|
PÜT: A kezdet/14.
„- Booth.
- Be kell jönnötök a Jeffersonba! Azt hiszem kiderítettem valamit. – hallatszódott Angela hangja a vonal túlsó végéről.”
Jefferson Intézet
- Mire bukkantál Angela? – törtek rá a nőre köszönés nélkül.
- Hogy van Russ? – ölelte át barátnőjét – És te?
- A sérüléseihez képest jól. Túl van az első éjszakán. De még kómában van és nem tudjuk, hogy károsodott-e az agya. De most inkább nézzük mire akadtál.
- Értem. – látta Brennan-en, hogy nem fog többet mondani, így belekezdett – Először is végre találtam egyezést a töltényhüvelyre egy másik ügy kapcsán, bár nem tudom mennyire fog ez előrébb lendíteni minket.
- Ange, a lényeget! – Bones egyre türelmetlenebb volt.
- Szóval, 1978. július 4-e, Dayton. Fegyveres rablás, ahol két járókelőt és egy rendőrt meggyilkoltak, 7 civilt pedig megsebesítettek. Akkor nem kapták el őket, de évekkel később egy FBI ügynök vádalkut kötött és kipakolt. Mindenki börtönbe került, és már egyikük sem él. Vagyis három gyanúsítottról azóta nincs adat a rendszerben, mintha nyomuk veszett volna.
- És ők kik? – vette át a szót Booth. Egyre érdekesebb volt az ügy. Vajon hogy kerülhet összefüggésbe Russ és egy ’78-as rablás? Hisz ő még akkor csak hat éves volt...
- Íme! – és a monitoron megjelent a gyanúsítottak képe – Vince McVicar, Max Keenan és Ruth Keenan.
- Angela! Valamit elrontottál! – förmedt rá barátnőjére.
- Nem szívem többször is ellenőriztem. De mi a baj?
- Ez nem igaz! – rohant ki az irodából a feldúlt antropológus.
- Ezt most nem értem Booth. Mi lelte Brennan-t? – nézett értetlenül Angela.
- Hidd el, semmit. Csak a képek alapján Max és Ruth Keenan... Bones szülei.
- Hogy kik???
- Deríts ki mindent, amit csak tudsz Matthew és Christine Brennan-ról! Születésüktől egészen mostanáig! Azt is tudni akarom melyik pillanatban hol vettek levegőt! Mindent!
- Ugye most csak viccelsz?
- Szerinted úgy nézek ki? Az autójukat is újra át kell vizsgálni alaposan. – majd meg sem várva a nő válaszát, kifordult az irodából.
- De Booth!! – kiáltott a férfi után – Még nem mondtam el mindent!
- Halljam! Sokkal rosszabb már nem lehet. Csak gyorsan! – fordult vissza.
- A számot, ami a papíron volt nem sikerült még lenyomoznom, de hagytam rajta üzenetet, vagyis elküldtem a kódot. És nemrég jött rá válasz...
- És mi az? – türelmetlenkedett az ügynök.
- Rock Creek Park, Wise Road és Beach Drive sarkán, este 10.
- Ennyi?
- Sajnos többet nem sikerült még kiderítenem. Pedig hidd el dolgozom az ügyön.
- Tudom Angela! Sajnálom, nem úgy értettem! Köszi! De most megyek, megnézem Bones-t.
A nőt az irodájában találta meg. Régi képeket nézegetett, amiket titokban az íróasztala fiókjában őrizgetett. Észre sem vette, hogy társa már ott állt mellette.
- Sajnálom Bones!
