|
Angela: Egyedül/10. (befejező rész)
Egy hónappal később Booth Sweetsel kávézott a Royal Dinerben. A dolgok mindenki életében visszatértek a normális kerékvágásba.
Most, hogy újra dolgozni kezdtél, tapasztaltál bármi változást? Esetleg reakcióidő meghosszabbodást vagy megmagyarázhatatlan pánikot a munkád során?
Sweets! Hagyjuk ezt a pszicho marhaságot. Meghaltam oké, de nem dobtam fel végleg a lábam csak három percre, és ez a földi bolt még nem zárt be. Szerencsém volt. Ha a mentő nem ér ki olyan gyorsan vagy Bones csak egy centit is arrébb talál el, akkor most nem lenne kitől ilyeneket kérdezned. De nem így történt. Itt vagyok, és ahogy te magad is megállapítottad egy hete, készen állok, hogy újra dolgozni kezdjek. Látod? – magyarázta a férfi miközben a zsebéből előrántott egy tollat majd megpörgette az ujja között a Cowboy filmeket utánzó stílusban és villámgyorsan visszatette a zsebébe – Semmi meghosszabbodás!
Akkor nem értem Booth ügynök. Miért hívtál ide sürgősen?
Bones miatt. Nagyon aggódom érte. A történtek után, nagyon, és gyökeresen változott meg. Mintha kicserélték volna. Állandóan velem akar lenni. Ha nélküle megyek, egy helyszínre negyed óránként felhív. Ha mellettem ül még vezetés közben is fogni akarja a kezem. Folyton rám szól, hogy kössem be magam. Én?! Ez kész vicc Sweets. Mióta kiengedtek a kórházból minden este nálam aludt. Folyamatosan főz mindennap, pedig látom rajta, hogy egyre nehezebben mozog a gömbölyödő pocakjával. Állandóan fehérje dús ételekkel töm. Meg zöldséggel. Lassan már ölni tudnék egy jó zsíros steakért. Nem engedi, hogy sört igyak még alkohol menteset se. Letiltott a kávéról. Csak akkor merek már inni, ha nincs a közelben. Tudom, vagyis remélem, hogy a bűntudat miatt teszi mindezt, de lassan már megörülök tőle. – Booth hatalmasat sóhajtott, ahogy végére ért, az egy szuszra elsorolt mondandójának.
Sweets egy pillanatig meglepetten nézett.
Khm. Booth. Amit elsőre meg kell, hogy állapítsak, hogy mindketten rengeteget fejlődtetek az elmúlt években. Főleg te. Régebben sose kértél volna tanácsot, ha a barátnőddel nem úgy mentek a dolgok, ahogy akartad. És igen, tudom, hogy Dr. Brenen nem hétköznapi barátnő és hogy a társadként ez most még nehezebb, de akkor is gratulálok Booth, amiért ilyen nyíltan tudsz beszélni a gondjaitokról. Szükséged is lesz erre a nyíltságra, mert ezt a helyzetet csak közösen tudjátok megoldani. Abban igazad van, hogy Dr. Brenent a bűntudat mozgatja, és ezért túlkompenzál, de meg kell értened, hogy ez a helyzet neki új. Vele még sosem történt meg, hogy valaki, akit szeret, és azt hitte elveszít mégis visszatért az életébe. Arról nem is beszélve, hogy te is tudod mennyire rettegett mindig is a kötödéstől, pont az ilyen élmények miatt.
Tudom Sweets. Tudom. De most mit csináljak?
Azóta nem beszéltetek arról, ami akkor történt?
Nem. Azt se tudom, hogy amire emlékszem álom vagy valóban azt mondta, hogy szeret.
Ez komoly gond Booth. Először is meg kell beszélnetek mindent, ami akkor történt, mert csak így törhetnek felszínre a valódi okok. Valahogyan a tudomására kéne hoznod, hogy nem neheztelsz rá a történtek miatt és, hogy nem vesztett el. Itt vagy mellette. Amíg ezt nem sikerül tisztáznod vele addig nem tudtok tovább lépni.
És akkor most mi tegyek?
Beszélj vele Booth. Hagyd, hogy a logikája felfogja, amit mondasz. Dr. Brenen kivételesen értelmes nő, de rettenetesen tapasztalatlan, a más emberek iránti kötődés kifejezésében.
Rendben Sweets és köszönöm. – mondta a férfi miközben megitta a maradék kávét is és az árát a pultra dobta – Később találkozunk.
Viccelsz Booth? Én köszönöm! Viszlát, később. – köszönt el fülig érő szájjal a pszichológus.
