Köszöntő

Üdvözöllek az ország legszínvonalasabb Dr. Csont rajongói oldalán! 2010. szeptember 08-i indulása óta a portál már rengeteg információval, képpel lett gazdagabb. Napra kész hírek és riportok. Remélem, Te is jól fogod érezni magad az oldalon!

Üdvözlettel:
Danny és Sophie szerkesztő
 
Társalgó

Nagyobb méretért kattints IDE!

 
Szavazás
Melyik volt a kedvenc undercover epizódod?

Bokszolós (Tony és Roxie)
Cirkuszos (Buck és Wanda)
Bowlingos (Buck és Wanda)
Táncversenyes (Buck és Wanda)
Házaspáros (Tony és Roxie)
Cowboyos (Buck és Wanda)
Roncsderbis (Buck és Wanda)
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Kövesd őket!


Bones hírek
Michael Peterson (készítő)
Jonathan Collier (készítő)
Stephen Nathan (író)
Hart Hanson (producer)
Kathy Reichs (szerző)
Emily Deschanel (Brennan)
David Boreanaz (Booth)
T.J. Thyne (Hodgins)
Michaela Conlin (Angela)
Tamara Taylor (Cam)
John Boyd (Aubrey)

John Francis Daley (Sweets)
Eric Millegan (Zack)
Carla Gallo (Daisy)
Michael Grant Terry (Wendell)
Eugene Byrd (Clark)
Pej Vahdat (Arastoo)
Joel Moore (Fisher)
Ryan Cartwright (Vincent)
Luke Kleintank (Finn)
Ignacio Serricchio (Rodolfo)
Laura Spencer (Jessica)
Stephen Fry (Gordon Gordon)
Ryan O'Neal (Max)
Gavin MacIntosh (Parker)
Sunnie Pelant (Christine)
Eddie McClintock (Sully)

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Látogatottság
Indulás: 2010-09-08
 
Pagerank
Free Page Rank Tool
 

Bones fanfiction
Bones fanfiction : PÜT: A negyedik nap

PÜT: A negyedik nap


Az eső szakadt, mintha dézsából öntötték volna, de ez mit sem zavarta őt. Bőrig ázott, pedig alig egy perce szállt ki a taxiból. Zsebéből egy összehajtogatott papírfecnit vett elő. Leellenőrizte, hogy megegyezik-e a cím, majd a szemközt álló házsor ablakait fürkészte. Egy-két ablakból világosság szűrődött, de az összes többi sötéten nézett felé, mint ahol egy lélek sem lakik. Csöndes volt minden, csak az esőcseppek kopogása hallatszódott, ahogy az aszfaltra ért. Közelebb sétált, az úttest közepén megpillantott valamit. Egy fényvisszaverő volt. Leguggolt, hogy közelebbről is szemügyre vegye. Egy repedés volt rajta, megérintette ujjaival és mintha minden értelmet nyert volna. Világossá vált számára, hogy mi történhetett azon a bizonyos éjszakán. Átérezte az áldozat helyzetét, tudta mit miért tett, még ha ez teljesen irracionális is volt. Kezdett megfogalmazódni benne valami, ami miatt tudomást sem vett a külvilágról és a felé tartó autóról...

      Mit keres itt az éjszaka közepén, szakadó esőben? Rá sem ismerek, napok óta nem önmaga. Túl közel került az áldozathoz, teljesen azonosul vele, és ez nem jó. Nagyon nem jó! Mi van veled Bones? – Booth az egyik épület sarkánál állt és figyelte, hogy társa mire készül. A Jeffersonban meghagyta, hogy ha bármi furcsát észlelnek Dr. Brennan-en, akkor azonnal értesítsék. Így is történt, negyed órája hívást kapott az intézetből, hogy a doktornő nagyon izgatottan és gyorsan távozott. Neki sem kellett több, autóba pattant és közben Angela-t hívta, hogy nyomozza le barátnőjét merre tart. –Mit keresel a földön Bones? Még a végén tüdőgyulladást kapsz! – De a következő pillanatban zajt hallott, egy közeledő jármű hangját, majd fényszórók fénye vakította el, amik közelítettek a nő felé. Futásnak eredt, de nem tudta időben odaér-e. Az sem jutott eszébe, hogy esetleg az ő élete is veszélybe kerülhet így. Pillanatok alatt történt az egész, de nem érdekelte semmi, csak az, hogy megmentse társát.

- Bones! – kiáltott torkaszakadtából a nő felé, majd az utolsó pillanatban elrántotta a feléjük közeledő autó elől. A nő szinte fel sem fogta mi történt és hogy, hogy került oda Booth. – Bones! Mégis mi a fenét művelsz itt?

      - Te mit csinálsz itt? – kérdezte társától szemrehányóan.

- Mondjuk megmentem az életed ezen a veszélyes környéken, mint máskor! Most te jössz! – válaszolt dühösen, ami nem is düh volt igazán, hanem félelem és aggódás elpalástolva.