- Mit? Te nem tehetsz semmiről... Mi történik Booth? Két napja még minden rendben volt. Egy ügyet oldottunk meg, mint mindig, minden ment a maga megszokott módján. És egyik pillanatról a másikra, megtörténnek dolgok...egymás után. Hihetetlenebbnél, hihetetlenebb dolgok. És egyszerűen nem tudom mit gondoljak, érezzek. Tudod, azt érzem, hogy becsaptak. Őrizgettem ezeket a képeket, de vajon miért? Valójában azt sem tudom kik ők? Az arcok stimmelnek, de a nevek?? Az emlékeimben apám egy középiskolai tanár és anyám pedig könyvelő. De most kiderül, hogy mindez hazugság... Bankrablók...azt eltűnt szüleim, akik minden bizonnyal már halottak, bűnözők voltak. Érted te ezt? Mert én semmiféle racionális magyarázatot nem találok rá. És vajon Russ? Tudott erről valamit? Azt sem tudom, hogy ki vagyok egyáltalán! Az egész életem egy nagy hazugság! – ledobta a képeket az asztalra, felállt és a táskájában kezdett keresgélni – Nézd ezeket! – terítette ki a személyes adatait igazoló papírokat – Itt van a nevem, születési időm, minden! És ebből semmi nem igaz! Azt sem tudom, hogy tényleg akkor születtem-e, amit ezek igazolnának?? – könnyek szöktek a szemébe. Booth közelebb lépett hozzá.
- Te Dr. Temperance Brennan vagy, a világ legjobb antropológusa és híres bestseller író. Ez vagy te! Nem számít, hogy kik voltak a szüleid, vagy hogy mit titkoltak el előled. Mindez már mit sem számít. Te magadnak köszönhetsz mindent! Nézd meg milyen sikereket értél el a munkád során, az írói pályafutásoddal!! Barátokat szereztél, akik melletted állnak. Nekik...nekem ez a múltbéli kis malőr mit sem számít. És akármi is az eredeti neved...nekem akkor is Bones leszel! – mosolygott az ügynök és magához ölelte a nőt, aki ellenkezés nélkül viszonozta azt. Semmi másra nem volt most nagyobb szüksége most, mint társa megnyugtató szavaira és biztonságot nyújtó ölelésére.
- Kiderítjük mi történt.... Akármi is az igazság...
Nem tudta minek örülne igazán. Egyik lehetőség sem tetszett neki. Ha nem derítik ki mi is történt valójában, abban a bizonytalanságban már nem tudna tovább élni. Ez is elég, amiben eddig volt, hogy sok éve nem tud a szüleiről, semmilyen kézzel fogható bizonyítéka nem maradt sem arra, hogy élnek, sem pedig arra, hogy meghaltak. Egyszerűen eltűntek....eltűnni, ami nem is lehetséges a szó szoros értelmében. De talán attól jobban félt, mi az, ami kiderülhet még róluk. Temperance Brennan, aki az FBI tanácsadójaként dolgozik, gyilkosságokat segít megoldani és bűnözőket elfogni. Ez a Temperance Brennan most a saját szülei után fog nyomozni...mert ők is bűnözők. És ha még ez nem lenne elég, ott van Russ is, aki valószínűleg a szülei bűnei miatt fekszik élet-halál között a kórházban. Nem akart tovább ezekre, a szörnyű dolgokra gondolni, nem bírt az érzelmeivel mit kezdeni, olyan intenzitással törtek elő belőle, amiken nehezen tudott uralkodni. Miután bekerült a rendszerbe megtanulta, hogy senkire sem számíthat, csakis saját magára. És így is élt, erős volt, megbirkózott mindennel, amit a sors rászabott, egészen mostanáig. Mert most azt érezte, hogy ez nem fog neki menni, feladja... Nem küzdött, csak hagyta hogy gyengének, elesettnek, bizonytalannak tűnjön... – mert persze valójában az volt -... és ekkor mintha valami jó érzés, valami melegség töltötte el, valami megnyugtató, amit nem tudott megmagyarázni. Azt érezte, hogy minden rendben lesz, mert most nincs egyedül, már jó ideje nincs egyedül, mert ott van a társa. Aki ott van mindig, ha szüksége van rá, bár nem is olyan rég még pont az ellenkezőjét érezte. Behunyta a szemét és próbált nem gondolni semmire, próbálta egy kis időre elfelejteni az elmúlt órák eseményeit, még szorosabban hozzábújt Booth-hoz, mintha ez segítene....