy nem a lányod, csak viccelődtem. De egyébként mit keres itt? A végén még sokkot kap vagy valami… - mondta Booth határozottan.
Míg a páros beszélgetett Leilának volt ideje szemügyre venni az ügynököt. Barna szemei voltak melyek furcsán csillogtak, ha Brennanre nézett. Jó kiállású volt és külsőre sem volt utolsó. Majd a lány a doktornőre nézett. – Szemei szintúgy csillogtak, úgy ahogy az út során nem is látta…… …..Óhhhh. Szerelmesek egymásba. De nem úgy viselkednek, mint egy pár. Még apró jelek sincsenek, és Tempie útközben azt mondta, hogy nincs senkije. Leila legalábbis erre következtetett Brennan érzéseit illetően. Arra is rájött, hogy egy kicsit zárkózott is ezen a téren. Mintha egy falat épített volna maga köré, amin senki sem jut be. Talán ezért nem akart beszélni a kocsiban a gyerekkoráról. Talán ott a kulcs. – gondolkodott el Leila.
- Nem fog sokkot kapni, mert a hulla közelébe sem megy. – Jelentette ki a doktornő amivel ki is zökkentette a lányt a gondolataiból.
Leilának nagyon ismerős volt a Booth név. Úgy emlékezett, hogy hallott már róla valahol. De hol is?...... Megvan! Egyszer olvasott róla Tempie könyvében. Abban amit személyesen az ügynöknek ajánlott. De mi is volt a keresztneve? Ja, igen Seeley. Szokatlan név. Még egy furcsaság az ügynök számlájára.
- Egyébként szia! – Mondta az ügynök, mintha csak most vette volna észre Leilát. Booth a kezét nyújtotta. A lánynak se kellett több. Megrázta a férfi kezét és közben megszólalt:
- Üdv. Leila Fox vagyok és maga bizonyára Seeley Booth különleges ügynök az FBI-tól. Amúgy mellesleg nem kapnék sokkot holmi hullától. Egyébként Bones?
- Először is nem tudom honnan tudod a nevem, de gondolom Bones mondta és a Bones az Tempie beceneve. Egyébként még mielőtt megkérdeznéd tudom, hogy nem illik ez a név egy ilyen nőhöz mint Ő. – Mondta Booth miközben észre sem vette, de elindultak a tetthely felé.
- Nem akartam megkérdezni, mert szerintem a Bones kedves kis becenév. De egyébként Booth ügynök… - Kezdte Leila, de nem tudta befejezni, mert a férfi közbe szólt.
- Hívj csak nyugodtan Seeleynek.
- Inkább nem, ha nem gond.
- Akkor Boothnak.
- Jó. Akkor Booth, mire gondoltál az ilyen jelző alatt?
- Ezt, hogy érted? – értetlenkedett az ügynök.
- Azt mondtad, hogy az ilyen nőhöz, mint Tempie nem illik a Bones név. Milyen nőhöz? – kérdezte sejtelmesen amit Seeley is észrevett.
Leila, mert bár értette mire gondolt Booth, kíváncsi volt rá, hogy fog reagálni Brennan.
- Hát……öhmmmm…….tudod… - kezdte az ügynök. – Nézd Bones, ott az áldozat. – mutatott egy távolabbi pontra ahol, tényleg egy emberi csontváz hevert. Meg nem is igazán akarta a gyönyörű vagy ehhez hasonló jelzőket használni.
- Booth, attól még, hogy mi gyilkosságok áldozataival foglalkozunk, egyáltalán nem biztos, hogy őt is megölték.
- Bones, egy erdőbe nem kerülnek csak úgy hullák.
Míg Brennan és az ügynök „veszekedett” addig Leila odalépett az áldozathoz. (Mivel én vagyok az egyetlen, aki biztosan tudja, hogy mi történt szerencsétlennel ezért nyugodtam hívhatom áldozatnak. Ráadásul milyen lenne, ha a páros kimenne a helyszínre, órákig elemeznék a bizonyítékokat és a végén kiderülne, hogy kijött egy peches ember sétálni az erdőbe, majd megéhezett, elővett egy zsömlét, amit félre nyelt és megfulladt.) Egy-két perc múlva, mikor már B&B páros lezárta a vitát és Bones is faggatózni kezdett arról, hogy mit értett Booth az „ilyen” jelző alatt, és a férfi már épp kinyögni készülte az igazságot, Leila megszólalt:
- Nő, még nincs 24 éves.
- Kösz – köszönte meg Booth suttogva a mentést – Bones is így csinál, amikor az áldozatokat vizsgálja. Jó tipp.
Leila csak egy kacsintással válaszolt az ügynöknek.
- Booth mondtam már, hogy nem minden halott gyilkosság áldozata. – mondta Brenan.
