Booth - Angela legnagyobb meglepetésére – használható bizonyítékokkal tért vissza. A művésznő egyből neki is látott az elemzésnek. Míg ő az Angelatronnal bajlódott, addig az ügynök végig figyelte, hogy mit csinál.

Majd megjelent Sweets is. Az arca aggodalmat sugárzott.

- Hallottam mi történt Dr. Brennannel. – szólalt meg.

- Ez remek! - ironizált Seeley. – De ha nem tudsz segíteni abban, hogy megtaláljuk, akkor el is mehetsz.

- Booth ügynök, tudom, hogy ezt csak a társa elvesztésének félelme mondatja magával. – ekkor az ügynök dühös tekintettel nézett rá. – De azt hiszem, hogy a tettes FBI-os.

- Ez miből gondolod? – kérdezte Seeley.

- Abból, hogy az ügy anyaga - amit két napja kaptam tőletek – eltűnt.

- Már bocs Sweets, de megint tévedsz. Az akta megvan. Leilánál volt. És úgy néz ki, hogy ő több bizonyítékot gyűjtött, mint mi.

- Megvan az összefüggés! – kiáltott Angela. – Richard Black fia egy középiskolában tanult Taylor Kinggel. Majd azon az egyetemen tanult tovább, ahol Emma Watson és Brennan is tanított. De onnan fél év után eltanácsolták.

- Azt gondolod, hogy a fiú tette?

- Biztos vagyok benne. Csak az a baj, hogy a fél éve eltűnt és, azóta senki sem látta. Még egy fotó sincs róla. Átnézem Leila gépét hátha ő talált valamit.

***

Bones félt. Sőt rettegett. Fogalma sem volt róla, hogy mióta lehetnek abban a pincében. Úgy érezte, hogy már órák óta ott vannak. Majd lépéseket hallott melyek egyre hangosabbak lettek. Hallatszott, ahogy egy kulcs a zárba csúszik, és az elfordul. Tehát be vannak zárva. Ahogy az őr is. – vonta le a következtetést Brennan.

Az ajtó kitárult. Egy magas, viszonylag kevés izomzattal rendelkező férfi lépett be rajta, aki egyből a doktornő felé vette az irányt.

- Na, Dr. Brennan tudja, hogy ki vagyok? – Bones még megszólalni sem mert, csak megrázta a fejét.

- Úgy látom maga mégsem olyan okos. Pedig én emlékszem magára. Ön tette tönkre az egyetemi éveimet, utána pedig maga miatt csaptak ki. Pedig én is törvényszéki antropológusnak tanultam. De Ön úgy gondolta, hogy nincs meg bennem a kellő kitartás.

- De miért ölte meg a többi embert? – kérdezte Leila. Most először szólalt meg mióta itt voltak. A lány a pince másik sarkában volt. Talán így volt a legtávolabb Tempietől. De a férfi így is meghallotta.

- Na, mi van Cicám? – lépett hozzá közelebb a férfi. - Megjött a hangod? Nem tanítottak meg rá, hogy nem illik beleszólni a felnőttek beszélgetésébe. – Black elég közel volt Leilához, így felpofozta. Az arca egy pillanatra megrezdült. Majd felnézett a férfire és arcon köpte Blacket. Leila szeméből áradt az undor, amikor Blackre nézett.

- Na, mindegy. – szólt a fickó miközben letörölte az arcáról a nyálat. – Úgy is meghalsz. Mindketten meghaltok. – miközben ezeket mondta megejtett egy sátáni vigyort. – Már úgysem mondod el senkinek. Tehát megajándékozlak egy kis információval. És magát is Dr. Brennan. Tehát kezdjük, előröl:

Miután apám elhagyott kiskoromban, nagyon nehéz évek következtek. Anyámmal alig tudtunk megélni. Szörnyű volt. Mikor bekerültem a gimnáziumba azt hittem jobb lesz. De tévedtem. Ott mindenki gúnyolt azért, mert szegények voltunk. Sosem voltam sportoló alkat, így megvédeni sem tudtam magam. Mindig megvertek. Szinte minden nap. Ezért a tanulásba menekültem. Rengeteget magoltam. A tudásom bőven meghaladta az átlagot. Én voltam a legokosabb az iskolában. Mindenki csak okostojásnak hívott. Féltékenyek voltak, mert én többet tudtam, mint ők.

A verekedők között volt egy főnök. Mindenki csak királynak hívta. A legtöbbször ő intézte a bunyókat. Vagy ha nem ő, akkor megbízott valakit. Na, és találgassatok, ki volt az a fickó? Természetesen Taylor King. Még a végzős évünk utolsó napján is engem kínzott.