és talán így is volt. Figyelme kezdett egy valamire fókuszálni, egy ritmusos hangra. Semmihez nem hasonlítható, semmi különlegesség nincs benne és mégis...Társa szívének lüktetését érezte, mintha transzba is esett volna a monoton ismétlődő dobbanásoktól. Megszűnt a külvilág, mintha a „Béke szigetén” lenne, ami persze teljes képtelenség, mert nem hisz az ilyen dolgokban, de most mással nem tudta ezt egyszerűbben megmagyarázni, a racionális levezetéshez pedig túl fáradt és túl zaklatott volt. Csak engedte, hogy ez az érzés eluralkodjon rajta, hogy ne jussanak eszébe azok a szörnyű dolgok.... A szívdobogás....ami a fülében lüktetett... majd az illat, amit ezer közül is megismert volna... És egy emlék...az első, ami hozzá fűzte...majd újabb és újabb emlékek...de ami a lényeg, hogy mindezeknek az alapja is hazugság volt.
Hazudott arról, hogy ki ő, és hogy mit csinál. Ha hinnék a sorsban, akkor azt gondolnám, hogy rám ezt rótták, ez a karmám, hogy hazugságban éljek. Hazudtak a saját szüleim, talán a bátyám is. És évek múltán is hazugságra építettem egy kapcsolatot, ha lehet ezt annak nevezni. Ha tudtam volna, hogy bűnözők voltak a szüleim, akkor legalább magyarázat lett volna arra, hogy miért vonzódok egy maffiózóhoz. Vagyis mégsem, mert jelen esetben pont ez volt hazugság, tehát teljesen érthetetlen és logikátlan az egész. Egyszerűen még a saját gondolatmenetemet is nehezen tudom követni. Te jó ég! Már megint itt tartok! Elítélem a szüleimet, mert bűnözők??? Közben szexuális kapcsolatom volt egy bandataggal. Talán nincs is jogom pálcát törni felettük. De akkor is hazudtak! Hazudtak a szüleim, és hazudott Booth is! Ezen már nem változtat semmi!!!
- Minden rendben lesz Bones, hidd el!
- Hogyan Booth??? – nézett rá kérdőn könnyes szemeivel – Ebben a világban mindenki csak hazudik. Minden egyes gyilkossági ügyünk kapcsán számtalan hazugsággal találjuk szembe magunkat.
- De ennek ellenére eddig minden ügyünket sikerült megoldani. Ez is menni fog! Csak mivel személyesen érintett vagy a dologban, most neked sokkal fájdalmasabb lesz szembenézni velük.
- Egyszer már túléltem....- mondta szemlesütve - ...talán most is sikerül...
- Ezzel most mire célzol, Bones?
- Te is hazudtál nekem Booth! – bontakozott ki az ölelésből, hangjából nem lehetett tudni, hogy a düh vagy a csalódottság beszél belőle, de talán már maga sem tudta.
- Ne már Bones! Azt hittem ezen már túl vagyunk! Miért kell ezt folyamatosan felemlegetni?? Hányszor magyarázkodjak még? Azt hiszed nekem olyan egyszerű volt? – emelte fel kicsit a hangját majd vett egy mély levegőt – Tudod Bones, helyesen cselekedni nehéz, mert hazudni könnyebb, mint igazat mondani, és mert olykor azzal éred el, amit akarsz. De egy idő után a hazugságok nőni kezdenek, mint Pinocchio orra, és meg sem tudjuk különböztetni a hamisat a valóditól. Vagy elkezdünk élni a hamis világban, vagy szembenézünk az igazsággal és annak minden következményével. Én a munkám miatt kényszerültem arra, hogy hazudjak neked, és kockára is tettem azzal, hogy megkerestelek és elmondtam az igazat. De azt hiszem ez már rég lerágott csont.... Talán a szüleidnek is van vagy lett volna elfogadható magyarázatuk arra, hogy miért titkolóztak előtted, vagy hogy miért lettek bűnözők.