Booth visszatért az irodába ahonnan nyugalma érdekében ki se mozdult estig. Brenen kétszer is felhívta aggodalommal a hangjában, hogy, hogy érzi magát és hogy mikor ér haza. A férfi megnyugtatta, hogy amint végez, a papírmunkával már megy is. Három hétig volt betegszabin, de mire visszament annyi papír várta mintha egy évig nem ment volna be. Még szerencse hogy Caroline mindent elintézett, amíg ő a kórházban volt így a szöktetéssel és annak következményeivel már nem kellet foglalkoznia. Ami azt illeti kicsit túlzásba is vitte, mert az ügyben tanúsított hősies magaviseletéért kitüntetésre is felterjesztették. Booth nem bánta főleg azok után, hogy megtudta az ünnepség a rózsakertben lenne. Szerette azt a helyet, ahogy ő fogalmazott az a megbecsülés kertje. Az idő nyolcfelé járt mire végzett mindennel. Sok minden megfordult a fejében miközben a jelentését írta a történtekről, de a legfontosabb mind közül az volt amit Sweets mondott neki korábban. Amikor végzett összepakolt és kocsiba ült, végre visszakapta a kocsiját is, amit a tó mellett hagyott. Haza ment. Mikor belépett, a lakásban félhomály uralkodott. Brenen a konyhában volt, éppen megterített.
Megjöttem! Húh! Mi ez az isteni illat?
Sajtos makaróni! Úgy emlékszem a kedvenced. – válaszolta a nő mosolyogva.
Booth az előszobai komódra dobta a cuccait és sietve a konyhába ment.
Jól emlékszel. – mondta miközben megcsókolta a nőt és megsimogatta a pocaklakót.
Milyen napod volt?
Unalmas. Rengeteg papírmunka egyebek. De jó is hogy kérdezed, mert szerettem volna megbeszélni veled valamit.
Mit? – kérdezte a nő miközben leültette a férfit az asztalhoz és egy hatalmas tányér makarónit szedett neki.
Tudod az jutott eszembe, hogy az óta egyszer sem beszéltünk arról, ami akkor történt ott a kohászatban. – kezdett bele Booth nagy nehezen a mondandójába.
Bones kezéből kiesett az üres tányér és hangosan csörömpölve szilánkokra robbant a konyha kövön.
A francba! – csattant fel a nő – Arról nincs mit beszélni! Hozom a seprűt, tiszta szilánk minden, a végén még megvágod magad.
Na, látod! Ez az, hogy van! Hetek óta ezt csinálod! Bones beszélnünk kell róla! Ez így nem mehet tovább!
Mi? Mit akarsz hallani? Hogy sajnálom. Igen Selley sajnálom! Majdnem megöltelek és nem rajtam múlt, hogy mégsem így történt! – a nő már a könnyeivel küzdött miközben a padlóról szedegette a szilánkokat.
Nézz rám Bones! Te is tudod, hogy ez nem igaz. Baleset volt érted?
Az én hibám volt! És ha Angela nem kapcsol olyan gyorsan már nem élnél. Az én hibám hát nem érted? Van róla fogalmad milyen érzés volt a kórházban ülni a folyóson miközben a tőled volt véres a kezem? Attól rettegni, hogy vége? Hogy ennyi volt? Hogy nem látlak többé? Hogy te is magamra hagysz? Hogy sose láthatod a gyerekünket? Hogy sose tudod meg, hogy én… hogy menyire… hogy szeretlek. – Bones már szinte ordított, zokogó hangon és a könnyei patakokban folytak le az arcán. A fájdalom, ami a lelkét marcangolta végre felszínre tört és magával hozta a vallomást mely oly sokat váratott magára. Booth felpattant a székről és a nőt, aki közben felállt olyan szorosan ölelte át, hogy az beleszédült.
Sss! Kicsim, nyugalom! Nincs semmi baj! Már vége hallod? Már vége! Itt vagyok és ígérem, hogy soha többé nem hagylak el! Nem vagy egyedül és többé nem is leszel. – mondta miközben lágyan ringatni kezdte a nőt, aki még mindig hevesen zokogott és a mellkasába fúrta a fejét.
A zokogás hamarosan szipogássá vált. Booth nem akart engedni az ölelésen ameddig Bones meg nem nyugszik, ami hamarosan meg is történt. Ekkor finoman felemelte a fejét és a könny áztatta szemeibe nézett majd lágyan, de határozottan megcsókolta. Bones elhúzódott tőle még nem volt kész erre, a bűntudat túl erősen égette a lelkét. A férfi újra a szemébe nézett, mióta magához tért a korházban és meglátta újra a tengerkék szempárt, ahogy az érte való aggódás könnycseppekkel töltötte meg, tudta, hogy hátra levő életében erre a szeretettel teli tekintete akar ébredni reggel és elaludni este.
Ne tedd ezt! Nincs rá okod! Többé már nincs! Én így szeretlek, ahogy vagy a hibáiddal és mindennel, ami te vagy. Ez már nem fog megváltozni. Ne taszíts el többé.
A nő tekintete megváltozott kezét finoman a hegre tette Booth szíve mellett.
Remélem, gyorsan meggyógyul. – szemében megjelent az a régen látott ismerős, kacér pajkosság.
A férfi megfogta a kezét és a saját nyaka köré fonta, majd a derekánál fogva átkarolta a nőt és a nyakába csókolt lágyan.
Sziklát mászni még nem tudok, de van azért, amit már lehet. – suttogta Bones fülébe majd megerősítendő az elhangzottakat finoman a fülébe harapott.
