Végzet & Lélek

- Bár újra kezdhetném. Bár újra velem lehetnél. Annyi mindent kéne még elmondanom. Mennyi elvesztegetett pillanatot hagytam ki. Ha lehetne, bármit megtennék, hogy boldog lehess, hogy újra velem lehess. – megint szédülni kezdett és a könnyei egymás után, lepotyogtak a friss hóba. Percekig talán órákig ölelte a fagyos szélben a fejfát, miközben a hó újra esni kezdett és az egykoron meseszép nő porhüvelyével együtt, a férfit is a hideg, puha takaróval ölelte át.

6. Fejezet. Befejezés.

A táj hófehérbe öltözött és a pokoli hideg végre megérintette a zokogó ügynök szervezetét.

Egyszer csak valaki meg állt mögötte és a kezét a férfi jobb kezére tette. Booth felnézett és felismerte egyből, az indián férfi volt.

- Megtanulta a leckét látom. Most már tudja mit jelent a lélek súlya, a szív szava. Többé ne tévessze szem elől! A szív, a lélek és a végzet. Ez vezesse ezentúl.

A férfi egyre jobban szédült. Az indián érintése ismét égetni kezdte a tetoválást. Ezúttal Soult. Kérdezni akart, de nem maradt ideje. Elájult a kimerültségtől.

Az indián közelebb hajolt és a fülébe súgta.

- Jó utat nyomozó!

December 21.

A folyamatos pittyegés megtörte a szoba nyugalmát. A férfi, aki az ágyon feküdt nem volt magánál. Nem messze tőle egy borzalmasan kényelmetlen székben egy nő aludt. A pittyegés alig hallhatóan, de ritmusosan gyorsulni kezdett. Egy monitoron az ágy mellet a számok megmozdultak és felfelé kezdtek száguldani. A nő felébredt a furcsa gyorsuló hangra. Először nem tudta mire vélni a dolgot, majd megrázta a fejét és rádöbbent a változás mibenlétére.

Azonnal az ágy mellé húzta a széket és megfogta a férfi kezét.

- Itt vagyok Selley. Ébredj.

Mintha csak egy varázsütés lett volna a férfi kinyitotta a szemét. Pislogott párat és a hang irányába nézett.

A szája megmozdult, de hang nem jött ki rajta.

- Hát visszatértél. – a nő szemét elhomályosították a könnycseppek, amik végiggördültek az arcán.

- Ne erőltesd a beszédet.

- Jó. –suttogta a férfi – Mi történt?

- Nem tudom pontosan. Parker fél órával azután jött meg hogy te elmentél. Kérdezte, hogy itthon vagy-e még. Szembe kellett volna mennie veled az úton, de nem így volt.

Azután keresni kezdtünk. A mobilod nem vetted fel. Az irodába nem értél be. Halálra rémültünk és felhívtunk mindenkit. Perotta mondta, hogy amikor beszélt veled épp valami különös hóesés közepén voltál. De a hó egésznap nem esett. Perotta riadóztatta a hegyi mentőket és a fél FBI-t is. Azután egy csapat jelentette, hogy egy kocsi fekszik az oldalára borulva egy mezőn, a hegy túloldalán. Behoztak ide. Félig megfagytál és koponyacsontod és a dura mater között megsérült egy ér amit… Vagyis nagyon beverted a fejed mikor a kocsi felborult.

- Ne! Nem akarom, hogy miattam úgy tegyél, mint aki más nyelvet beszél.

- Más nyelvet? Látom, még félre beszélsz. Nem csoda. Tizenegy napig voltál kómában.

- Hogy? Kómában? Csak álom volt minden?

- Nahát, szívem csak nem? Megint álmodtál valamit? – a nő szája hamiskás mosolyra húzódott.

Kopogás zavarta meg a tekintetek egybe olvadását.

Bones kinyitotta.

Az ajtóban egy egész kompánia vonult fel.

A nő felsikított egy az ajtón túl álló személy láttán.