- Talán. Jól mondod. De lehet, hogy ezt már sosem tudjuk meg!
- Bones ez a te szakterületed! Te és az agyasok most is kiderítetek mindent. Na jó azért remélem én is tudok majd valami segítséget nyújtani ebben. – mosolygott a nőre, hátha egy kicsit jobb kedvre deríti.
- De nincsenek maradványok Booth! – förmedt a férfira.
- De itt van Russ és az a pár nyom, amin el tudunk indulni és talán estére sokkal okosabbak leszünk a kis cetlinek köszönhetően...- bár ahogy ezt kimondta, már meg is bánta. Tudta, hogy társa részt akar majd venni a találkozón.
- Ezt hogy érted? Angela mondott még valamit, miután kijöttem?
- Háát, nem sikerült lenyomoznia még a számot, de elküldte a kódot és jött rá válasz...
- Ezt miért nem mondtad eddig? És mi? Miért kell minden szót harapófogóval kihúzni belőled? Látszik nem vagyok önmagam... már tisztára úgy beszélek, mint te.
- Egy találkozó helye és ideje, ennyi. Semmi több.
- Ugye tudod, hogy nekem kell mennem?
- Ugye tudod, hogy ezt nem fogom hagyni? Nem mehetsz oda! Főleg nem egyedül!
- Muszáj Booth! Ha Russ évek óta őrizgeti ezt a papírfecnit, akkor ismernie is kell az illetőt, és nem hiszem, hogy egy vadidegennel szóba állna az a valaki. Tehát mivel én a húga vagyok, talán engem is felismer és...
- Nem Bones! Én is megyek! Ebből nem engedek!
- De Booth...
- Semmi Booth! Nem kockáztathatom a te életed is! – fogta két kezébe a nő arcát, hogy még jobban nyomatékosítsa mondandóját - Nem tudjuk kihez tartozik ez a szám, és hogy milyen kapcsolatban van vele a bátyád. Semmit nem tudunk róla, óvatosnak kell lennünk! Nem eshet bajod! Azt nem tudnám... – de mielőtt befejezhette volna a mondatot Bones kimenekült a gyengéd érintésből...
- Jó, legyen! Most inkább megnézem Angela kiderített-e azóta valamit.
-Bones, várj már! – kapott a nő keze után – Alig negyed órája jöttünk ki tőle, szerinted olyan sok infóhoz juthatott ennyi idő alatt? Ha valami fontosra bukkan, úgyis szól. Inkább beviszlek a kórházba Russ-hoz, mit szólsz?
- Jól érzem, hogy távol akarsz tartani a nyomozástól? A találkozóra így is, úgy is elmegyek! Arról nem bírsz lebeszélni!
- Dehogy akarlak távol tartani! Akkor az eddigi bizonyítékokat se mutattam volna meg. Egyszerűen csak, te most itt nem tudsz segíteni. Mint ahogy mondtad is nincsenek maradványok. Hagyjuk Angelát és Hodginst dolgozni. Russ-nak most úgyis nagyobb szüksége van rád, mellette a helyed...
Nem sokkal később a kórházban
- Nekem most mennem kell, van még egy kis dolgom az irodában. – köszönt el Booth.
- Ugye nem felejtkezel el valamiről?
- Érted jövök, nyugi! Megbeszéltük, nem?! Szia Bones! – lépett be a liftbe.
- Szia Booth!
- Angela?! Sikerült már megtudnod valamit? – várta a választ a vonal túlsó végéről az ügynök. Azért volt abban valami, hogy távol akarta társát tartani az ügytől, legalábbis annyira, hogy elsőként ő lássa az újabb bizonyítékokat, hogy kíméletesebben tudja a nővel közölni a tényeket.