A nő beleremegett. Egy hónapnyi félelem, rettegés, öröm, bánat, kétségek. Most minden felszínre tört. Egyetlen hatalmas lüktetéssé vált minden, amit vágy irányított. A vágy, ami égette. Forróbban, hevesebben, mint valaha. Mindent felperzselt a lelkében, a bűntudat szertefoszlott. A bőre felizzott, ahogy a gondolat végig söpört rajta.
Akarlak, most! – csak ennyit mondott, de ez Booth számára felért minden mással, amit valaha halott. A nő hangja, ahogy ezeket a szavakat mondta, a gondolat, hogy végre valóban az övé, hogy nincs több ellenkezés, nincs több félelem, olyan heves reakcióra késztették, amit maga se gondolt volna. Felkapta a nőt, aki lábait a dereka köré fonta és a konyhapultra tette. Nem bírt már tovább várni, érezni akarta belülről, ahogy minden sejtje hozzá kapcsolódik az övéhez. Bones forrón csókolta az ajkai akár a méz. Letépte a szoknyát a bugyival együtt. A farmer slicce élesen sikított, ahogy a megszokott mozdulat helyett az erőszakos kéz szétfeszítette. A tomboló hév utat talált magának a mozdulatokon keresztül és az egyesülés örömével hasított beléjük. Mindketten felnyögtek, ahogy a férfi végre eggyé vált vele. Ez már nem kapcsolat volt, vagy szeszély többé, ez maga volt a szerelem. Tiszta és határtalan. Mindketten átadták magukat az érzésnek, amit a másik jelentett neki. A pillanatok, a percek semmivé foszlottak csak a perzselő szenvedély maradt mely a lüktető ritmuson át a tökéletes boldogságig űzte őket. Összekapaszkodva élték át mindketten a pillanatot, amely az éjszaka folyamán többször is társukul szegődött, ahogy a két embert eggyé formálta. Mire a hajnal beköszöntött már egy családra talált az ágyban egymásba fonódva aludni.
Ez az éjszaka volt, ami mindkettejükben megölte az én, és megszülte, a mi fogalmát.
Bones kinyitotta a szemét. Tekintete az órát kereste.
Te jó ég Booth! Elkéstünk!
Mi? Honnan? – kapta fel a fejét a férfi, ahogy a nő kipattant az ágyból és a fürdő felé száguldott.
Ma van a második ultrahang! Elfelejtetted?- kérdezte az előtt, hogy a fürdőajtó becsapódott mögötte.
Nem! – kiáltotta vissza. Majd pillanatokkal később a szája széles mosolyra húzódott, ahogy a gondolat eszébe jutott. – Ma kiderül, hogy fiú, vagy lány.
Villám gyorsan pattant ki az ágyból és rohant a konyhába ahol az előző este lendületének áldozatul esett tárgyak halott porhüvelyei fogadták. Gyors mozdulatokkal mindent a kukába söpört. Felfalta a néhai sajtos makaróni maradványát a tányérról, ami így állottan és hidegen rettenetes volt. Fintorgott egyet, majd kávét főzött és mikor a nő végzett a fürdéssel sebesen megszállta ő is a kis helységet. Mire Bones megitta a kávét és felöltözött már Booth is készen volt.
Nagyon elkéstünk?
Talán nem annyira! De gyerünk, menjünk már! – sürgette Brenen.
Oké! Oké! Kész vagyok! Indulás.
A kórházban aztán mindketten idegesek lettek, amikor az asszisztens többször is a magzati szívhangot próbálta megkeresni, de sehol se találta. Hol itt volt, hol ott.
Ez a gyerek csupa szív! – próbálta oldani a feszültséget Booth.
Szívem ez nem vicc!
Szívem? – gondolta a férfi – sose halotta még Bonest, ahogy bárkinek ilyet mond. Kicsit furcsa is volt, de azért nagyon jól esett neki. Gondolatait a nő reakciója törte meg, ahogy leesett állal a monitort bámulja az asszisztenssel együtt.
Baj van?- kérdezte rémülten. Bones megrázta a fejét, de nem válaszolt. Nem tudta levenni a szemét a képernyőről, ő már tudta mit fognak mondani. Az asszisztens tett még egy kört a hasán, de a látkép nem változott. Ekkor Booth felé fordult és kimondta azt a hat szót, amitől az életük örökre megváltozott.
Gratulálok apuka, úgy látom ikreket vár.
Vége.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Egyszerűen minden benne volt, ami kell! A kedvencem az utalás volt a címre „Nem vagy egyedül és többé nem is leszel.” hát ezt egyenesen imádtam. Kérlek, nagyon hamar írj új ficcet, mert ezt a tehetséget, ami benned van nem szabad elpazarolni. 
Gratulálok, és ahogy a szállóigéket olvastam eszembe jutott egy új. K.M.F. Vagyis: követelek másik ficcet.
Ikrek, höhö... most aztán felköthetink a felkötnivalót :)
Köszi Angela, hogy megírtad ezt a történetet!