Booth tudta. Az ajtón túl Angela álldogált.

- Mind itt vagytok? De örülök nektek!

- Én is szívem. Booth hogy van? – ölelte meg barátnőjét, miközben elindult befelé.

- Köszönöm, egyre jobban! – szólt közbe a férfi.

- Booth édesem! De jó látni téged. Bár, meg kell, mondjam így félmeztelen még jobb.

- Én is örülök Angela. – nyögte zavartan a férfi miközben feljebb húzta a korházi takarót – De, hogy kerültök ide?

- Hát tudod Booth. – jutott végre szóhoz Jack is – Dr. Brenen telefonált és elmesélte, ami történt Ange pedig azonnal gépre akart szállni. Ismered nem? Megállíthatatlan a csaj!

- Köszönöm drágám. – csapott a fenekére egyet pajkosan a nő.

- Apa! Anya! Mindent látok ám!

- Michael hát te is itt vagy?

- Igen, de inkább Floridában lennék, itt baromi hideg van. Hank merre van?

- Otthon, de ma bejönnek nemsokára Parkerrel együtt. – válaszolta Temperance.

- Várjatok egy percet! Milyen év van most? – tette fel a kérdést Booth a többiek igen csak nagy elképedése mellet.

- 2021. Egész évben. Vagyis még tíz napig. Nem emlékszel?

- Csak biztos akartam lenni benne. – mosolygott a férfi és végre tényleg megnyugodott. Bárhol járt is az elmúlt napokban véget ért az utazás.

A napok innentől már gyorsan szaladtak el egymás után. Bootht kiengedték a kórházból. Angelaék után kisvártatva befutott az egész csapat szent estére. A férfi ötlete volt. Szervezkedett egy kicsit. A vacsorán amit Tempe készített azután megjelent, egyszer csak mindenki. A nő szinte ragyogott az örömtől és a férfi minden este mikor átölelte az ágyban hálát adott, hogy a sors a végzet vagy hívják bárhogyan nem vette el tőle a legnagyobb kincsét.

A hóvihar befedte a hegyet ahol laktak és szilveszterig nem is hagyta elmenni a hatalmas családot mely ellepte a házat és megtöltötte a tucatnyi vendégszobát.

Újév első napján aztán Booth merész kijelentést tett.

- Visszaköltözünk Washingtonba.

- Hogy mit? – kerekedtek ki Angela szemei.

- Ahogy mondom. Irány újra Washington.

- De Selley. Minek? Ott már nincs semmi?

- Hát ezt ez úton is köszönöm Dr. Brenen.

- Ugyan már Sweets nem úgy értettem.

- De van más is. Még nem fejeztem be. Hodgins és én megbeszéltük az igazgatóval, hogy a labort újra a törvényszéki antropológia rendelkezésére bocsájtják majd, így Temperance újra dolgozhatsz a laborodban az agyasaid között, akik a hír hallatán maguktól jelentkeztek az állásra.

A nő felpattant a székről és szabályszerűen a férfi nyakába ugrott, akinek még nem igazán volt rendben az egyensúly érzéke, így kissé megbillent és fenékre ült.

- Köszönöm! – sikoltozta a nő szinte euforikus állapotban.

- Na, látom már mi lesz ennek a vége. – állt meg Angela felettük és a kezét nyújtotta – Mond szívem. Van már grafikusod?

Booth álla esett le a felesége helyett.

- Hogy? Csak nem?

- Látom, hogy nem lehet titeket magatokra hagyni és mivel a galériát nem én vezetem Párizsban akár maradhatok is. Legalább Jack is visszatérhet a szutymóhoz, amit úgy szeret.

Bones megfogta a nő kezét és lerántotta őt is a földre maga mellé majd szorosan megölelte.

- Hé, mit műveltek ott ti hárman? – toppant be Hodgins.

- Épp azt beszélik meg, hogy ti is hazajöttök, ha jól sejtem. – nézett Sweets sokat sejtetően a férfire.