- Csak annyit, hogy Brennan szülei ésszel dolgoztak, kilógtak a többi bűnöző közül. A Daytone-ban történtek nem volt jellemző rájuk. Előtte csak ketten dolgoztak, soha nem volt fegyverük, széfekre specializálódtak, fortéllyal szerezték meg a kódokat és hétvégente pakolták ki a bankokat, mikor senki nem volt benn. Majd mintha elnyelte volna őket a föld 1978. után semmi adatot nem találtam róluk. De ahogy ők eltűntek, úgy tűnt fel a Brennan család, aki viszont ’78 előtt nem is létezett. Matthew Brennan iskolai tanár, Christine Brennan pedig könyvelő. A ’90-es évekig élték életüket, mint egy redes család, semmi kirívót nem találtam. Egészen 1991-ig amikor is eltűntek Brennan szülei. Az autójukat elhagyatva találták meg egy parkolóban Chicago-tól 1000 mérföldre. De most már itt van és Hodgins épp használható bizonyítékokat gyűjt róla.
- A harmadik személyről nem tudtál meg semmit? McWicker-ről?
- Csak annyit, hogy végrehajtó volt, de ’78 után ő is mintha köddé vált volna, sajnálom Booth.
- Semmi gond Angela, már ez is valami! Bízunk benne, hogy a kis bogarasunk talál még valamit, ami előrébb visz minket. Az FBI-nál is ráállítottam valakit az ügyre, most oda tartok. Szia Angela!
- Rendben! Szia Booth!
- Várj Angela!
- Igen?
- Majd elfelejtettem! Megtennéd, hogy utána nézel egy bizonyos Art McGregor-nak?
- Ő ki? Az üggyel kapcsolatos?
- Nem tudom még. Csak tedd meg, kérlek!
- Persze! – egyezett bele további kérdések nélkül Ange, majd letették a telefont.
* * *
Az irodába érve Booth-t már egy halom akta várta az asztalán. Azonnal bele is lapozott sorban mindbe. De Brennan szüleihez és McWicker-hez egyik sem juttatta közelebb. Újra és újra átolvasta, hátha átsiklott valami felett...
- Booth ügynök? – kopogtatott egy fiatal nő az irodája ajtaján.
-Igen? Áááá, Shaw ügynök! Jöjjön be!
- Csak szólni szerettem volna, hogy még nem fejeztem be a nyomozást. Utána nézek minden gyanús dolognak, ami kapcsolatba hozható az üggyel. Most épp az autólopásoknak, baleseteknek, kórházi betegfelvételeknek, ami azon a környéken volt, ahol Dr. Brennan szüleinek autóját megtalálták. És...beszéltem az egyik tanúvédelmis ismerősömmel, azt mondta segít, legalábbis utána néz a három személynek...bár tudom erre nincs jogosultságunk... – bizonytalanodott el, attól félt, hogy ezzel kicsit messzire ment, de legnagyobb megdöbbenésére majdhogynem vállba veregetést kapott, nem pedig az ellenkezőjét.
- Nagyon jó Shaw! Ha megtud valamit, azonnal szóljon nekem, érti? Elsőként nekem jelent!
- Értettem Booth ügynök! Akkor én mennék is és folytatom a munkám.
- Rendben, de tudja mit? Az autólopásokat és baleseteket hagyja meg nekem, és inkább nézzen utána az új személyazonosságok, akikről nincs adat ’91 előttről. Ha már egyszer valaki felvett egy új személyazonosságot, az megteheti még egyszer. És ha Brennan szülei még élnek, akkor leghamarabb csak így akadhatunk a nyomukra.
- Jelentkezem, ha találtam valamit.
Booth magára maradt az irodában és nekikezdett rendőrségi jelentéseket olvasni. Egyiket a másik után. Muszáj valami nyomra bukkannia. Egyre idegesebben verte a billentyűzetet. Majd megszólalt a telefonja....