- Mindegy.
- Egyébként nem tippeltem. – szólt a lány.
- Igaza van! – jelentette ki a doktornő – Nő, 18-20 év körüli. – Tempie most Leilához fordult. – Honnan tudtad?
- Biztos boszorkány. – vélekedett az ügynök.
- Boszorkányok nem léteznek. – Mondta a két nő szinte teljesen egyszerre.
- Le se tagadhatnátok egymást. – Szólt Booth.
- Mondtam, hogy értek egy kicsit az anatómiához. – Mondta Leila, teljes természetességgel mintha minden 15 éves lány értene az ilyesmihez.
- Már értem. – világosodott meg Bones.
- Mi vagy te valami törpe agyas? – kérdezte az FBI-os.
- Agyas? – értetlenkedett a lány.
- Az agyasok azok akik – Booth nem nagyon tudta definiálni az agyas szót, ezért inkább így folytatta – akik kancsik.
- Még mindig nem értem.
- Booth azokat hívja „agyasoknak” akik jóval okosabbak nála és többségük doktori diplomával rendelkezik. – magyarázta el Temperance ennek a kreált szónak a jelentését.
- Értem. – szólt a „Kis agyas”. – Ez esetben köszönöm. Azt hiszem.
- Bones, mi a halál oka? – tért vissza az eredeti témához az ügynök.
- Itt nem tudom megállapítani. A maradványokat át kell szállítani az intézetbe. – adta ki az utasítást Brennan.
- Emberek, mindent a Jeffersonba! – Kiáltotta Booth. – Bones el tudnál vinni? – fordult a doktornőhöz.
- Hogyne, de mi van a te kocsiddal?
- Éves FBI ellenőrzés. Minden kocsit átnéznek. Ide is Cam hozott el.
- Értem. Leila, - nézett Bones a lányra – most eljössz velünk az intézetbe és ott beülsz az irodámba. Jó?
- Persze.
- Én vezetek. – mondta Booth.
- Na azt már nem. Ez az én kocsim. – válaszolt Brennan, ellentmondást nem tűrő hangon, és bevágta magát a vezetőülésbe.
***
10 perc múlva már útban voltak a Jefferson felé.
- Na és Bones, te mit csinálsz karácsonykor? – érdeklődött Booth, mert biztos volt benne, hogy egy 15 éves lányt nem fog elrángatni a Machu Picchu szigetekre. (Eredetileg az Maluku szigetek, de mivel ezek az ügynök gondolatai, ezért inkább az Ő szavaival fogalmaztam.)
- Eredetileg úgy terveztem, hogy a Maluku szigetekre, megyek az előemberek maradványai után kutatni, de mivel Leila itt van, ezért kénytelen vagyok itthon maradni.
- Sajnálom, hogy tönkre tettem a karácsonyod – szomorodott el a lány.
- Ne sajnáld! Mióta ismertem Bonest, ez az első alkalom, hogy a karácsonyt a rokonaival tölti, mint minden normális ember, nem pedig csontokra vadászik az Isten háta mögött. – szólt közbe az FBI-os
- Hé! Ez nem igaz. – ellenkezett Tempie. – Egyszer az apámmal és Russal karácsonyoztam. – Brennant nem igazán érdekelte, hogy mit gondolnak Róla mások. Kivéve Bootht. Ő volt az egyetlen akinek adott a véleményére.
- Akkor elnézést. Életedben másodszor töltöd a rokonokkal az ünnepeket.
- Na látod! Normális vagyok. – bizonygatta Tempie az igazát.
- Aha. Persze, Bones. – „Értett egyet” az ügynök miközben megpróbálta elrejteni vigyorát. Még Leila is mosolygott.
***
Amikor megérkezetek a Jeffersonba az agyasok fogadták őket. Mindannyian csodálkoztak azon, hogy mit keres egy gyerek a laborban. Brennan elmagyarázta nekik, hogy mi történt Zooeyval és hogyan került hozzá a lány. Majd miután ez megtörtént a doktornő megmutatta, hogy hol van az irodája. Amikor beléptek egy hatalmas szoba tárult a szemük elé. Akkora, hogy még lakni is lehetett volna benne. Volt ott kanapé, két fotel, minihűtő meg egy külön kis sarok dolgozni. Abban a kis „irodában” a legnagyobb helyet az íróasztal foglalta el, amin egy laptop volt. ( A gép márkáját nem reklámozom, ezért legyen csak simán almás. – Mármint a márka. - Meg hát amúgy is kap elég reklámot a cég. Nem állok be én is a sorba.) A fal mentén rengeteg könyv sorakozott. Többségük olyan, hogy az átlagember még a címét sem értené, nemhogy a tartalmát.
Miután Tempie elhagyta az irodát a lány befészkelte magát az egyik fotelba és olvasni kezdett.