      - Lauren eljött Woodland-be, hogy könyörögjön az agyhalott fiú családjának a gyerek szívéért, amit Sam Dworskynak szánt. - Booth próbálta összerakni a részleteket.

- Szóval, akkor ez a család ölte meg?

      - Dehogy is Booth! Nem! Sweets szerint, mikor Lauren különösen csalódott vagy, zaklatott volt és nem bírta feldolgozni az érzelmi sokkot, veszélyes dolgokat tett...

- Például azt, hogy ide jött éjnek évadján! – fejezte be a mondatot Booth.

      - De... én nem vagyok ő! Mi nem egy és ugyanazon személy vagyunk! Csak a Világegyetem fordult fel három napra.

      Booth nem értette a nőt. Mintha nem is ugyanaz az ember lenne, akit már 6 éve ismer. Az a Tempereance Brennan soha nem mondott volna ilyet, hogy a „Világegyetem fordult fel három napra”. De talán mégis van valami elfogadható magyarázata a gyilkosságra.

- Mi történt Lauren-nel?

      - Azért vett heroint, mert az veszélyes volt. Végre érzett valamit. Berakta a zsebébe...aztán elütötte egy autó – kis szünetet tartott, majd folytatta – mint ahogy majdnem engem is. A becsapódástól keletkeztek a sebei, ebbe verte be a fejét. – mutatott a vényvisszaverőre.

- Szóval a sofőr ütötte el.

      - De ezt nem tudom bizonyítani.

- Tudom.

      - De azért hiszel nekem? – kérdezte kicsit félve Bones, hiszen ő mindig a tárgyi bizonyítékokra alapoz, de most csak közvetett bizonyítékai voltak és következtetések.

- Naná! Hát természetesen! Simán! – jelent meg az a bizonyos Booth-os mosoly az arcán – Gyere, hazaviszlek. Menjünk.

      Az autóban ülve Bones még mindig az elmúlt napok eseményein töprengett. Egy valami nem hagyta nyugton. Az, ahogy Lauren meghalt. Egyedül, úgy hogy nem is kereste azután sem senki. De talán nem is azért volt zaklatott, mert magányos volt, hanem azért, mert mindezt magának köszönhette. Mert nem élt a lehetőségekkel, amikkel az élet megajándékozta volna. Annyira félt a csalódástól, attól, hogy megbántják, hogy inkább távol tartotta magát minden szorosabb emberi kapcsolattól. Azt hitte így biztonságban lesz és tökéletes az élete. De tévedett. Hiába a csodálatos lakás, a karrier....mindez mit sem jelent, ha az ember nap, mint nap úgy ébred, hogy üresnek érzi magát. Hogy hiába a megmentett életek, már az sem teszi igazán boldoggá....mert nincs akivel meg tudná osztani az örömét, vagy akár a bánatát. Nem adta meg magának soha a lehetőséget, hogy boldog legyen, mert túlságosan félt.

      Sok minden van ezen a világon, amitől félni kell. De a félelmeinknek semmi köze iszonytató maszkokhoz, műanyag pókokhoz vagy rémületes szörnyekhez. Nem. A fejünkben kavargó gondolatok rémítenek a legjobban. Mi van, ha megbánjuk döntéseinket? Mi van, ha tényleg boldogtalanok vagyunk? Mi van, ha a szerelem esélye örökre elúszott?

Lauren esélye tényleg elúszott, örökre. És valószínűleg az enyém is... Hiába nem vagyunk ugyanaz a személy, de az életünk nagyon is hasonló, még akkor is, ha nekem itt vannak a barátaim...

- Talán kivehetnél néhány napot. – törte meg a csendet az autóban Booth.

      - Már jobban vagyok. Ámbár, sajnos...- nyelt egyet - ...hibáztam. – A férfi értetlenül nézett rá.

- De hát már mondtam, szerintem igazad volt.

      - De nem mindenben.

      Booth nem értette, mire akar kilyukadni, közben mégis azt érezte, hogy valami olyat fog hallani, amit nem kellene. Látta a nő szemében. Olyat látott, amit előtte nem, de konkrétan nem tudta mi lehet az, még mindig nem tudta hová tenni társa viselkedését.

      - Akadt, amit Lauren megbánt.

- Ugyan már, Bones! Mindenkinek van mit megbánnia.

      - Hallottam a hangját, tudod? – mondta kicsit zavarodottan Bones. Úgy érezte, ki kell mondania, ami a fejében jár, még ha már el is késett vele – Micah szerint csupán csak zörejes és homályos jeleket fogunk a világegyetemtől...

- Öö..és ki az a Micah? – Booth kezdte elveszteni a fonalat.

      - Az intézet éjjeli őre, de nagyon sok előadáson vett részt. Itt az volt a lényeg, hogy Lauren esélyt sem adott neki.

- Micah-nak?