- Booth!
- Angela vagyok! Van egy kis nyomunk, még ha nem is sok. Kétfajta DNS nyomára bukkant Hodgins az autóban. Az egyik minden bizonnyal Brennan édesanyjáé, de a másikat nem tudtam ez idáig azonosítani. Egy férfié, de nem Brennan édesapjáé, ez biztos. És a vérmennyiség nem utal arra, hogy abba valamelyikük is belehalhatott volna. De persze az ellenkezője sem bizonyítható.
- Értem. És McGregor-ról sikerült valamit kiderítened?
- Még nem, de nem tudtam átnézni minden adatbázist, igyekszem hidd el!
- Tudom Angela! Akkor majd hívj!
- Úgy lesz!
Autólopást jelentettek Davenport-ból, sötétkék Honda Sedan. Ez egy nappal azelőtt volt, hogy megtalálták Bones szüleinek autóját. Majd egy nappal később megtalálták az autó kiégett roncsait Canton közelében egy úgy melletti szakadékban. A baleset körülményei tisztázatlanok, de a roncsban találtak egy elszenesedett holttest is. Nem tudták azonosítani. A DNS-e nem szerepelt az adatbázisban, és semmi más bizonyítékra nem akadtak, ami a személyazonosságát igazolta volna. Ez egyre jobb! Mire akad valami, annak a vége is csak zsákutca....hacsak... nincs még meg a bizonyítékraktárban a DNS. Nem is tudom minek örülnék jobban, mert ha egyezést találunk az azt jelenti, hogy Bones anyja halott.... de ha nem, akkor megint ott fogunk tartani, ahonnan elindultunk. Erre nincs időm, muszáj megtudnunk mi az igazság! – Azzal felállt az íróasztalától, kinyújtóztatta elgémberedett végtagjait, mert már órák óta a gép előtt görnyedt, majd elindult a bizonyítékraktárba...
* * *
- Angela! – rontott rá a nőre az ügynök.
- Te jó ég Booth! A frászt hoztad rám! Nálad nem szokás kopogni, vagy legalábbis kicsit kíméletesebben szívinfarktust okozni valakinek?
- Ne haragudj, de sietnem kell! Megtennéd, hogy összeveted ezt a DNS Christine Brennen-ével?
- Ezt honnan szerezted? És...
- Ne kérdezz semmit, kérlek! Így ha arra kerül a sor Bones-nak sem kell hazudnod. Csak vesd össze a két mintát és szólj, ha megvan az eredmény. Most mennem kell! – és már ki is viharzott a nő irodájából, még köszönni is elfelejtett.
- Persze Booth! Neked is szia! És szívesen, de azért egy kicsit beavathattál volna...- beszélte meg magával a dolgot, majd munkához látott. Na nem mintha előtte nem lett volna neki elég.
És még arról sem érkezett az ügynöknek szólni, hogy Art McGregor is a kirakójuk egy darabja lehet, mert róla csak ’91. után talált adatokat, de azok is eléggé semmitmondóak. És mintha csak a semmiből bukkant volna fel pár hónappal a Brennan szülők eltűnése után. Ez egyre érdekesebb...És most itt ez a DNS is... Közben keresést indított a szülők fényképei alapján, hátha talál egyezést és külön írt egy programot, hogy a kereső érzékelni tudja az esetleges plasztikai műtétek következtében történő változásokat. Mert ugye ha valaki nagyon el akar tűnni, sokszor nem áll meg az új személyazonosság felvételénél, hanem meg is változtatja a külsejét...
* * *
A kávéját kortyolgatta, már nem is tudta hányadikat aznap. Csak ült a kórházi ágy mellett és bátyját figyelte, hol a mozdulatlan testét, hol az őt körülvevő gépeket, hogy milyen paramétereket mutatnak....