Majd jött az egyetem és vele együtt Emma Watson és maga Dr. Brennan. Még egy évet sem töltöttem ott máris eltanácsoltak. Másik egyetemre mentem. Ott már vegyésznek tanultam. Sikeresen végeztem. Osztályelső voltam. Munkát is hamar találtam. A Washingtoni Kutatóintézetben dolgoztam. Miután elég pénz kerestem, kibéreltem ezt a raktárt. Mivel nem volt elég hely a dolgoknak, ezért építtettem ezt a pincét a vegyszerek tárolására.  – mutatott körbe. – Úgy tűnt, hogy 180 fokos fordulatot vesz az életem. Most már jó irányba tartottam.

Majd egyszer csak felhívtak telefonon, hogy anyám meghalt autóbalesetben. A temetésén csak két ember volt. Én és, mint később kiderült az apám. Amikor megtudtam, hogy ki is ő, nagyon dühös lettem. Bosszút akartam állni azért, amit velem tett. Hetekig tervezgettem, hogyan is csináljam. Majd jött az ötlet. Eleinte azt terveztem, hogy megkínzom. De rájöttem, hogy az emberek jobban félnek, ha nem történik semmi. Mert az ismeretlen mindig ijesztő. Amikor csak reszketnek, mert nem tudják mi lesz velük vagy, hogy egyáltalán ki tette ezt velük. Majd idejövök hozzájuk, hogy megöljem őket. Még meg sem szólalok, de már könyörögnek azért, hogy meghalhassanak. Már teljesen beleőrültek a bezártságba és abba, hogy fogalmuk sem volt, hogy mi lesz velük. És mivel én kedves ember vagyok, ezért teljesítem a kérésüket.  – itt a fickó újra megvillantotta sátáni vigyorát. – De maga Dr. Brennan különleges. – fordult a doktornőhöz. – Mert Ön az utolsó áldozat. És azért, hogy ezt megünnepeljük kapott egy kis ajándékot. Megtudta az igazat. Szóval nem kell attól tartania, hogy beleőrül az ismeretlenbe. Mivel maga koronázza meg a művemet, ezért kap még fél órát, hogy elbúcsúzzon az élettől, és a lánytól – intett a fejével Leila felé.

- Tom! Hagyjuk magukra a vendégeinket! – szólt az őrhöz.

Pár másodperc múlva Black és a gerillája eltűnte az ajtó mögött ezzel magukra hagyva a foglyokat.

***

- Angela, találtál már valamit? – toporgott Booth az említett irodájában.

- Az elmúlt fél percben nem. De úgy nem tudok dolgozni, hogy közben állandóan zavarsz. Annyit már tudsz, hogy Leila nem talált semmit. Most nézem át a régi évkönyveket, osztályfotókat, mert az aktájában nincs kép.

- Értem. Hagylak dolgozni.

Azt mondják, hogy a szerelem a legerősebb érzelem és, hogy mindent legyőz. De mi van, ha nem?

Ha vannak erősebb dolgok is? Mint például a félelem. Mi történik akkor, ha az győz.  Mert amikor már nincs remény, minden elveszett és már sehol sem látunk kiutat, akkor sem adhatjuk fel. Küzdenünk kell, amíg bírjuk, és még azután is. Minden vésztartalékot fel kell használnunk. Mert a félelem erős, de legyőzhető. Még az is kell, hogy a sors mellettünk álljon, mert csak ő dönthet felettünk. Ő ítélhet nekünk életet vagy halált, szerelmet vagy boldogtalanságot, jót vagy rosszat.

Angela folyamatosan pötyögött az Angelatronon. Képek ezreit vizsgálta át mire talált valami használhatót. Azon egy hét év körüli kisfiú szerepelt. Angie megpróbálta rekonstruálni, hogy 20 év elteltével, hogy nézhet ki. Mikor nagyjából sikerült egyből felkiáltott:

- Booth!

A férfi fél percen belül ott termett, mivel az előző fél órában a többi laborost kérdezgette, hogy mire jutottak.

- Igen. Találtál valamit? – kérdezte izgatottan.

- Megvan, hogy nézhet ki Black. Most nézem át az adtabázist.

Éveknek tűnő másodpercekig csak vártak, hogy a keresés eredményt hozzon. Majd a gép csipogása törte meg a feszült csendet.

- Van egy találat Anthony Bartlett néven. Nagyon hasonlít az arcra, amit készítettem. Ez a személyazonosság azonban csak két éve jött létre, és úgy látom, hogy csak két dologra lett használva. A Washingtoni Kutatóintézetben ezen a név alatt szerzett munkát és egy raktárt is bérelt. Elég gyanús nem?