      - Nem, hanem a helikopter pilótának, aki szinte felajánlkozott neki. De Lauren esélyt sem adott neki. – Bones-on kezdtek eluralkodni az eddig elfojtott érzések – Ezt haláláig bánta.... Én vettem a jelet Booth és ezt nem szeretném megbánni...

      Ez volt az a pillanat, amikor az ügynöknek már ennyi is bőven elég volt. És ha tehette volna, talán meg nem történtté tette volna az egészet. De ez már nem történhetett meg. Valamit mondania kellett, valamit reagálnia kellett a nő szavaira. Azt sem tudta mit érez igazán, sajnálatot, vagy dühöt. Kavarogtak a fejében a gondolatok...

- Tudod, már van valakim. Bones, Hannah nekem nem csak valami vigaszdíj...- a nő a könnyeivel küszködött, bár tudta a választ, de a szembesülés vele mégis nagyon fájdalmas volt - ...szeretem. – a szó, ami nem a megfelelő ragozással végződik, még ha csak egy-két betű is az eltérés...nagy erővel bír. Vagy a boldogság örömkönnyeit csalogatja elő és megtölti az egész testünket valami bizsergető kellemes érzéssel.... Vagy pedig a zokogás keserves hangjait csalogatja elő belőlünk olyan fájdalom kíséretével, amit nem igazán tudunk szavakba önteni. Mintha mellkasunkra tonnás súlyok nehezednének és az üresség eluralkodik rajtunk és a mélybe húz. Bones az utóbbit érezte és akármennyire is próbált volna magán uralkodni, most nem ment. Nem tudta elrejteni az érzéseit, a fájdalmát. – Képtelen lennék megbántani téged, de ez tény.

      - Tudom. – Bólogatott Brennan és a könnyek csak folytak az arcán – És megértem. Elszalasztottam az esélyt. A világom fenekestül felfordult, de azért kibírom – próbálta magát és társát nyugtatni.

- Ahogy én is... – válaszolta Booth, enyhe haraggal a hangjában.

      - Igen, ahogy te is.

- Szeretnéd, hogy felhívjak valakit, hogy legyen veled éjszaka?

      - Nem, jól megleszek egyedül is. De kösz!

Az út hátralévő részében nem beszélgettek, az utat figyelték, vagyis úgy tettek, mintha csak azzal lennének elfoglalva.

      - Jó éjt Booth! – köszönt el a nő miután a háza előtt kiszállt az ügynök autójából.

Lehet fel kellene kísérnem, hogy lássam minden rendben van, de talán most mégsem lenne jó ötlet. Végül csak leállította a motort.

- Ne kís...

      - Ne, Booth! Nem szükséges! – szakította félbe a nő, mielőtt befejezhette volna mondandóját – Nagylány vagyok. Ne aggódj! Minden rendben lesz. – mondta szomorúan, majd a választ meg sem várva elindult.

      Booth csak ült az autóban már vagy öt perce. Talán akkor tudatosult benne igazán mi is történt az elmúlt fél órában. Magát próbálta nyugtatni, hogy nem mondhatott mást, hisz szereti Hannah-át, nem csaphatja be Bones-t. És emiatt nagyon sajnálta. De ugyanakkor olyan düh támadt benne, amit nem tudott megmagyarázni.

      Most mikor már rendben van minden...most mikor már elfelejtette...mikor már van egy jól működő kapcsolata...akkor...most jön rá mit is érez irántam??? Miért kellett most ezt egyáltalán elmondania??? Miért nem maradt minden úgy, ahogy volt??? Még hogy az ő világa állt a feje tetejére??? Akkor most én miért ülök még mindig itt az autóban és nem hajtok haza??? Haza a barátnőmhöz!!! Miért???- hangja csak a fejében ordított, de közben két kézzel püfölte a kormányt – Ezt nem teheti velem! Nem bizonytalaníthat el ennyi idő után is. Nem! – Rázta a fejét, miután már lenyugodott egy kicsit. Felnézett Bones lakásának ablakára. Fények szűrődtek ki és a nő árnyéka is elsuhant az ablak előtt. Booth az autó kilincsét szorongatta és próbálta a fejéből kiűzni az összes nem helyén való gondolatokat. Hol az ablakot nézte hol pedig előre, a hazafelé vezető út irányába. Talán negyed óra is eltelt mire meghozta a helyesnek vélt döntést. Megfogta a kormányt, beindította az autót, majd elhajtott.

      Egy csomó minden csak úgy megtörténik veled, keresned sem kell, csak betoppan az életedbe. Inkább arról van szó, hogy amikor a sors felajánl neked valamit, akkor választhatsz, hogy elfogadod-e vagy visszautasítod. De miután döntöttél, menned kell az utadon előre, és jobb, ha nem nézel vissza többet.

* * *

- Megjöttem! - csukta be maga mögött az ajtót.

      - Szia drágám! Már azt hittem haza sem érsz! – borult a nyakába Hannah egy forró csókkal köszöntve – Még talán nem hűlt el a vacsora, gyere együnk.