- Hogy van Russ? – jött az ajtóból az ismerős hang.
- Az életfunkció alapján egyre jobban. Stabil az állapota, de még kómában van. De így legalább tud pihenni és erősödni a szervezete. Legalábbis ezzel nyugtatnak az orvosok meg én is magamat.
- Ez jó! – mosolyodott el Booth – Egy új Bones áll előttem?
- Én magam sem tudom ezt mivel magyarázni. Az elmúlt 24 órában, mintha nem lennék önmagam....
- Ez teljesen normális. Ennyi sokk-hatás után csoda, hogy így tudod tartani magad! De ez csak addig fog így menni, még eszel is, nem csak a kávét öntöd magadba. Úgyhogy most köszönj el a bátyádtól és elmegyünk enni valamit.
- De a találkozó?
- Nem fogunk róla lekésni hidd el! Van bőven időnk, még csak 8 óra van és a randink 10-kor lesz. Szia Russ! Most elrabolom a húgod, de holnap visszahozom! – majd átkarolta társa vállát és magával húzta.
Csendben teltek a percek, mintha mindketten csak a saját tányérjukkal lennének elfoglalva, közben pedig megállás nélkül zakatolt az agyuk...
Még nem beszélhetek Bones-nak a dolgokról, legalábbis arról, amit én találtam. Nem is biztos, hogy köze van az ügyhöz. De valamit csak mondanom kell neki. Furcsa is, hogy még nem kérdezett rá, hogy van-e már új nyomunk, ez sem vall rá. Tényleg mintha nem önmaga lenne...Az intézetben is egyik pillanatban szorosan hozzám bújt, egy perccel később meg nekem esett. De hogyan is segíthetnék neki, ha ő sem hagyja...
Most már rá kellene kérdeznem. De talán nem is akarom tudni, hogy milyen új bizonyítékok kerültek elő, csak ha Russ gyilkosához vezet... Ha a szüleimmel kapcsolatos, akkor talán jobb lenne a tudatlanság... De Booth miért nem mond semmit?? Mindenről beszélt eddig csak az ügyről nem, valamit titkol, de ha ismét hazugságon kapom...
- Az ügy... –szólaltak meg szinte egyszerre a kínos csendet megszakítva.
- Van valami új nyom? – kérdezte Brennan, de közben a tányérján lévő salátát lökdöste.
- Nem sokkal több. Vérnyomok voltak a szüleid autójában, az édesanyádé és egy ismeretlen férfié. De a vér mennyisége nem utal arra, hogy abba belehalhattak volna. – fogta meg társa kezét közben.
- De az ellenkezőjét sem. Már több mint 10 éve történt Booth...
- Igen, de egyikőjük holtteste sem került elő ez idő alatt elő...- itt kicsit megtorpant, mert ha kiderül, amitől fél, akkor most hiú ábrándokat kelt a nőben.
- Jó, inkább hagyjuk! Mást nem sikerült kideríteni?
- Még nem.
És mintha nem is akart volna többet hallani a dologról, témát váltott.
- Akkor mennünk kellene. Inkább érjünk oda időben. – húzta ki kezét Booth-éból, majd eltolta maga elől a tányért, felállt az asztaltól és elindult az ajtó irányába. A férfinak alkalmat sem adva arra, hogy marasztalásra bírja, pedig bőven lett volna még idejük kényelmesen befejezni a vacsorát...
* * *
Rock Creek Park
A hold fénye bevilágította a parkot, de csak ott, ahol a fák lombkoronái nem állták útjukat. Egy lélek sem volt a környéken. Csak a tücskök ciripelése és időnként baglyok huhogása törte meg az este csöndjét...
- Mögötted leszek Bones! Bármi gyanúsat észlelsz, jelezz és lelövöm.
- De akkor nem tudunk meg semmit tőle Booth.
