Dinike: Végjáték/11.

Amikor Miss Julian, hajnali 3 után néhány perccel megérkezett a First Security raktárhelyiségébe a csapattagok még az ő szemszögéből nézve centiről centire haladva kutattak át minden helységet, zugot, szűrőket, dobozokat. Tüzetesen átvizsgálva, teljes alapossággal dolgoztak. Nem hibázhattak. Találniuk kellett valamit, ami a meglévő bizonyítékokat kiegészítve egy életre kivonja ezt a bandát a forgalomból. Holt fáradtan, piszkosan, szomjasan és korgó gyomorral rogytak le mindannyian – valószínűleg a láztól reszkető - Caroline-al együtt a raktár ajtaja előtt kihelyezett padra. Iszonyatosan hosszú nap volt mögöttük és csak remélni tudták, hogy a tárgyak, amiket begyűjtöttek adnak majd újabb bizonyítékot a Mc’Neil gyilkosságra. Bren végigfutatta a szemét a betonon heverő, megszámozott, gondosan becsomagolt lehetséges bizonyítékokon. Pontosan 23 csomag volt. A mai nap még csak a kezdete volt annak a temérdek teendőnek, ami még rájuk várt. Alig 24 órájuk maradt arra, hogy a 23 csomagocskából legalább egy, de mindent eldöntő bizonyítékot mutassanak be. Jelen pillanatban a csapat minden tagja lassan már arra is képtelen volt, hogy a szemét nyitva tartsa, nemhogy arra, hogy az előttük álló éjszaka során bármilyen munkát is végezzen. Bren sem érezte magát különbül, mint társai. Az orrában, szájában – a röpke 10 perc alatt magába döntött 1,5 l ásvány ellenére is - még mindig érezte a port, a gyomra fájt az éhségtől, ugyanakkor az egész nap elkísérő csillapíthatatlan hányinger miatt, az ételnek még csak a gondolatától is kirázta a hideg. 

- Srácok – szólította meg társait csendesen, a tőle teljesen idegenül hangzó felhívás keretében – menjetek most haza, tegyétek rendbe magatokat, egyetek, igyatok, és legfőképpen aludjatok. Nagyon hosszú nap van mögöttünk és még nagyon sok munka vár ránk, de jelen állapotunkban mindannyian használhatatlanok vagyunk. Köszönöm mindazt, amit ma véghezvittetek. Tudjátok jól, hogy kevés időnk maradt és így a regenerálódásra sem sok jut. Most hajnali majdnem négy óra van – pillantott az órájára – reggel 9 órakor találkozunk a laborban. Számítok rátok!

A csapattagok csak némán bólintottak tudatva Brennel, hogy köszönik a szép szavakat és tudomásul vették, hogy röpke 5 órájuk van. Mindannyian felálltak, és ki-ki a maga partnere, FBI-os kísérője mellé szegődve bevonszolta magát a kocsiba, amelyek hazaröpítik őket, ahol felkészülhetnek egy újabb hosszú napra.

- Miss Julian – szólította meg a láthatóan rossz bőrben lévő nőt Brennan – sajnálom, hogy kirángattam ide, de amikor hívott épp a munka kellős közepén voltunk és csak megpróbáltam lerázni magát a tudományos, ahogy Ön mondaná hablatyommal. 

- Semmi gond, dokikám, úgyis kijöttem volna, habár igen ramatyul érzem magam.

- Ön lázas. – állapította meg a nyilvánvaló tényt Breannan is. 

- Kösz, ezt én is tudom. Az lesz a legjobb, ha most mindannyian hazamegyünk és kikúráljuk magunkat.

- Teljes mértékben osztom a véleményét Miss Julian.

- Ön sem fest valami jól dokikám! – vonta meg a vállát Caroline és elkullogott a kocsijához. – Viszlát, reggel! – intett még búcsúzóul Brennan felé.

- Viszlát! – válaszolt Bren is, majd ő maga is felkereste a saját kíséretét, beült az FBI-os kocsiba és saját címe helyett Max-ét adta meg otthonául. 

Képtelen lett volna most hazamenni. Az a ház hármójuk szentélye volt és ezt a szentélyt tegnap éjjel Booth megsebezte és különben is Christine-re is egész nap Max vigyázott, és látnia akarta a lányát, magához ölelni és megpuszilni bármilyen későre is jár az idő.

Alig 20 perccel később Bren már lemosta magáról a bűzös raktár porát, - Christinét gyengéden kivéve saját ágyából, a Max által neki fenntartott hálószobájában lévő hatalmas franciaágyra fektetve, - mellé bújt, és bársonyos haját simogatva, magához húzva mély álomba zuhant.