- Főztél? – kérdezte meglepetten Booth.

      - Mi van veled Seeley? Úgy ismersz? Tudod, hogy a konyha nem az én világom! - nevetett a nő – De kitűnően tudok telefonon rendelni! Most éppen egy kis kínait.

- Nagyszerű! Farkas éhes vagyok! – mondta kicsit erőltetve.

      - Nem akarsz előtte lezuhanyozni? Csurom vizes az összes ruha, ami rajtad van.

És valóban, már meg is feledkezett róla, hogy eső áztatta ruhában van.

      - Merre jártál, hogy így eláztál?

- Ááá, tudod az ügyünk...most zártuk le. De igazad van, jobb ha lezuhanyzom. – terelte el a témát az ügynök – Sietek, hogy ki ne hűljön a finom vacsi! – mondta mosolyogva, majd homlokon csókolta a nőt, aki érezte, hogy valami nem stimmel, de egyelőre annyiban hagyta a dolgokat.

      A vacsora csendben telt, nem sokat beszélgettek. A mai események rányomták a bélyeget Booth estéjére. Tudta, hogy el kellene mondania Hannah-nak a történteket, de nem tudta, hogyan is kezdjen bele. Nem tudta, hogyan fog rá reagálni. Talán megromlana a két nő barátsága és azt nem akarná. Viszont, ha nem mondja el Hannah-nak, és mástól tudja meg azt, nem bocsátaná meg neki soha. Már lefekvéshez készültek, de még mindig nem szólt semmit. Lefeküdt az ágyba és a plafont kezdte el bámulni. Hannah kilépett a fürdőből, majd rögtön bebújt Booth mellé, aki finoman eltolta magától...

- Mondanom kell valamit.

      - Ez nem jól hangzik. Láttam rajtad egész este, hogy valami gond van, de úgy voltam vele, hogy majd elmondod, ha jónak látod. Ezek szerint nem kellett sokat várnom.

- Ne ijedj meg! – fogta meg a nő kezét – Tudod, Bones kicsit furcsán viselkedett a mostani ügyünk kapcsán...

      - Igen, a doktornő. Túl személyes lett neki az ügy.

-...igen. És most, vagyis mielőtt hazaértem a gyilkosság....vagyis a baleset helyszínén voltam Bones-al. Megoldotta az ügyet, de majdnem úgy végezte, mint az áldozat...

      - Ezt hogy érted?

- Úgy hogy Bones-t is majdnem elütötte egy autó...- sóhajtott egyet – ha nem követem, akkor lehet, hogy már halott lenne.

      - Te jó ég Booth! Úgy sajnálom! De rendben van? Nem lett komolyabb baja? – kérdezte aggódóan.

- Nem, szerencsére időben el bírtam rántani az autó elől és egy horzsolás nélkül megúszta. De igazán nem ez az, amiről beszélni akartam...

      - Akkor mi az Booth? Most már tényleg kezdek aggódni!

- Elmondta nekem, hogy elszalasztotta az esélyét.

      - Ezt nem értem, nem beszélnél érthetőbben??? – kezdett egyre türelmetlenebb lenni a nő.

- Amikor visszautasított engem.... – hallgatott el és a nő tekintetét fürkészte, hogyan reagál a hallottakra.

      - Értem. Szeret téged... Mindig is tudtam, még ha ő magának sem vallotta be.

- Ezt hogy érted? Miből gondolod?

      - Láttam a szemében, de megbíztam bennetek. Mármint, hogy nem titkoltok el előlem semmit.

- Nem is! Nem volt köztünk semmi! És lehet, hogy szeret, de én már téged szeretlek Hannah! És ezt elmondtam neki is. Csak azt akartam, hogy tudj róla. Ez nem változtat köztünk semmin. Nem akartam ezt eltitkolni előled.

      - És valóban biztos vagy benne, hogy már nem szereted?

- Téged szeretlek, már mondtam! – megfogta a nő arcát és mélyen a szemébe nézett, hogy még nagyobb nyomatékot adjon szavainak.

      - Akkor jó. Bár nem tudom, hogy ezek után hogy viszonyuljak Temperance-hez.

- Azt én sem....

* * *

- Booth én nem dönthetek helyetted!

      - Nem arra kértelek, hogy dönts, csak hogy segíts, mint barát a barátnak! És különben is már döntöttem.

- Ahaa...

      - Na ez mi volt?

- Mi, mi volt?

      - Most direkt csinálod ezt velem Sweets?

- Nem, csak úgy érzem, hogy hiába hoztál meg egy döntést, most azért vagy itt, mert nem vagy biztos magadban. Nem vagy benne biztos, hogy a jó döntést hoztad-e meg.

      - Persze, hogy a jó döntést hoztam meg! Hannah-t szeretem, vele akarok lenni. Csak... – egy pillanatra elhallgatott - ...csak nem tudom, hogy Bones-al mi legyen. Vagyis nem tudom, hogy van. Mit kellene tennem, hogy ne okozzak neki több fájdalmat.