- Ez az! – bokszolt a levegőbe Hodgins és a földre ült ő is.

Mire a hó elolvadt már minden a régi kerékvágásban ment az intézetben. Boot és Brennan új házat vett és a férfi visszakapta régi állását az FBI-nál. A gyerekek örültek a legjobban a dolognak, mert újra a régi suliba járhattak.

Angela, Hodgins és Michael visszaköltözött Párizsból.

Mikor kiderült, hogy a nő visszatért kisvártatva minden gyakornok felbukkant újra. Persze már nem gyakornokként, hanem diplomás antropológusként.

Sőt Zach is, aki időközben kiengedtek, mert letöltötte a büntetését.

Alig egy hónap múlva Camille is előkerült és ismét az intézetnek kezdett dolgozni, mint halottkém. Nem akart újra főnök lenni. Még Sweets is sűrűbben járt be és folyton a csapat körül legyeskedett.

Mindaz, ami történt a férfivel a kóma alatt, lassan feledésbe merülni látszott. Kiderítette, hogy nincs semmilyen rezervátum a hegy másik oldalán.

Sokáig győzködte magát, de végül elhitte már maga is, hogy mindez csupán álom volt.

Aztán egy este, ahogy hazafelé hajtott meglátta az indiánt ismét. A házuk előtt állt. A férfi megrémült és kipattant a kocsiból, majd a férfihez rohant.

- Most látom magát! Használom a szívem! Megértettem a leckét!

Az öregember riadt képet vágott és Booth elbizonytalanodott.

- Sajnálom. Azt hiszem, összekevertem valakivel. – mondta majd még egy pillantást vetett az öregre és visszaszállt a kocsiba, hogy beparkoljon a ház végében álló garázsba.

- Semmi baj, nyomozó. – mondta az öreg miközben a kocsi elhajtott hátra – Most már minden rendben lesz. – ezzel elsétált mosolyogva miközben a házból örömteli kiáltások hallatszottak, ahogy Selley a lakásba lépett.

Vége.

Súgó 14 hozzászólás

Új hozzászólás Frissítés

2011.09.26. 11:31 Edina nagyon szuper lett. :) én is megtanultam a leckét ;) és még egyszer grat. és még több ilyen klassz ficcet. :D sajnálom ,hoyg nem írok most hossazn de annyira meghatódtam. egyszerűen elképesztően tökéletes és fantasztikus. jobbat elképzelni sem tudtam volna avégére. :') és ég egyszer nagyo tetszika a sítlusod. :)

2011.09.25. 18:30 o.n. Hát értem én a lényeget... csak néha nem elég a szív változása, visszafordulása ahhoz, hogy az élet változásainak technikai részeit véghez tudja vinni... még akkor sem, ha ez a szív éppen Booth ügynök hatalmas oroszlánszíve... Kommentelés előtt direkt beleolvastam az elejébe, és ott az is van ám fekete-fehérben, hogy Bones a gyógyulása után vissza akart menni a Jeffersonianba, de "a változást már nem lehetett meg nem történtté tenni". Én ezt a részt (is) komolyan vettem. Van, hogy vérző szívvel lemondunk valamiről, és soha nem tudjuk visszaszerezni, gondolom nem kell magyaráznom... Bár elképzelhető, hogy én vagyok túl negatív. Ezesetben örülök, hogy ez a te ficed, mert természetesen örültem a happy endnek és a csapat újjáalakulásának :)