- Nem azt mondtam, hogy megölöm, csak azt hogy lelövöm. A kettő nem ugyanaz! Csak úgy sebesítem meg, hogy bántani ne tudjon, de beszélni meg kénytelen legyen.
Majd elindult Bones a megbeszélt helyre, lemaradva mögötte Booth is a fák mögé rejtőzve. A nő leült egy padra és várt. Csak várt perceken keresztül, már bőven elmúlt 10 óra, és kezdett fázni is. Azon gondolkodott, hogy visszasétál Booth-hoz, biztos volt benne, hogy már senki nem fog jönni. Épp felállni készült, amikor egy kéz visszahúzta...
- Ne siess annyira Tempi!
- Maga??? – nézett meglepődve az ismerős arcra, lassan kezdett összeállni előtte a kép, legalábbis azt hitte.
- Miért? Másra számítottál? Honnan szerezted meg a számot? Bajban vagy? Hol van Russ?
- Az intenzív osztályon. – vágta rá a választ, mintha csak azt jegyezte volna meg milyen szép estéjük van.
- Micsoda? De hát mi történt? – McGregor ereiben megfagyott a vér. Csak hallgatta, ahogy Temperence elmesélt mindent. – Megkeresem, aki ezt tette, és megfizet érte!
- Mi is ezen vagyunk és kellene egy kis segítség. Mesélnie kell a szüleimről, hogyan és mikor ismerte meg őket? Mit tud róluk?
- Nagyon szerettek benneteket Tempi. Bármit megtettek volna értetek! Rengeteg történetet tudok rólatok...
Egy idő után próbált nem figyelni mit mesél neki a férfi, mert nagyon fájó emlékek voltak ezek. Csak Art-ot figyelte, a mozdulatait, a gesztusait, a hanglejtését...majd az arcára fókuszált, és meredten figyelte...
Közben Booth is figyelt. Ő nem lepődött meg, sejtette, hogy McGregor fog megjelenni és meg is nyugodott, mert aki egyszer már megmentette a társát, az legközelebb sem azért jön, hogy bántsa. Így csak figyelt a háttérből, mígnem a telefonja el nem kezdett rezegni a zsebében.
- Remek! A legjobbkor! – suttogta, majd megnézte a kijelzőt. Angela volt az. – Nem a legjobbkor hívsz, ugye tudod? – suttogott tovább.
- Sejtem, de azt hiszem nagyon érdekelni fog az, amit mondani akarok. Írtam egy új programot a gépemre, amivel felismeri a....
- A lényeget Ange!
- Szóval Max Keenen és Art McGregor ugyan az. Vagyis ő Brennan apja. De szerettem volna elmondani hogyan... – de befejezni nem tudta már a mondatát, mert az ügynök kinyomta a telefont.
Bones apja él! És ő lőtt rám. Talán elmondta már neki, hogy a lánya? Miről beszélgethetnek még? Muszáj odamennem. Le kellene tartóztatnom.... de mégis ő Bones apja. Mi lenne a leghelyesebb?? – kavarogtak benne a gondolatok. Pár perc mérlegelés után elindult szép lassan, feléjük lopózva....
- Ő mit keres itt? – pattant fel a padról McGregor és fegyvert fogott az ügynökre.
- Ugye nem akarja onnan folytatni, ahol abbahagytuk? – most már Booth is rácélzott.
- Azt hittem meghalt ez a gazfickó. Mit keres itt?
- Szerencsére nem halt meg! És ő valójában egy FBI ügynök. – mondta a nő könnyes szemekkel.
- Mi a baj Bones? Elmondta?
- Mit kellett volna elmondanom?
A két férfi még mindig fegyvert szegezett egymásra, Brennan arcán pedig lassan gördültek le egymás után a könnycseppek...
- Nem kellett mondania. Rájöttem, bár elég sokára.... Apa!
Corrected by Olvasó
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Szia!
Érdeklödnék h lesz e valamikor folytatása a történetnek?
Előre is köszönöm a választ.