- Ezt most nem értem Booth.

      - Jajj Sweets, ne már! Úgy értem, nem gondolod, hogy könnyebb lenne Bones-nak, hogyha nem lennénk többé társak? Talán könnyebben túltenné magát rajtam, nem?

- Neki lenne könnyebb...vagy esetleg neked?

      - Nem tudnál, egyszer az életben, egy kérdésre nem kérdéssel válaszolni?? És miért hozol fel már megint engem? – Booth egyre ingerültebb volt.

- Én csak segíteni akarok. De ha te sem vallod be magadnak a valódi érzéseidet, akkor nem tudok.

      - Oké! Mire vagy kíváncsi??? – állt fel a díványról és elkezdett fel-alá járkálni Sweets irodájában.

- Hogy mit éreztél, mikor Dr. Brennan bevallotta, hogy szeret?

      - Hogy mit éreztem? Őszintén?... Dühöt!! Marhára dühös voltam! Dühös voltam, mert ennyi idő kellett neki rájönni! Dühös voltam, mert én nem voltam elég hozzá! Mert egy hulla hamarabb ráébresztette az érzéseire, mint én!! Egy hulla, érted Sweets???!!! Miután kétszer is visszautasított!!! Kétszer!!! – őrjöngött – És most??? Mikor végre találok valakit??? Nincs joga hozzá!!! Érted Sweets?? Nincs joga hozzá!!! A múlt, az elmúlt...

      Lance egy szót sem szólt, hagyta hogy az ügynök kitombolja magát. Ez az első lépés. És végre megtette.

      - Hannah-t szeretem. A múlt az elmúlt. – ismételgette önmagát.

- Nekem ezt nem kell bizonygatnod Booth, hacsak nem magadnak. De akkor Dr. Brennan-t már nem szereted?

      - Dehogynem! – vágta rá gondolkodás nélkül – Szeretem, mint a társamat, mint a barátomat... – ült végül vissza és arcát a tenyereibe temette.

            - És engem hogy szeretsz?

      - Mi? – emelte fel a fejét az ismerős hang hallattán – Te meg hogy kerülsz ide?

               - Úgy, ahogy én Booth. Sajnálom, hogy feldühítettelek. Ne haragudj!

      - Úr Isten! Most biztos megőrültem! Mondd azt Sweets, hogy nincsenek itt az irodádban mindketten! Ugye csak hallucinálok? Az előbb még nem voltak itt, vagy igen??

            - Hallottunk mindent Seeley. Válaszolnál az előző kérdésemre? Engem hogy szeretsz? Fogsz úgy szeretni, mint Temperance-t?

               - Hannah, Booth már rég bebizonyította mennyire szeret téged. Most is veled van.

            - Igen velem....testileg, csak nem tudom lélekben merre jár.

      - Sweets nem segítenél egy kicsit?

- Sajnos nem tehetem! Csak egyet mondhatok, sok embert szerethetsz a világon, de mindennél jobban csakis egyet! Ezt tartsd észben! – majd felállt a székéből és az ajtó felé vette az irányt.

      - Ne már Sweets! Most itt hagysz? – pattant fel ő is a két nő közül.

               - Most már én is kíváncsi vagyok a válaszra Booth!

            - Halljuk Seeley!

      - Nem! Ti nem ilyenek vagytok! Ez nem lehet igaz!

            - De Seeley, ezek mi vagyunk! Két nő, aki szeret és csak az igazat akarja hallani.

      - Miért nem elég az, hogy szeretlek? Hányszor ismételjem még el Hannah??

            - Nem az számít, hogy kimondod, hanem hogy valójában mit érzel. Mert amit az imént hallottam, abból nem az jött le, hogy Temperance már csak múlt és csak barátként tekintesz rá. Olyan dühös voltál, hogy ilyen haragot csak olyan személyek váltanak ki belőlünk, aki iránt a legmélyebb érzéseket tápláljuk.

      Booth haragja megint egyre erősebb lett, de most Hannah elégedetlensége miatt. Nem tudta mit tehetne. Nem bírt a két nővel. Ott ültek előtte és egyre türelmetlenebbek voltak. Majd egyik pillanatról a másikra nekiestek...

            Gyerünk Booth!!!

                                   Mondd ki Seeley!!!!

                                                           Meddig várjunk még??

                                                                                   Seeley tudni akarom!!

                                                                                                          Booth, én is őszinte voltam!

      Ismétlődtek a mondatok hol Hannah, hol Bones szájából. Booth-nak már szétrobbant a feje és úgy érezte, hogy nem bírja tovább...

      - Rendben!! Valóban tudni akarjátok?

- Erre várunk már mióta! –jött szinte egyszerre a válasz.

      - Soha senkit nem fogok úgy szeretni, mint Bones-t!! – üvöltötte, majd sötétségbe borult az iroda. Majd a következő pillanatban egy csónakban találta magát az óceán közepén teljesen egyedül. De a csónak mintha csak egy adott irányba haladt volna az áramlások ellenére.... csak azt nem tudta, hogy hova...