***
Az emelvényen:
- Gyere a papához picinyem. – szólt az entomológus. Halk csipogás hallatszott, majd egy nő megszólalt:
- Hodgins, már megint a bogaraidhoz beszélsz?
- Igen. – válaszolt helyette Brennan. – De azért remélem tudja, hogy nem fognak válaszolni.
- Tudom Dr. B. csak imádom a munkámat. – mondta Jack.
Majd újabb csipogás.
- Szia Szívem! - köszönt Angela.
- Szia Angie! A koponyát még nem tudom odaadni, mert Hodgins még bogarászik benne. – szólt Bones.
- Értem. Mennyi ideig fog ez tartani? – Kérdezte, mert már kezdett rosszul lenni a hullabűztől.
- Míg ezeket begyűjtöm – mutatott a bogaras valami csúszómászó förtelemre – legalább egy óra.
- Ez esetben én addig visszamegyek a nyugodt, békés és hullamentes irodámba. Sziasztok.
Megint csipogás. ( Forgalmas hely ez az emelvény. Tele van okosabbnál okosabb és furcsábbnál furcsább emberekkel. A második jelzőt azért használom, mert míg a normális emberek elkerülnék a halottak tetemeit, addig ők – legalábbis többségük – örömmel nyúlkálnak a „szutymóban”)
- Helló Agyasok! – köszönt Booth. – Van már valami?
- Nekem van entomológiai, mineralógiai és botanikai diplomám is. – Kotyogott közbe a bogaras.
- Hodgins! – Mordult az ügynök Jackre, aki ettől úgy megijedt, hogy meg sem mukkant többet.
- Arca még nincs, – kezdte Bones – de a halál oka megvan. Súlyos, penge által okozott seb a hármas és négyes bordán. Ez a vágás annyira mély volt, hogy elérte a myocardiumot is. Körülbelül két hete történt, de Hodgins tud majd pontosítani a bogarak alapján.
- Bones, kérhetném érthetően azt a myo akármit.
- Szíven szúrták. A szívizom az a szövet… - kezdte, de nem tudta befejezni.
- Tudom, mi a szív.
***
Eközben Angala úton volt az iroda felé. De nem a sajátjába, hanem Brennanébe. Gondolta, hogy Leila egyedül bizonyára unatkozik. Egyébként is jobb program, mint hallgatni, hogyan becézi Hodgins a bogarait. Igaz, hogy a férje volt és nagyon szerette, de néha eléggé őrülten tudott viselkedni.
A csendes folyosón visszhangoztak a léptei. Mikor belépett az irodába meglátta a fotelban olvasó lányt. Bizonyára észre sem vette annyira belemélyedt a könyv világába. A művésznő elindult felé. Leila most már észrevette, hogy jön, mivel meghallotta a magassarkú cipő jellegzetes kopogását. Megjelölte az oldalt ahol járt és becsukta a könyvet.
- Helló! – Köszönt Angie.
- Jó napot!
- Hé, nekem ne köszönj jó napotot! – Tettetett felháborodást a művésznő. – Köszönj nyugodtan sziát.
- Ez esetben, szia!
- Egyébként Angela Montenegro vagyok.
- Én Leila Fox. Te nem vagy doktor? Vagy ahogy Booth mondaná „agyas”?
- Nem. Én művész vagyok. Az én otthonom Párizs. Egyébként, hogy, hogy itt vagy?
- Az anyukám hetekre kórházba került és mivel valakinél laknom kell addig ezért Tempiehez – anyukám unokatestvéréhez – költözöm pár hétig.
- Sajnálom anyukád balesetét. – szólt együttérzően.
- Honnan tudsz róla?
- Brennan a legjobb barátnőm. Szinte a testvérem. Mindent elmond nekem. Legalábbis majdnem mindent.
- Értem.
- Nekem most vissza kell mennem az irodába, de ha akarsz velem jöhetsz, hogy ne légy egyedül.
- Nem foglak zavarni a munkádban?
- Most nem tudok mit csinálni, mert nekem az arcot kéne rekonstruálni, de nem tudom, mert még a koponyában bogarásznak a többiek. – Angela a mondat utolsó részét fintorogva mondta.
- Jó! Akkor megyek. – döntött Leila miközben összeszedte a holmiját.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
irjon írjál, írsz, választ v-ok
Amúgy nem foglalkozok írással, csak hobbi szinten, mivel még tanulok.
Heló! Mi van a törtlnet folytatásáva?. Vannak rajongóid, de minél több olvasó van jelen az életedben, többen fogják felismerni a tudásod. Tudom írtad valahol, hogy tanulnod kell. A megosztás nem szégyen. Valaki csak fél attól, hogy felismerik a tudását, és a tegetségét.