2011.09.25. 18:05 Angela Semmi baj o.n., aki nem bírja, a kritikát ne írjon ficcet vagy ne tegye ki ide. Van az úgy, hogy nem tetszik a vége valaminek. Ám ez esetben nem egészen értem a dolgot. Azt mondod félresöpri a kezdeti állapotot? Akkor lehet nem értetted a lényeget. Mert mi is volt az első részben Booth utolsó két mondata, mielőtt eltévedt és a sorsfordító indián feltűnt: „Mit nem adna, ha újra az lehetne, aki akkor volt. Ha kergethetné a gyilkosokat Bonesal.” És mit mondott az indián: ” Már mondtam magának. Mert a szemét használja újabban és nem a szívét. Pedig az hangosan kiáltott az előbb is.” Vagyis a ficc lényege pont az volt, hogy Booth rádöbbenjen arra, hogy az, amit tett: „Booth a labort vádolta és a gépeket, amik körülvették munka közben a nőt.” ……… „A férfi ekkor döntött úgy, hogy elköltöznek a városból a hegyekbe.” És aminek a következménye képen mindketten feladták azt az életet, amit imádtak és szomorú hétköznapi, akció és életveszély kerülő emberekké változtak, újra gondolja és megváltoztassa. Hiszen a nő már az övé. Családjuk is van, gyerekeik is, mégse boldogok már. Szerelmesek igen, de nem boldogok, legalább is a zseniális tudós, aki csak hetente pár órában oktathat diákokat, ki sem használva a páratlan eszét, nem. De Booth ezt nem látja, mert annyira szereti, hogy megvédi mindentől, pláne miután beteg lett. A nő pedig szintén szereti annyira a férfit, hogy nem mondja el neki. Ezért jön az indián és döbbenti rá a férfit, hogy ha nem változtat, akkor elvesztheti és el is veszti, hogy megtanulja a leckét. Vagyis ha a történet célja a változás volt, akkor nem lehet más vége, minthogy a dolgok visszaváltoznak és a pár végre családostul, mindenestül, boldog lesz! Hát ennyi.   Jaj, el ne felejtsem köszönöm mindenkinek a hozzászólásokat. És természetesen neked is o.n. az építő jellegű kritikát. Az ilyen hozzászólásokból, mint a tied vagy időnként olvasó-é jövök rá mindig milyen fontos is az, hogy valaki annyira a magénak érezze, amit olvas, hogy kritizálni is merje. De ez jó. Kölcsönöznék ide a nagy kedvenc írómtól egy mondatot: „Az igazi művészet abban rejlik, hogy az emberekből érzelmeket tudj kiváltani azzal amit, írsz. Hogy jót vagy rosszat, az már mindegy! Stephen King.”

2011.09.25. 09:01 o.n. Angela, remélem nem sértődsz meg, ha azzal jövök, hogy én tőled többet vártam. Én csak az egyőszintét írom, tudod. Iszonyúan bejött a cím, a kezdés, a fel- és eltűnő indián zseniális volt. A kalandozás Booth lelkivilágában szintúgy. A tőled már megszokottnak mondható profizmus az érzelmek és az eseményekre való reagálás leírásában. Igazából egész addig odavoltam ezért a ficért, amíg Booth fel nem ébredt. Csak a lezárás volt furcsa nekem. Persze örülök a full happy endnek, csak a gondosan felépített és kidolgozott, a szereplőkkel - és ezáltal az olvasókkal is - elfogadtatott változásokkal nem jön nekem össze ez a pikk-pakk visszacsinálok mindent, és körülöttem is mindenki így tesz döntéssorozat. Valahogy olyan befejezésre számítottam, ami nem söpri csak így félre a történet kezdeti állapotát. De nyilván a döntés a tied, hiszen te írtad az egészet, és köszönöm köszönöm 100x is, hogy olvashattam, és ilyen fantasztikus élményben lehetett részem!

2011.09.24. 22:29 Esli Ez a történet egyszerűen hűűű Nagyon durva... de jó értelemben. :) Nem tudtam eldönteni, hogy sírjak vagy nevessek. Az egészet szinte ledermedve olvastam és ahogy változtak az események egyre sápadtabb lettem. Nagyon tetszett ez a stílus és maga ahogyan alakítottad a történelmi szálakat. Nem is tudom, mit írhatnék valahogy még a sok hatása alatt vagyok... //Ja lehet ez most gonoszság a számomról, de Tempe nem  "76-os születésű? // UI.:  Remélem mihamarabb jut időm a többi ficed olvasására...:)

1 | 2 | 3