* * *

      Hannah az oldalán feküdt háttal Seeley-nek, de nem aludt. Fejében csengtek az ügynök szavai:

„Ennyi idő kellett...” „Kétszer visszautasított...” „Hannah-t szeretem...” „Dehogynem! Szeretem!” „Senkit nem fogok úgy szeretni, mint Bones-t!”

Álmában beszélt, mint máskor, kicsit az orra alatt morogva, de elég egyértelműen a nő számára, aki mozdulatlanul feküdt tovább az ágyban, könny áztatta arccal.....

* * *

      Ez a reggel ugyanolyan volt, mint a többi és mégis más. Mintha ma fényesebben sütött volna a nap, de mégis ott voltak körülötte a felhők, amik meg-megszakították ragyogását. Ma is átlépte az intézet ismerős küszöbét, hogy a munkába temetkezzen az elmúlt, nem túl egyszerű napok után...

- Hogy ment? – állította meg befelé menet Micah.

      - Hallgattam a Világegyetemre. Éreztem is valamit. Szomorú vagyok. – vallotta be őszintén.

- Sokkal jobb szomorúan, mint holtan. Vagy épp holt lélekkel.

      - Ezt egy előadáson hallotta?

- Nekem is megvan a magam története, ahogy magának és bárki másnak is. És az enyém sem olyan vidám. – majd egy mosoly kíséretében sarkon fordult és magára hagyta a nőt, aki még mindig nem értette, honnan szedi a bölcsességeit egy ilyen egyszerű éjjeliőr. Persze mint mondta sok előadáson vett részt, de azok nem igazán ilyenekről szólnak. És olyan dolgokat mondott, aminek semmi értelme, de mégis minden egyes szavát értette. Talán ez is a feje tetejére állt világomnak köszönhető.

      Az irodájába érve újra a kezébe vette az áldozat kartonját és legnagyobb meglepetésére már nem a saját arca köszönt vissza rá, hanem Dr. Lauren Eames valódi arca.

- Három nap. Az alatt a világ rendje ismét helyre áll.

      Kicsit könnyebb lett a lelkem, hogy szembe nézetem az érzéseimmel. Még ha ez irracionális is. Az évek alatt annyi ilyen szófordulatot hallottam Booth-tól, hogy fel sem tűnt, hogy én is használni kezdtem azokat. És mást is tanultam tőle. Megtanultam újra bízni az emberekben. Persze nem mindenkiben. De vannak olyan emberek mellettünk, akiknek nem számít, hogy mennyi hibánk van, úgy fogadnak el, ahogy vagyunk, és bármikor számíthatunk rájuk. Booth is ilyen...hiába zárkóztam áthatolhatatlan falak mögé, átlátott azokon. Nem riasztotta el a „rideg” természetem... És észre sem vettem milyen fontos lett számomra a jelenléte, a közelsége... hogy mellettem volt, ha boldog voltam és akkor is, ha szomorú...nem vettem észre...talán én is féltem a boldogságtól és most már késő. De mégsem bántam meg, hogy elmondtam neki... A világom helyre áll, túlteszem magam rajta... túl leszek rajta... de most még szomorú vagyok, nagyon szomorú...és fáj... Majd lassan, ahogy gyógyul a seb, úgy fog enyhülni a fájdalom is. A végén már csak egy kis heg emlékeztet arra, mi is történt...Egy kis heg, ami viszont örökre megmarad... – majd letörölte arcáról az árulkodó könnyeket és belevetette magát a papírmunkába.

* * *

      A konyhából ínycsiklandozó illatok terjengtek, ahogy a nő belépett az ajtón. De egy cseppet sem volt éhes. Az elmúlt éjszaka eseményeit nem tudta elfelejteni, egész nap ez járt a fejében, másra sem tudott gondolni. Letette a táskáját, majd komótosan vette le a kabátját, mintha ezzel is csak az időt akarná húzni. De elkésett...

- Szia Hannah! Nem is hallottam, hogy megjöttél! – ölelte át gyengéden a nőt, majd megcsókolta.

      - Szia!

- Gyere! Kész a vacsi! Mert én otthon vagyok a konyhában! – mosolygott viccelődve Booth, amire a nő is vigyort erőltetett az arcára.

      Leültek a megterített asztalhoz és épp enni készültek volna, mikor Hannah visszatette a tányér mellé a villáját...

      - Beszélnünk kell Seeley!

- Úgy tűnik ez egy ilyen hét. – próbálta elpoénkodni a dolgot Booth.

      - Nagyon úgy fest. – helyeselt a nő - Ma kaptam egy ajánlatot.

- De ez egy jó hír, nem? Miért vágsz ilyen gyászos képet? – bár ahogy ezt kimondta már tudta, hogy nem igazán volt értelme a kérdésének, mert ő maga is tudta rá a választ.