***

Bones és Leila a pincében szabadulni próbáltak. Már percek óta csak vergődtek a kötelek fogságában. Alig tíz percük lehetett hátra, amíg Black visszatér. Brennan kezdte elveszíteni a reményt. Már egyáltalán nem volt biztos benne, hogy Booth időben ideér. Még azt sem tudta, hogy észre vette-e az eltűnését. De abban biztos volt, hogy hamarosan itt a vég. El akart köszönni a barátaitól, legfőképpen Seeleytől. De tudta, hogy ez lehetetlen. De gondolatban megtehette.

- Sajnálom. – gondolta. – Sajnálom, hogy megbántottalak. Bár igent mondtam volna neked akkor a Hoover előtt. Akkor talán most nem itt lennék, hanem veled. Boldogok lehetnénk. Ketten. Együtt. – könnyei végigfolytak az arcán.

- Szeretlek Booth. – észre sem vette, hogy hangosan kimondta. Leila – amint meghallotta, hogy mit mondott Tempie – abbahagyta a próbálkozást.

- Mindez kellett ahhoz, hogy végre kimond?

- Sajnos igen. Bár hamarabb megtettem volna. De most már… - csuklott el a hangja - már késő.

- Ha kijutunk innen, akkor mond el neki. Titeket a sors is egymásnak teremtett.

- Olyan, hogy sors nem létezik.

- Idáig én is így gondoltam, de ha megmenekülünk a biztos halálból, akkor lehet benne valami.

Majd kínos csönd ereszkedett közéjük. Hosszú percekig csöndben voltak. Mindketten gondolkodtak. Majd Tempie szólalt meg először.

- Sajnálom.

- Mit?

- Azt, hogy idekerültél. Ha én nem vagyok, akkor te még mindig boldogan élhetnél.

- Ez nem a te hibád.

***

- Booth! – mondta Angela. – Megnéztem a raktár körüli biztonsági kamerákat és sikerült megtalálnom Blacket. Vele volt még három ember és Brennan meg Leila is. De az egyik embere elment a furgonjukkal.

- Angie! Te vagy a labor királynője! – kiáltott az ügynök miközben fénysebességgel kiviharzott az irodából. Mivel úgy rohant, mintha vak lenne, ezért beleütközött Hodginsba, aki éppen a művésznő irodájába tartott.

- Hé! – kiáltott utána Jack, de Booth nem válaszolt csak futott tovább a kijárathoz.

- Drágám! Mit találtál? – kérdezte az entomológus a feleségétől. – Csak annyit hallottam, hogy te lettél a labor királynője.

- Megtaláltam Brennant.

 ***

BONES

Lépések. Lépések melyek egyre közelednek. Félek. Tudom, hogy mi fog történni. Meg fogok halni. De én nem akarok. Majd fordul a kulcs a zárban, és belépett Black. Egyedül jött be, két gerillája nélkül.  Már teljes testemben remegek. Könnyeim megállíthatatlanul folynak. James Black felemelte pisztolyát és Leila felé fordította. Látta, ahogyan ő is rázkódik a zokogástól, és a félelemtől. Nem tudom végignézni, ahogy lelövik. Nem bírom ki.

- Nee! – ordítom teli torokból. – Előbb velem kezdje! – jelentettem ki.

Ezzel a saját halálomat pecsételtem meg, de Leilának adtam pár percet. Talán addig érkezik segítség. Black megejt egy gonosz vigyort és azt mondja:

- Rendben Dr. Brennan. Ahogy Ön óhajtja. – Szemében ördögi fény csillan. Eddig nem hittem, hogy lehet valaki tekintetéből olvasni, de most látta. Láttam a gonoszt.

Black lassan elindult felém. Minden egyes lépése éveknek tűnt. Majd megállt előttem alig egy méterre. Ördögi mosolyát még szélesebbre húzta. A félelmem minden egyes másodpercben nőttön-nőtt.

- Viszlát, doktornő! – búcsúzott el Black. Pisztolyát kezébe vette és felhúzta.

Tudom, ez a halál. Szeretném, hogy az utolsó gondolatom szép legyen és megnyugtató. Valami olyan, amit szeretek.

 - Booth! – suttogom magam elé. Majd egy hangos kattanás és eldördül egy lövés.

„A fájdalom hullámai, amelyek idáig csak körbemostak, most feltornyosultak, átcsaptak a fejem fölött, lerántottak a mélybe... És nem jöttem föl a felszínre többé.

 Stephenie Meyer 

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.