 

Alexa a több, mint egy órás bírósági meghallgatása után négytagú kíséretével a várost rótták keresztül-kasul kocsijukkal, több mint 5 órán át. A tégla miatt nem lett volna biztonságos visszamenni a Washington Place-be. Ugyan megpróbálták, de még szinte be sem lépett a szobájához vezető folyósóra – Booth már a csapóajtónál várta, - közvetlen a lift mellett csendben, meglapulva. A kísérete már a liftből sem szállt ki, hanem azonnal becsukták a liftajtót és elindultak újra a garázshoz. Booth hirtelen ragadta meg a karját, a másik kezével befogta a száját, hogy ne sikítsa el magát a hirtelen érkező „támadástól.” Alig hallhatóan inkább csak suttogva beszélt.

- Valaki járt a szobádban. Nem biztonságos itt. Lemegyünk a garázsba, visszaülsz az autóba, és amíg meg nem találom az új helyet, addig csak mentek és nem álltok meg. Megértetted, amit mondtam? – Booth elvette a kezét Alexa szájáról, a férfira nézett és bólintott. 

Az épp visszaérkező liftbe pattantak, lementek a garázsig és Booth szinte belökte őt a kocsiba, ami már ott várta a kinyíló lift ajtaja előtt. A félelem a szívébe költözött, de ahogy Booth is mondta az új helyének megtalálásáig a kocsikázás volt a legbiztonságosabb módszer, hogy ne üthessenek rajtuk Róka vagy a bérgyilkosoktól hemzsegő bandája. 

A múlt éjszaka ő sem aludt túl sokat, a Booth-hal folytatott beszélgetése nem hagyta lelkiismeretét nyugodni. Szörnyen rosszul érezte magát, amiért ilyen helyzetbe hozta a férfit és saját magát is. Nem csak Seeley, de Conor miatt is bűntudata volt. Conor jó ember és remek apja a gyerekeinek. Úgy neveli őket, mintha a sajátjai lennének. A maga módján, valahol a lelke mélyén szerette is őt és pontosan ezért nem érdemelte meg, hogy – akár csak gondolatban is, hát még tettekben – de megcsalja őt. Pedig Isten lássa lelkét, ha Seeley nem ilyen megfontolt, akkor nem számított volna Conor és újra a szeretett férfi karjaiban köt ki. Egyenlőre fogalma sem volt róla, hogyan tudná túl tenni magát a múlton és kiűzni szívéből a Seeley iránt érzett szerelmet. Pedig meg kellett tennie, fel kell tudnia dolgozni a történteket, különben a fiának tett ígéret, hogy kapcsolatba léphessen az édesapjával a semmibe vész és ezt sohasem bocsátaná meg magának. Ismerte önmagát és ismerte Seeleyt is: még ha engednék is, hogy érzelmeik eluralkodjanak rajtuk, a bűntudat súlya alatt mindketten összeroppannának és ez előbb vagy utóbb, de végérvényesen és visszavonhatatlanul tönkretenné azt a kapcsolatot, - már ha ezt lehet kapcsolatnak nevezni – ami köztük van, sőt, ami még ennél is rosszabb, önzésük miatt apa és fia újdonsült kapcsolata is elbukna. Arról nem is beszélve, hogy mindkettejük házassága romokban heverne. Súlyos és fájdalmas, válaszok nélküli kérdések kavarogtak a fejében, amikor figyelmes lett az anyósülésen helyet foglaló kissé töpszli, de annál inkább lelkes ügynök szavaira.

- Igen, Booth ügynök, értettem. Máris úton vagyunk. Kb. 25 km-re vagyunk a helyszíntől. Rendben. – és ezzel letette a telefont. 

A töpszli a sofőrként szolgáló társa felé fordult és csak egy fejbiccentéssel jelezte társának, hogy a „védelmi parancs” a végéhez ért, majd hátrafordult és Alexára nézett, de nem mondott semmit. Néhány pillanatig csak bámulta őt érdeklődő tekintettel, aztán visszafordult és újra az elsuhanó fákat kezdte el – Alexa szerint – számolgatni.

Néhány perccel később újra feltűntek Washington körvonalai. Tehát vissza a városba. - villant át Alexa gondolatain. Ismerős utcák és épületek követték egymást, még végül feltűnt Alexa szeme előtt a jól ismert FBI épület. A kocsi, - amiben eddig zötykölődött – hangos fékcsikorgással állt meg a bejárat előtt. Az ajtó hirtelen felpattant és egy kéz nyúlt felé. Egy pillanatra megijedt, összerándult a gyomra.

- Semmi baj! – hallotta meg az ismerős hangot. 

Kifújta a levegőt és elfogadva a kinyújtott kezet kipattant a kocsiból. Booth állt előtte, azonban a tőle jól megszokott fekete öltönye helyett, egy fekete farmert, fekete pólót és acélbetétes bakancsot viselt. Szemei alatt sötét karikák, sápadt volt és enyhén borostás. Rövidre nyírt haja kissé szélfútta. Most inkább nézett ki valamiféle lepukkant őrző-védő cég kissé meggyötört alkalmazottjának, mintsem az FBI vezető ügynökének. Nem pazarolt el több szót Alexára csak, szorosan fogva a kezét, szinte már maga után rángatva, egy kopott, régi, kék Buickba ültette, majd ő maga is beszállt és gázt adott…

Súgó Még nincs hozzászólás.