      - Ez nézőpont kérdése. Ugyanis Afganisztánba kellene mennem.

- De ugye nem fogod elvállalni?

      - Nem! – vágta rá azonnal – Mert már igent is mondtam. – Booth értetlenül állt a dolgok előtt. – Tudod nem való ez nekem. Itt Washingtonban...ez túl nyugis környék nekem Seeley. Odakinn sokkal jobban éreztem magam.

- De mi lesz velünk, Hannah?

      - Nem tudom. Nem igazán hiszek a távkapcsolatban, ezért is jöttem utánad. De ez mégsem az én világom...

- Ugye ennek semmi köze Bones-hoz?! Ugye nem miatta mész el?

      - Nem, nem ő az oka. Gondolj bele Seeley, hosszútávon nem működne a dolog. Téged ide köt a munkád, a fiad. Én a munkám miatt folyamatosan úton vagyok. Te nősülős típus vagy, nekem eszem ágában sincs férjhez menni. Még ha ezt meg is beszéltük az elején, előbb-utóbb konfliktust szülne. Úgyhogy így lesz a legjobb.

- Nem értelek! Eddig nem beszéltél ezekről a dolgokról, csak most, hogy elmondtam mi történt tegnap. – tolta el maga elől a tányért ő is.

      - Sose bánd! Ez kellett, hogy én is ráébredjek dolgokra. Ha nem most megyek, én is elszalasztom az esélyem, mint Temperance, csak én más értelemben. Egy idő után téged okolnálak, amiért itt ragadtam és nem azt csinálom, amit igazán szeretnék. Hidd el, így lenne! És az egyikünknek sem lenne jó. Inkább most váljunk el barátságban, mint évek múlva ellenségekként. Szeretlek Seeley! És tudom, hogy te is szeretsz! – fogta meg a férfi kezét – De azt is tudom, hogy Temperance-el a kapcsolatotok sokkal mélyebb, annak ellenére, hogy sosem kerültetek igazán közel egymáshoz. Senkit nem fogsz úgy szeretni, mint őt. És tudom, hogy ennek ellenére sem hagynál el érte...ezért teszem meg én. Tedd a szívedre a kezed és mondd azt, hogy nem jól látom a dolgokat! – Hannah várt, de Booth nem szólt, csak az asztalt bámulta. Ellenkezett volna, de nem volt értelme, hazudni nem akart, az nem az ő műfaja.

- Semmivel sem tudnálak maradásra bírni? Olyan jól megvoltunk eddig! Nem akarom, hogy így érjen véget!

      - A gépem két óra múlva indul. Így lesz a legjobb, hidd el! Nem haragszom... egyikőtökre sem! És én is végre újra azt csinálom, amit igazán akarok... csak sajnos nélküled. – felállt az asztaltól, odament a férfihez átölelte, majd búcsúzóul arcon csókolta – Beszélj vele! – majd az ajtó felé vette az irányt. Összeszedte a cuccait, becsukta maga mögött az ajtót és csak ekkor engedett utat a könnyeinek...

      Nehezen jött álom Booth szemeire. A történtek igencsak felzaklatták. Újra és újra lejátszotta maga előtt a beszélgetéseket. Minden szó igaz volt, amit a két nőnek mondott, de az érzések is. És ott volt az álma, ami egész nap nem hagyta nyugodni, mintha Hannah mindenről tudott volna, mintha tényleg nem álom lett volna, hanem valóság. Teljesen tanácstalan volt. Már nemcsak Bones világa állt tótágast, hanem ezáltal az övé is...

* * *

      A kanapén ült köntösébe burkolózva, egy pár soros levelet olvasva. Az ajtaja alá volt becsúsztatva, ahogy hazaért. A borítékon nem volt se feladó, se címzett, de mivel a lakásában találta, gondolta, hogy nem ok nélkül került oda. El is olvasta rögtön, és azóta még vagy százszor. Az eső ismét eleredt és monoton kopogása kellő zenei aláfestése volt a rövid üzenetnek...

      „Nem haragszom Temperance! Örülök, hogy megismerhettelek és a barátomnak mondhattalak! Maradj mindig a társad mellett!

Hannah”

      Mit akarhatott ezzel mondani és miért múlt időben írta a levelet? Talán mindent tönkretettem. De most nem hívhatom fel Booth-t, hogy mi történt. – erőt vett magán letette a levelet és elindult a hálószobája felé, bár tudta, hogy sok alvásra nem számíthat, annak ellenére sem, hogy előző éjszaka sem sokat aludt. A sötétben botorkálva nekiment az egyik polcnak és az egyik kép eldőlt. Felemelte, hogy visszarakja a helyére. A holdfény láthatóvá tette a képet, ő volt rajta és Booth... a társa...  Az érzelmek ismét eluralkodtak rajta és már nem is akarta visszatartani, hátha könnyebb lesz. Zokogása közben hangos kopogásra lett figyelmes. – Ki lehet az szakadó esőben? És az éjszaka közepén? Ahogy az órára pillantott már éjfél is elmúlt. Lassan az ajtóhoz sétált, próbálta rendbe szedni magát, nem sok sikerrel. Talán abban bízott, hogy a késői látogató meggondolja magát és elmegy. - De nem így történt, a dörömbölés egy pillanatra sem maradt abba. A zár kattant és az ajtó kinyílt...

      Csak álltak ott egymással szemben, nem szóltak, a nő köntösben, a férfi bőrig ázva. Talán mindketten a másik reakciójára vártak, de hosszú másodpercekig csak egymás tekintetét fürkészték, mintha a választ ott lelnék. És ott volt...Bones kisírt gyönyörű kék szemeiben...és Booth meleg barna szemeiben is. De mégis nehéz volt megtenni az első lépést. Brennan-nek potyogni kezdtek a könnyei. Ennyi elég is volt társának, belépett az ajtón és szorosan magához ölelte úgy, mint még soha. Majd percek múlva engedett az ölelésen, maga felé fordította a nő arcát, gyengéden letörölte a könnyeit. Lassan közelített felé, hogy minden egyes másodpercet kiélvezhessen, mígnem ajkaik összeértek. Nem számított mi volt...mi lesz... csak a most volt és ők ketten...együtt.

      Megismerkedünk valakivel. Nem tudjuk miért, de mágnesként vonzódunk hozzá. A szemébe nézünk és elbizonytalanodunk. Találkoztunk már valahol? Zavartan kutatunk emlékeink között, de sehogy sem tudjuk hova tenni az ismeretlen ismerőst, mégis érezzük, valami összeköt minket.

Vége!

Corrected by Olvasó

1 hozzászólás
Idézet
2014.02.27. 06:55
Dini

Kedves PÜT!

Ismét egy nagyon-nagy alkotás olvasója voltam. Remekül kidolgozott, szépen megfogalmazott és annak ellenére is izgalmas stori, hogy maga a történet ismerős. Lenyűgözött minden szava!!!!! A végkifejlett pedig igazán magával ragadó volt!!!

Nagy gratula még egyszer!!!

 
Gyorslink választó

 

 
Következő rész

kedd, szerda, csütörtök;
vasárnap

vasárnap

szombat, vasárnap

(USA)
A sorozat véget ért.

KATTINTS IDE
a részletes műsorért!

 
12. évad letöltés

1. rész
2. rész
3. rész
4. rész
5. rész
6. rész
7. rész
8. rész
9. rész
10. rész
11. rész
12. rész

 
12. évad részcímek

12x01 - The Hope in the Horror (ford.: A remény a borzalomban)

12x02 - The Brain in the Bot (ford.: Az agy a robotban)

12x03 - The New Tricks in the Old Dogs (ford.: Új trükkök a vén kutyákban)

12x04 - The Price for the Past (ford.: A múlt ára)

12x05 - The Tutor in the Tussle (ford.: Az oktató a küzdelemben)

12x06 - The Flaw in the Saw (ford.: A hiba a fűrészben)

12x07 - The Scare in the Score (ford.: A rémület a pontszámban)

12x08 - The Grief and the Girl (ford.: A bánat és a lány)

12x09 - The Steel in the Wheels (ford.: Az acél a kerekekben)

12x10 - The Radioactive Panthers in the Party (ford.: A radioaktív párducok a bulin)

12x11 - The Day in the Life (ford.: A nap az életben)

12x12 - The End in the End (ford.: A vég a végben)

 

Bones, bones, Dr Csont, drcsont, dr csont, emily, emily deschanel, david, david boreanaz, csontok, Temperance Brennan, Seeley Booth, Bones letöltés, bones online, Dr Csont letöltés, csontok letöltés, Bones download, Bones felirat, Dr csont felirat, Bones képek, Dr csont képek, dr csont galéria, dr csont legfrissebb hírek, dr csont infók, dr csont szereplők, dr csont színészek, dr csont gportál, bones gportál, bones dr. csont rajongói oldal , dr csont felirat, felirat bones, bones fan oldalak, bones felirat 6. évad, dr csont halloween, bones dvd magyar, bones következő része, booth hannah, booth és brennen első csókja, dr csont könyv, dr. csont zack addy, john francis daley, dr csont spin-off, bones spin-off

Dr. Csont Érdekességek Média Extrák Oldal
Epizódismertetők Booth és Brennan: Az első csók Dr. Csont online Bones fanfiction Vendégkönyv
Dallista Karácsonyi epizódok Dr. Csont letöltés Kathy Reichs E-books Fórum

Copyright ˆ 2010-2015 Bones | Dr. Csont rajongói oldal | www.drcsont.hu | Minden jog fenntartva!

Adatvédelem | Jogi nyilatkozat | Oldaltérkép | Oldal információk | Előző kinézetek | Keresés | Kapcsolat | Facebook | Források | Hirdess minket!

 


Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre